„Sohase feledd azt, hogy az értékes élet alapja a szeretet és a békesség.
Utána a türelem és az emberi megértés.”
– Tamási Áron
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: megértés
-
Idézetek
-
Dsida Jenő: Bolygó lélek
Ködfallal vagyok bekerítve most.
Íme, nem tudnak semmit rólam,
se jót, vigat, se panaszost.Itt megyek én.
Egyik ködtől a másikig,
egyik tócsától másikig.Ez a fej,
ez a szív,
ez az enyém!Körmöm magát a ködbe vájja
és együtt futunk ketten, így:
Bolygó lelkem, s atmoszférája.Mindenki így jár,
ködbeburkoltan, árván, hangtalan;
nem látjuk,
nem értjük egymást:mert, jaj, mindünknek más világa van! –
Forrás: Lélektől lélekig
-
Ady Endre: VÁLASZ
Azt, amit más őrülten hajszol
Egy hosszú, kínos életen,
A kétség átkos órájában
A sors megadta én nekem.
Nem a nyugalmat. Az én lelkem
Megölné a csend, nyugalom,
Csak egy intést, biztatást vártam,
Ha zokogásba fúl dalom,
Szívemből ömlő, bús dalom.Áldott a kéz, amely megadta
Ez áldott, édes biztatást,
Áldott a szív, mely némán szenved
S mégis tud vigasztalni mást.
Hát más is érzi azt az átkot,
Melytől zokog minden dalom?
Óh! akkor nem fog porba sujtni
Bús végzetem, a fájdalom,
A dalba ömlő fájdalom…Azt, amit más őrülten hajszol
Egy hosszú, hosszú életen,
A megértő, biztató hangot
A sors megadta én nekem.
Tudom, hogy múló pillanatra
Enyhült a régi fájdalom,
De azért légy ezerszer áldott
Te, aki átérzed dalom,
Szívemből ömlő, bús dalom.Forrás: Lélektől lélekig
-
T. Fiser Ildikó: Egy hely
egy hely, hol összeér a föld az ég
egy hely, hol mindig béke van
egy hely, hol másképp lát a lélek
s hol minden jónak helye vanegy hely, hol táguló világ a szív
egy hely, hol megértésre lelsz
egy hely, hol talán nevetve sírsz
s hol alkotásoddal mindig ölelszForrás: Lélektől lélekig
-
Sárhelyi Erika: Te, ki félszavakból ért
Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,
mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,
s bomló ruháján át a dér szívéig ér.Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,
s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,
miközben minden perc taszít egyet rajtam.Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,
hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,
ne bírja a világ legbensőbb harcaim.De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,
lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,
és rímes rejtekemből előcsalogatsz.Forrás: internetes versgyűjtemények
-
Dsida Jenő – Templomablak
Szent-Iványi Sándornak
Kik csak az uccán
járnak-kelnek
szépséget rajta
nem igen lelnek,
kíváncsi szemmel
rá nem tapadnak:
csak egy karika,
szürke karika,
ólomkarika,
vén templomablak.Rácsa rozsdás,
kerete málló,
emitt moh lepi,
amott pókháló, –
sütheti napfény,
sötét örökre,
mint világtalan,
bús világtalan,
agg világtalan
húnyt szeme-gödre.De ki belép
a tág, iromba,
boltozatos,
hűvös templomba
s belülről pillant
ablakára,
megdöbbenten áll,
megkövülten áll,
elbűvölten áll: –
Nézz a csodára! –Színek zengése!
Fények zúgása!
Mártír mosolya!
Szűz vallomása!
Kék, ami békül,
piros, mi lázad!
Magasba ragad,
a mennybe ragad
lángtünemény
és tűzkáprázat!Ó, titkok titka:
a földön ittlent
belülről nézzen
mindenki mindent,
szemet és szívet
és harcot és békét! –
Áldja meg az Úr,
áldja meg az Úr
a belülről látók
fényességét!Forrás: arcanum.com/hu
-
Szabó Lőrinc: Nők keresztje
Igen, a lány mind, ha vad, ha szelíd,
szégyellős volt. Szégyeltek valamit,
amiről nem tehettek! Valahogy
rágalmazott faj voltak, mártírok,
mártír-jelöltek. Nem ilyen szavak
jártak fejemben, de az indulat,
amivel néztem őket, pontosan
ez volt, ilyen volt. Amíg kicsinyek,
csitrik vagy éppen utcagyerekek,
addig nem vettem őket komolyan:
szegények, ők még nem tudják, mi van
előttük!… Máskülönben a dolog
nem tartozott rám: minden megszabott
törvény szerint járt s az bizony kirótt
borzalmat mindenkire, azt vagy ezt:
nőnek lenni, úgy látszik, nagy kereszt,
gondoltam, bár az egésznek csak a –
az egésznek… a ruha az oka!Forrás: DIA
-
Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz
Veszekedtem a kisfiammal,
mint törpével egy óriás:
– Lóci, ne kalapáld a bútort!
Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Jössz le rögtön a gázrezsóról?
Ide az ollót! Nem szabad!
Rettenetes, megint ledobtad
az erkélyről a mozsarat!Hiába szidtam, fenyegettem,
nem is hederített reám;
lépcsőnek használta a könyves
polcokat egész délután,
a kaktusz bimbait lenyírta
és felboncolta a babát.
– Most nagyobb vagyok, mint te! – mondta
s az asztal tetejére állt.Nem bírtam vele, tönkrenyúzott,
de azért tetszett a kicsi,
s végül, hogy megrakni ne kelljen,
leültem hozzá játszani.
Leguggoltam s az óriásból
negyedórára törpe lett.
(Mi lenne, gondoltam, ha mindig
lent volnál, ahol a gyerek?)És ahogy én lekuporodtam,
úgy kelt fel rögtön a világ:
tornyok jártak-keltek köröttem
és minden láb volt, csupa láb,
és megnőtt a magas, a messze,
és csak a padló volt enyém,
mint nyomorult kis rab mozogtam
a szoba börtönfenekén.És ijesztő volt odalentről,
hogy olyan nagyok a nagyok,
hogy mindent tudnak és erősek
s én gyönge és kicsi vagyok.
Minden lenézett, megalázott,
és hórihorgas vágy emelt
– föl! föl! – mint az első hajóst, ki
az egek felé szárnyra kelt.És lassan elfutott a méreg,
hogy mégse szállok, nem növök;
feszengtem, mint kis, észre sem vett
bomba a nagy falak között;
tenni akartam, bosszút állni,
megmutatni, hogy mit tudok.
Negyedóra – és már gyűlöltem
mindenkit, aki elnyomott.Gyűlöltem, óh hogy meggyűlöltem!…
És ekkor, zsupsz, egy pillanat:
Lóci lerántotta az abroszt
s már iszkolt, tudva, hogy kikap.
Felugrottam: – Te kölyök! – Aztán:
– No, ne félj, – mondtam csendesen.
S magasra emeltem szegénykét,
hogy nagy, hogy óriás legyen.Forrás: DIA
