Azóta élek, hogy megláttál,
Teremtőm vagy, és igaz tükröm.
A bizonyosság vagy fölöttem.
Én: hamu, elporló föld,
míg hatalmad nem lehell
lelket a lelketlen anyagba.
Süket, örökcsönd-hegedű,
ha nem leszek élő hangszered,
mely érintésedre felel.
Hozzád és Érted a harang:
a himnusz.
És a rekviem.
Forrás: Lélektől lélekig
Akkor már minden viszonylat kihamvadt.
Megfeszültünk a legelőbb kereszten.
Az üdvözülés verítéke rajtunk.
Az önkívület lándzsája a testben.
Forrás: Lélektől lélekig
Már leszaggattam. Halott az ág.
S még hogy szorítják a testvérek!
Minden kis íz küzd. Visszavág.
Még tartják: holtját az élet.
Előttük meg kell sarunk oldanunk.
Mint Mózes, hogy a lánghírt kapta.
Könyörögnünk: Majd így öleljenek
minket abban a pillanatban.
Forrás: Lélektől lélekig
Ennyi az arcod: lakatlan sziget
lefoszlott róla országom, hitem
szemed kiszikkadt tenger mélye,
Ízekre szedlek – elhajítlak,
üresebb, mint kifosztott kagylók.
Nem vagy méltó a bűneimre.
Nem vagy elég a szenvedésre.
Forrás: Lélektől lélekig
K
