Címke: Március 15.

  • Reményik Sándor: Erdélyi március

    Egy tizenötös szám. És március:
    Az első tavasz-hónap közepe.
    Kimondottam így egyszerűn,
    Ne féljetek, ne féljen senkise.

    Ne féljetek: nem tüzesednek át
    Halk hangolás után a vers-sorok,
    Nem temetni és nem lázítani,
    Csupán figyelmeztetni akarok.

    Oly csendben nő a versem, mint a fű,
    Úgy duzzad, mint a rügy duzzad a fán:
    Nem szavalok, – szavaltunk eleget,
    – Nagyon sokat – március idusán.

    Volt egy tanítóm akkor, – igazi,
    Nagy nevelő, – gyökérig leható.
    Ő mondta: csak úgy ünnep ez a nap,
    Ha munkát s imát összefoglaló.

    Magányos hangját zsivaj nyelte el. –
    Lavina dörgött. Most, – a kő alatt
    Számunkra csak csendes növekedés:
    Valóban: munka s imádság maradt.

    De szárny kell munkához s imához is!
    Szárny, mely röpít, s forrás, mely enyhet ad.
    Tört szárny, beomlott kútfő: – mégis élet,
    Mégis üdvösség az a régi nap.

    Testvér, látod: én nem járok tilosban,
    De te is hidd: nem tilalmas dolog
    Megsimogatni otthon a fiókban
    Egy poros, régi, kicsi szalagot.

    Aztán – menni a hétköznapok útján,
    Császárnak megadni, mi az övé,
    S maga részét minden hatalomnak, –
    De Istennek is, ami Istené.

    Forrás: Reményik Sándor összegyűjtött versei

  • Buda Ferenc: Március

    Hideg van,
    csönd van.
    Március tizenöt van.

    Jácintok, tulipánok
    lobognak, akár a
    gyertyalángok.

    Bizakodván levelet bont
    a bodza.
    Ma
    ne gondolj semmi gonoszra,
    szennyre, halálra, vérre.
    Tárj ablakot,
    húzd a függönyöd félre,
    hisz
    március tizenöt van.

    Ötven és hatvan
    között ballagva bár,
    vagy te is szabad madár.
    Bátran repülj hát –
    befelé nincsen határ.

    S figyelj,
    fülelj: a gleccserek
    olvadék vize mint csurog,
    jégtömbök repedeznek,
    hasad a holt burok,
    morajlik, árad
    minden folyó.

    Ez itt a kezdet.
    Jácintok, tulipánok –
    lám, füstje sincs e lángnak.
    Jeges, nyomasztó ájulat
    vaspántja lepattan.
    Március tizenöt van,
    reménye tündököl
    szóban, ütemben, rímben,
    dalra gyújt minden szívben.

    Ellene fognak össze
    császárok, cárok,
    tiprató hadaik nyomán
    víz helyett sárral,
    vérrel telik az árok.
    Bokáig benne járok.

    Hiába mégsem volt,
    mégsincs hiába!
    Háromszínű kokárda.
    Százezer fekete dárda.
    Foszforeszkál a fagyban
    Petőfi koponyája.



    Forrás: PIM

  • Várnai Zseni: Petőfi márciusa

    A március Petőfi hónap
    ha süt a nap, ha fú a szél,
    ő ragyog itt a napsütésben,
    s a szél szavában ő beszél,
    s ha égzengéssel, villámfénnyel
    ránk tör a tavaszi vihar,
    mintha a szélvész kürtszavában
    harsogna a Nemzeti dal.

    Nincs március Petőfi nélkül,
    e kettő egy száz éve már.
    Az ő szemével látjuk, hogyha
    madárka a bokorra száll,
    fülével halljuk rebbenését,
    s azt is, mikor egy bősz folyam
    vagy egy rabnép láncát letépte
    a szabadság felé roham!

    Nincs március Petőfi nélkül,
    ő költötte e hónapot,
    s olyanná lett, mint amilyennek
    az ő lantján fogantatott:
    eszmékkel terhes, forradalmi,
    tettekre érett, lángoló,
    dala úgy szállt a nép szívébe
    s úgy gyújtott, mint egy lángfolyó.

    Nincs március Petőfi nélkül,
    idő és költő egybeforrt,
    benne sűrűsödött, benne robbant
    mind, ami forralta a bort,
    az ő szavára várt a nép és
    élesítette a kaszát,
    abban a dicső márciusban
    ő jelentette a hazát.

    Nincs szabadság Petőfi nélkül,
    ő égette szívünkbe, hogy
    több a szabadság, mint az élet,
    ez a legszebb népi jog!
    Ő írta, vívta, tollal, karddal,
    s rátette ifjú életét,
    szabadságunk örök okmányán
    Petőfi szíve a pecsét!

    Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu