Címke: másság

  • Ismeretlen szerző: A farkas és a rózsa

    Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszer csak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.

    A farkas vette észre először.

    – Milyen szép! – gondolta. – Milyen kecses!

    Aztán lassan a többi állat is felfedezte.

    – Milyen egyszerű! – mondta a páva. – Semmi szín, semmi különlegesség!

    – Közönséges! – rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű. – Hát hogy néz ez ki?

    „Mind ilyenek vagytok – gondolta a farkas a fák közül. – Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót.”

    A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.

    – Ez meg micsoda? – fanyalgott a róka. – Semmi keresnivalója nincs itt.

    – Csúnya! – röfögte a vaddisznó. – És ráadásul útban van.

    A rózsa bánatosan lehajtotta a fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy harmatcsepp hullott a földre.

    „Hát nem látjátok, hogy fáj neki? – gondolta a farkas. – Miért kell bántani?”

    – Nem szeretem a virágot! – dörmögte a medve. – Tépjük ki!

    Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.

    – Nézzétek! – bömbölte, és magasba tartotta a mancsát. – Megszúrt!

    – Szóval még veszélyes is! – jegyezte meg a róka. – Ki kell irtani!

    A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbe taposta. A többiek megtapsolták.

    A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében.

    „Elpusztították, csak azért, mert más volt, mint ők!”

    Megvárta, amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, és gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.

    Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.

    – Isten veled, kis virág! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál…

    Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ott maradt a földben, a rózsa mellett.

    Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek.

    A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében: életében először sírni kezdett.

    Ismeretlen szerző

  • Edgar Allan Poe: Külön

    (Tellér Gyula fordítása)

    Gyerekkoromtól fogva nem
    Olyan vagyok, mint más. Szemem
    Nem úgy lát, nem közös kutak
    Habja bennem az indulat.
    Nem közös forrásból ered
    Bánatom. Gyújtva szívemet
    Más fokra izzik örömöm.
    S ha szeretek: azt is külön.

    Ott – gyerekkoromban – a vad
    Élet hajnalán: ott fakadt
    Ez a varázs – a jó s hamis
    Mélyekből –, mely kötöz ma is:
    Forrásból lett, gyors patakból,
    Sziklahegyen rőt falakból,
    Napból, mely lekörözött
    Őszi aranyfény között,
    Villámból az ég alatt,
    Amint elszállt, elszaladt,
    Dörejből, vihar ha forrt,
    S fellegből, mely olyan volt
    (Bár kéklettek az egek)
    Szemre, mint egy szörnyeteg.

    Forrás: Lélektől lélekig