https://verskucko.com

Címke: líra

  • Tóth Árpád: Rímes, furcsa játék

    Szeszélyes, bús ajándék
    E rímes, furcsa játék,
    Ó, zokog, bár negédes –
    Fogadd szivedbe, édes!

    Mert csupa szívbe vert seb
    Vérszínezi e verset,
    Mint halvány őszi rózsa
    Szirmát az őszi rozsda.

    De lásd, egyebem nincsen,
    Se birtokom, se kincsem,
    Nem adhatok tenéked,
    Csak ily borús zenéket.

    Szebb volna büszke kastély
    Termén egy fényes estély,
    Vagy lágy keréken zajló
    Kocsidba drága pejló…

    Vagy elrobajló fülke
    Ringó pamlagján dűlve
    Elnézni, merre foszlott
    A sok távíró-oszlop…

    Vagy űzni falka fürtjét,
    Hallani hallali kürtjét,
    Míg elfakul porosra
    A frakk vidám pirossa…

    Vagy tán az volna szebb lét:
    Nézni istennők keblét,
    Hol antik ívek árnyán
    Mereng sok régi márvány…

    Vagy Svájcban lenni vendég:
    Csodálni naplementét,
    Vagy vinne halk fedélzet,
    Hol a banános dél szebb…

    Ó, mind e rím mi kába,
    Ó, mind e vágy hiába,
    Nekünk, két árva rabnak,
    Csak sóhajok maradnak…

    De hallgasd most e verset,
    E torz kedvvel kevertet,
    Zsongítson furcsa hangja,
    Mint füstös képü banda:

    Itt flóta, okarína
    S hegedük soka rí ma,
    Száz hangszer, minden rím más,
    S vén bánatom a prímás.

    Ízzék a dal duhajjá,
    Csattanjon vad csuhajjá,
    Majd haljon el sohajtón,
    Fejem öledbe hajtom.

    Csönd. Ajkaim lezárvák.
    Ringass: árva az árvát,
    Így, sírj csak, rámhajolva,
    Meghalni volna jó ma…

    Forrás: MEK

  • Tóth Árpád: Az esti felhők…

    Az esti felhők torlatag csodája
    Aranyligetté zsúfolódva áll,
    Meghalt a nap…..
    Elmúlt. S csodálkozol: a szíved él.

    A sóhaj megfeszíti bús kabátod,
    Mint agg vitorlát édes, ifju szél.
    És messzi partok enyhe rajzát látod.
    Ajkad egy új, csodás igét keres,
    Telit, zengőt, a régi szóknál szebbet,
    Az esti felhő… hűvösebbet,
    Talán ezt: ölj meg! tán ezt, hogy: szeress!

    Forrás: MEK

  • Weöres Sándor: Galagonya

    Őszi éjszaka
    izzik a galagonya
    izzik a galagonya
    ruhája.

    Zúg a tüske,
    szél szalad ide-oda,
    reszket a galagonya magába.

    Hogyha a Hold rá fátylat ereszt:
    lánya válik,
    sírni kezd.

    Őszi éjszaka
    izzik a galagonya
    izzik a galagonya
    ruhája.

    Forrás: MEK

  • Baranyi Ferenc: GALAMBNYI SUHANÁS

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    Mintha égő kazal fölött galamb suhanna
    vagy légörvényeken szirom lebegne át,
    szélvésznek szegve csöpp, esővert illatát.
    Hatalmas harckocsi rollernek is kitérül,
    mikor csatánk egén a szép arc felfehérül
    s már nem is háború, de röppenés a nász,
    égő kazal fölött galambnyi suhanás –
    nem oltja a tüzet, csak karcsúbbnak mutatja.

    Mikor szeretkezünk, akkor legszebb az arca.

    🕊️

  • Baranyi Ferenc: KÖRÖZVÉNY

    Ezerkilencszázhetvenkilenc
    október tizenharmadikán
    fölegyenesedett a kertben
    és lopva szétnézett az apám.

    Az ásót földbe ütve hagyta,
    mintha csupán a boltba menne,
    s mivel kezén is, homlokán is
    zavarta őt a munka szennye:

    megmosdózott a locsolónál –
    nyitva maradt nyomán a vízcsap –
    s úgy lopakodott ki a kertből,
    mint aki percre távozik csak.

    Aztán – mikor senki se látta –
    egy alacsony felhőre lépett
    és nekivágott kiskabátban
    a magasságos őszi égnek,

    amikor rájöttünk a cselre:
    már nem tudtuk követni szemmel.

    Fogják meg! Ott! A földi létből
    kereket old egy öregember!

    🕊️

  • Heltai Jenő: Március

    A Rózsadombon már tavasz van,
    Dőlnek az édes jó szagok,
    Az új madár a régi ágon
    Nem énekel még, csak dadog.
    Próbálja szárnyát, csiripelget,
    Kinéz a fészek peremén,
    Köröskörül hány friss rügyecske,
    Hány új kukac, hány új remény!

    Én, tollavesztett vén madár, ki
    Átdideregtem a telet,
    Talán utólszor ünnepellek:
    Szervusz, te kedves kikelet!
    Mikor fölérsz a Rózsadombra,
    Tündérkirálynő közeleg,
    Rímek csipognak körülötted,
    Szapora, olcsó közhelyek.

    Tündérkirálynő! Cifra jelző
    Nyüzsög nyomodban, rengeteg!
    Jöttödre, illő tisztelettel,
    Ma én is hárfát pengetek.
    Dal vagy, virág vagy, napsugár vagy,
    Idők vén fáján ifjú ág,
    Álom, remény, vágy, szerelem vagy,
    Élet, szabadság, ifjúság.

    És még mi minden! Jó jövendő
    Annak, ki fáradt, gyönge, bús,
    Mosoly, derű, fény, biztatás vagy,
    Ezerszer áldott március.
    Evoé! Itt vagy! Balzsamoddal
    Hűsíts sok égő sebhelyet.
    Tudod-e még, ki voltam egyszer?
    Emlékezel rám, kikelet?

    Én voltam az, ki… ej, no, mindegy!
    Jött sok vad év, zord sáska-raj.
    Öreg vagyok már. Új tavasz, te
    Fiatalabb vagy, mint tavaly.
    Szoríts magadhoz. Jőjj, ölelj meg,
    Mint rossz fiát a jó anya.
    Szálljon feléd, ha elbúcsúzunk,
    Lelkem utolsó sóhaja.

    És vidd magaddal ezt a sóhajt,
    Fájó, szerelmes levelet,
    Ki tudja, hogyha újra eljössz,
    Találkozom még teveled?
    Habár ez többé nem divat ma,
    Nyújtsd búcsúcsókra szép kezed,
    S nevess síromra akkor is majd,
    Mikor már régen nem leszek.

  • Heltai Jenő: Dal a megvénülésről

    Ma még az édes fiatalság
    Egy-egy sebünket behegeszti,
    De már a vénség jő sötéten
    S a szárnyát bontogatni kezdi.

    Ma még csalódunk és felejtünk,
    És új gyönyört kínál a másnap,
    Holnap már szürkülő fejünket
    Nekiadjuk a meghalásnak.

    Hogy édes vón örökkön élni,
    Divatját múlta ez a dal rég,
    De fáj, hogy elpusztul a testünk,
    Mikor a szívünk fiatal még.

    Boldog, aki ifjan, delin még,
    Iszik utolsót a pohárbul,
    Ifjan lop egy utolsó csókot
    A szeretője ajakárul.

    Boldog, aki ifjan sóhajtja
    Lelkét a legutolsó dalba,
    Boldog, akit ifjan, delin még,
    Fektet a sors a ravatalra.

  • Heltai Jenő: Ima

    Ha hazatérek kis szobámba,
    Én befejeztem robotom:
    Szűzies, tiszta szerelemmel
    Egy arcképhez fohászkodom.

    Ahogy gyerekkoromban tettem,
    Imára kulcsolom kezem,
    De az imádság nem a régi…
    Már arra nem emlékezem.

    És áhítattal térdre hullok,
    És ajkamon sóhaj fakad:
    „Te, aki jobb vagy mindeneknél,
    Áraszd reám malasztodat!

    Te, akihez a szenny nem ér föl,
    Te édes, szőke, tiszta szent,
    Kinél fehérebb szőke angyal
    Egyetlenegy sincs odafent.

    Emeld magadhoz azt a szolgád,
    Ki most a lábadhoz borult,
    S bocsásd meg néki szeretettel,
    Hogy bűnös és hogy nyomorult.

    Bocsásd meg néki, hogy hitetlen,
    És hogy a bűne millió,
    Hisz nem lehet mindenki tiszta,
    És nem lehet mindenki jó.

    Bocsásd meg néki, hogy szerelmes,
    Hogy életének nem örül,
    És nem lát glóriát sehol sem,
    Csak a te homlokod körül.”

  • Várnai Zseni: Szerelem

    Messze, a kéklő üveghegyeken
    él egy madár, a neve szerelem.
    Topáz a csőre, és a két szemén
    rubintos tűzben szikrázik a fény.

    A szárnya zöld, a begyén kék pihe,
    alatta ver forró piciny szíve
    és mint a villám lecsap hirtelen,
    fényből, viharból jön a szerelem!

    Már láttam egyszer, jött egy pillanat
    szívemre ült és hittem, itt marad,
    utána kaptam gyorsan és kezem
    átfogta csöppnyi testét melegen,

    vergődött, karmolt és az átkozott
    tenyeremben verébbé változott,
    szebbik valója eltűnt, messze szállt
    s talán már más szív fölött muzsikált.

    Elfogni őt, bezárni nem lehet,
    akár a fényt, vagy nyargaló szelet,
    csupán a vágy oly szárnyaló szabad,
    hogy utolérje azt a madarat.

    A színe, hangja mindig újra más,
    meseszerű, különös és csodás.
    Ott fönt lakik a kék üveghegyen
    az a madár, a neve: szerelem.

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu

  • Arany János: Meddő órán

    Belenézek a nagy éjszakába,
    Alszik a föld, maga árnyékába’;
    Itt vagy amott csillagok röppennek:
    Gondolatim is úgy jönnek-mennek.

    Gondolatom szappanbuboréki
    Csillogók, mint odafenn az égi:
    De töredék mindkettőnek utja –
    Mind szétpattan, mielőtt megfutja.