Két kezem ölel, mosogat, s mutat
hülyéknek fügét, gyereknek árnyék-nyulat,
fejemre tízágú koronát, fájdalmasat.
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: mindennapok
-
Szécsi Margit: Két kezem
-
Kosztolányi Dezső: Feleségemnek…
Megszoktalak, akár a levegőt,
bármerre nézek, mindenütt te vagy,
szekrényem alján, a fiókjaimban,
az agyvelőmben, és nem veszlek észre.De múltkor este, amikor bejöttél
szobámba, s mondtál valamit nekem,
sok év után egyszerre ráocsudtam,
hogy itt vagy, és szavadra sem figyelve
ámulva néztelek. Szemem lehunytam.
Ezt hajtogattam csöndesen magamban:„Megszoktam őt, akár a levegőt,
Ő adja nékem a lélegezetet.”1931
Forrás: Lélektől lélekig
-
Antoine de Saint-Exupéry: Fohász
Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő
bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot
közvetíthessek!Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!Forrás: Lélektől lélekig
-
Ismeretlen – Idézetek
„A köhögés az, amiről te nem tehetsz,
de mindenki más persze csak azért csinálja,
hogy téged bosszantson.”i
-
Erdős Sándor – Pál, a piaci légy
Pál vagyok, a piaci légy,
szép jó napot kívánok!
Úgy látom, hogy zaklatásom
egészen jól bírjátok.Akárhányszor szürcsölgetek
elöl hagyott levesből,
azon nyomban mindkét kézzel
integettek ti egyből.Úgy érzem, hogy barátságunk
megszilárdult eléggé,
ezért az asztalon maradt
egy pohárka ivólé.Pohár mellett, de nagy öröm,
találtam egy szál ropit,
áthívom a haverokat,
iszogatunk egy kicsit.Forrás: Szeretem a verseket
-
Oravecz Imre: Még
Még visz a lábam,
még engedelmeskedik a kezem,
még jólesik az étel,
még észreveszem, ha el akar csöppenni az orrom,
még elvégzem a munkám,
még nem szorulok támaszra,
még nem hanyagolom el a külsőm,
még rendszeresen tisztálkodom,
még nem vagyok koszos, büdös,
még nem húzódnak el tőlem a buszon,
még rendben tartom a lakásom,
még tudok logikusan gondolkodni,
még tiszta az elmém,
még nem keverem össze a képzeletet a valósággal,
még megkülönböztetem a jót a rossztól,
még vigyázok magamra,
még van veszélyérzetem,
még nem vagyok szűklátókörű, kicsinyes,
még érdekel a világ,
még nem gubóztam be egészen,
még kívánok nőt,
még Rilkét, Kis Lajost olvasok,
még megremegek a szépség láttán,
még vágyom a magasabbrendűre,
még naponta megküzdök magammal,
még van bennem érzés, gyengédség,
még szánom a szenvedőt, és segíteni akarok rajta,
még megértő vagyok és könyörületes,
még örülök, ha hull a hó,
még felderülök, ha kisüt a nap,
még figyelem a fény változását alkonyatkor,
még elbűvöl, ahogy a magból növény lesz,
még megrészegít a legelőn a trenkavirág illata,
még visszavárom a kakukkot tavasszal,
még esténként kiülök a teraszra,
még van kutyám, kit megsimogathatok,
még gyönyörködöm a nádi rigók együgyű énekében,
még szeretnék pár jó verset írni –még érdemes élni.
Forrás: Lélektől lélekig
-
Garai Gábor – Evés
Ma láttam az Embert, amint evett.
Derűsen ült aszfalt-rongyok s kövek
szurtos halmán, maga a nyugalom, –
körötte süvöltött a forgalom.
Csak bontó-vasát cövekelte ki
lábtól, nehogy ráhajtson valami
jármű; és szép kényelmesen evett:
kibökte a pasztőrtejes üveg
kartondugóját, majd kést vett elő,
egy zsemlecipót kettészelt, merő
szakértelem volt – semmi pongyola
hirtelenség! – minden mozdulata,
amint leharapott egy falatot,
s mielőtt megrágta volna, ivott
egy kortyot rá, s látszott, hogy szereti
a világot, magát, délidei
ejtőzését, a tejet, kenyeret,
most nem érdekli más, csak a meleg
áram, mely amint rág s kortyolva nyel,
zsigereiben lassan árad el…Hajdani méltóságok; hétevők,
ceremóniások, csipegetők,
csömörlött ínyencek, ebéd előtt
átöltözők – láttátok volna őt!
Kapkodva evő kákabélűek,
ha tudnátok, hogy tapadt az üveg
szája – óvatosan csókolva rá
fehér körét – a bajusza alá!Mert szertartás volt, bár táplálkozás,
ez a méltóságos falatozás.
Csöndje: a minden idők kétkezi
munkásainak örök ünnepi
áhítata az élelem előtt,
de fénye, amely az út kövezőt
bepermetezte, s róla a kopár
úttestre is lecsordult; fénye már
a frissen beidegzett érzetek
fürtös áram-dúcából érkezett,
a szokásból: hogy biztos rév a lét.
