https://verskucko.com

Címke: metafora

  • Apáthi Gábor: idézet

    „Úgy szeretnék napfény lenni,
    hogy megcsillanhassak magamon –
    mondta a tó tükre,
    és nem vette észre, hogy ő csillog.”

    Forrás: FB

  • Rákos Sándor – Szúnyogok és elefántok

                                     „…elefántnak néz  
                                     szúnyognyi bajt”  
                                                   ARANY

    hol van már a szúnyognyi bajok
    tovaröppent züm-züm csapata hol
    a kézlegyintő bizonyosság
    hogy csak te látod elefántnak

    már nem szúnyognyi elefántok
    de elefántnyi szúnyogok
    kísértenek vad rajzásukkal
    körülötted szelet kavarnak

    várod mikor mélyednek csontodig
    szívóik szomjas fúrófejei
    mikor isszák föl fogyó véredet

    elvérezni nem ilyen végzetet
    valami nagyobbat kerestél
    elefántnyi szúnyogoknál nagyobbat

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: A favágó és a fejsze

    a fejsze végzi a maga
    tervszerű végeznivalóját
    hiszen arravaló a fa
    ha már erdőnyi letarolják

    és az se bánt ha belejő
    s már-már eszelős mámorában
    sikongat úgy is újranő
    utódom kit nyomomba vágytam

    csorbulnak itt még fejszeélek
    köszörülhetik szüntelen
    a favágó meg hadd rikoltson

    nem gyűlölöm viselve sorsom
    de a belőlem hasadt éket
    mely belémhasít megvetem

    Forrás: Kányádi Sándor

  • Reményik Sándor: A rögtön gyógyuló seb

    Tündér-nyugalmú rózsaszín vizen
    Hajó halad és mély sebet hasít.
    Hallom a megtöretett tenger-test
    Felém verdeső sikoltásait.
    Vagy ember-füllel rosszul hallom én,
    Ez talán diadalmas kacagás,
    Hogy heged már a végzet-vágta seb
    És nem marad utána forradás.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Octavio Paz: Két test

    Két összesímuló test
    van hogy két lomha hullám
    s az éj az óceán.

    Két összesímuló test
    van hogy két puszta szirt és
    az éj sivatag.

    Két összesímuló test
    van hogy két vén gyökér mely
    belemélyed az éjbe.

    Két összesímuló test
    van hogy két mennydörgés és
    a villámlás az éj.

    Két összesímuló test
    két csillag mely lefut
    az üres ég alá.

    (Somlyó György fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nemes Nagy Ágnes – Milyen hát?

    Milyen hát a szerelem?
    Tested szóba zárva?
    Nem Kőmíves Kelemen
    bivaly falú vára –
    tömör vagy, és végtelen,
    mint az Úr az ostyán,
    határtalan ékszerem:
    szógyűrűm borostyán.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bródy János – A sündisznó

    A sündisznó már gyerekkorában
    gyerektüskéket növeszt,
    és minden gyanús mozdulatra
    hegyes tüskéket mereszt.

    S ha valaki túl közel merészkedik,
    gombolyaggá gömbölyödik.
    A sündisznó így védekezik.

    A sündisznók bizony gyanakvók,
    túl sok bennük a félelem.
    Azt hiszik, hogy tüskék nélkül
    a létezésük védtelen.

    Ha valaki túl közel merészkedik,
    gombolyaggá gömbölyödik.
    A sündisznó így védekezik.

    A sündisznó már gyerekkorában
    egyedül megy a rétre ki.
    Nem kap enni az anyukától,
    és senki nem segít neki.

    Ha valaki túl közel merészkedik,
    gombolyaggá gömbölyödik.
    A sündisznó így védekezik.

    A sündisznót az apukája
    ha bajba kerül, nem védi meg,
    és szegényke nem tud kiabálni,
    hogy gyertek, gyerekek, segítsetek.

    A sündisznók szerint tehát
    a tüskék hasznos fegyverek.
    De ki tudja, miért növesztenek
    tüskét az emberek.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Csorba Győző: A híd panasza

    Fekete földből nőttem, keserű földből nőttem én ki,
    fekete ereimben keserűség kerengett,
    alattam a folyó beteg-sárgán derengett,
    szomorú voltam mindig, és sose tudtam mire vélni.

    Fekete földből nőttem céltalanul a levegőbe,
    soká nem is sejtettem, milyen irányba tartok:
    nehéz ködök mögött bújtak a túlsó partok,
    lebámultam a vízre, s nem lettem okosabb belőle.

    Suta gerendáimra keselyűk, varjak telepedtek,
    ha valaki megindult rajtam, vesztébe tévedt,
    cinkosának fogott a kárörvendő élet,
    és egyre újabb-újabb hóhéri munkával lepett meg.

    S ím egyszer a sötétben, ellenkező oldalról éppen,
    mintha magamat látnám, egy csonka híd-ív lengett,
    felém lengett az ív, és durva testem zengett,
    bomló öröm csapott föl minden parányi-csöpp izében.

    És édesen-alélva találkoztunk az éjszakában,
    mint vastag óbor ömlött belém a jó vidámság,
    ép lettem, hajthatott bárkit parancs, kivánság
    hátamra, nem csalódott: zöld partra hajlott át a hátam.

    De rontó vihar támadt és felibe szakított újra,
    esetlen csonkjaim most megint az éjbe szúrnak;
    bolond játéka én, egy önkényes nagy úrnak!
    gyarló testem hibáit méltatlan tél hidege fújja.

    Jobb volna a homályos folyóba rogyni mindenestül,
    mintsem az űrbe lógni és oktalan remélni,
    jobb volna a puha iszapba halni térni,
    hogy fodrozódás nélkül folyjék rajtam a víz keresztül.

    Forrás: DIA – Csorba Győző

  • Babits Mihály: Elgurult napok

    Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
    botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
    végre megállnak, éjjel, s vég időkig
    kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.
    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
    Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
    Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
    Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
    Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
    a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
    a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
    perceim ízét, mely csak frissen édes!
    Jön a favágó már hallom a léptét
    ütemre s mint a gyilkos szívverése
    konokabb egyre – mit tudom a hangról,
    messze-e még vagy mikor ér idáig?
    Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
    És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
    A fiatal fák inganak, recsegnek
    S a vének lepke levelei fogynak.

    Forrás: Versek mindenkinek