Hogy holnap is lesz munka és ebéd.Forrás: Kedvesch versek – Index.hu
-
Simon Lajos – Esti napló
Ma délután, egész délután
szerelmes verset írtam volna,
de holdvilág-hasú törökbasát rajzolgató lányom,
mint zsarnok hatalom, elvette a tollam,
s papírom is, mint börtönőr a fogoly tárgyait,
így hát kényszerülök
a líra aranyos csúcsairól
leszállni a köznapi völgybe,
s kamaszként lángoló arccal,
ádámcsutkám mögött elfúló torokkal
vallani,
már az elődök száján is elkopott
szóval.Forrás: Index.hu / Lélektől lélekig
-
Simon István – Vers újévre
Tizenkettőt üt az öreg óra –
nézz rá, mint egy makacs kis Botondra.
Sétálója az ő rezes bárdja,
vele sújt az idő kapujára.Be is szakad az ó-év alatta,
csengve hullik millió darabra.
Vagy csak a hó szállong kertjeinkre,
s fagyos ágon hangicsál a cinke?Egy év megint elrepült felettünk.
Egy évvel csak öregebbek lettünk.
Ügyes idő: úgy tudja csinálni,
hogy a hajon, az arcon se látni.Ismerted a jókedvű kovácsot,
sokáig de egyformának látszott,
s ma, hogyha a boltból kifelé megy,
nem ölelgeti a menyecskéket.Ő nem érzi, te vetted csak észre,
hogy az idő lassan kicserélte.
Te őrajta, ő meg talán máson
kapja rajt az időt a lopáson.Száll az élet csengős ifjúsága,
fordulókon nézel csak utána.
Holnap már a ragyogó újévben
cimbalmoznak lábaid a jégen.Munka után fáradtan lefekszel,
ágyad szélén gubbaszt a szilveszter.
S arra gondolsz, milyen is lesz holnap
nekivágni újra a dolognak.S nézed még a szemedet lesütve,
félálomban, ahogy föl a szürke
mennyezetre dobálgatják játszi
fényüket a tűzhely karikái.1952.
Forrás: Szeretem a verseket
-
Petőfi Sándor: A téli esték
Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Ugy áll a hidegben s didereg… az inség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában.Áldja istenét, kit istene megáldott,
Adván néki meleg hajlékot s családot.
Milyen boldogság most a jó meleg szoba,
S meleg szobában a barátságos család!
Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,
Ha van honnan rakni a kandallóra fát,
S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe
Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!
El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
A családfő ott fenn űl a nagy asztalnál
Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,
Szájokban a pipa, előttök palack áll
Megtelve a pince legrégibb borával;
A palack fenekét nem lelik, akárhogy
Iparkodnak… ujra megtelik, ha már fogy.Kinálgatja őket a jó háziasszony,
Ne félj, hogy tisztjéből valamit mulasszon,
Hej mert ő nagyon jól tudja, mit mikép kell,
A kötelességét ő jól megtanulta,
Nem bánik könnyen a ház becsületével,
Nem is foghatják rá, hogy fösvény vagy lusta.
Ott sürög, ott forog, s mondja minduntalan:
„Tessék, szomszéd uram, tessék, komám uram!”Azok megköszönik, s egyet hörpentenek,
S ha kiég pipájok, ujra rátöltenek,
És mint a pipafüst csavarog a légben,
Akkép csavarognak szanaszét elméik,
És ami már régen elmult, nagyon régen,
Összeszedegetik, sorra elregélik.
Akitől nincs messze az élet határa,
Nem előre szeret nézni, hanem hátra.A kis asztal mellett egy ifjú s egy lyányka,
Fiatal pár, nem is a mult időt hányja.
Mit is törődnének a multtal? az élet
Előttök vagyon még, nem a hátok megett;
Lelkök a jövendő látkörébe tévedt,
Merengve nézik a rózsafelhős eget.
Lopva mosolyognak, nem sok hangot adnak,
Tudja a jóisten mégis jól mulatnak.Amott hátul pedig a kemence körűl
Az apró-cseprőség zúgva-zsibongva űl,
Egy egész kis halom kisebb-nagyobb gyermek
Kártyából tornyokat csinál… épít, rombol…
Űzi pillangóit a boldog jelennek,
Tennapot felejtett, holnapra nem gondol. –
Lám, ki hinné, mennyi fér el egy kis helyen:
Itt van egy szobában mult, jövő és jelen!Holnap kenyérsütés napja lesz, szitál a
Szolgáló s dalolgat, behallik nótája.
Csikorog a kútgém ott kinn az udvaron,
Lovait itatj’ a kocsis éjszakára.
Húzzák a cigányok valami víg toron,
Távolról hangzik a bőgő mormogása.
S e különféle zaj ott benn a szobába’
Összefoly egy csendes lágy harmóniába.Esik a hó, mégis fekete az útca,
Nagy, vastag sötétség egészen behúzta.
Járó-kelő ember nem is igen akad,
Egy-egy látogató megy csak hazafelé,
Lámpája megvillan az ablakok alatt,
S fényét a sötétség hirtelen elnyelé,
Eltűnik a lámpa, a bennlevők pedig
Buzgón találgatják: vajon ki ment el itt?(Pest, 1848. január)
Forrás: Magyar Kurír
