Címke: mítosz

  •  Oravecz Imre: Hopik könyve

    A FÖLDRŐL, TŰZRŐL, VÍZRŐL, LEVEGŐRŐL

    Föld az, ami föld alakját ölti,
    és a föld rendjéhez igazodik a mindenségben, tűz az, ami a tűz alakját ölti,
    és a tűz rendjéhez igazodik a mindenségben, víz az, ami a víz alakját ölti,
    és a víz rendjéhez igazodik a mindenségben, levegő az, ami a levegő alakját ölti,
    és a levegő rendjéhez igazodik a mindenségben.

    AZ ELSŐ VILÁG TEREMTÉSE

    És elhatározásra jut Taiova,
    és parancsot ad helytartójának, Szotuknangnak,

    és földet vesz ki Szotuknang a mindenségből,
    és a földből megteremti az első világot,
    és törvényeket ültet az első világba,
    és nevet ad az első világnak, és a mindenségbe helyezi,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti a növényeket,
    és szívósságot ültet a növényekbe,
    és nevet ad a növényeknek,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból,
    és a földből megteremti az állatokat,
    és alázatot ültet az állatokba,
    és nevet ad az állatoknak,
    és az első világba helyezi őket,

    és földet vesz ki Szotuknang az első világból
    és a földből megteremti az embereket,
    és bölcsességet ültet az emberekbe,
    és nevet ad az embereknek,
    és az első világba helyezi őket

    és szemügyre veszi Szotuknang az első világot,
    szemügyre veszi
        az első világ törvényeit,
        az első világ növényeit,
        az első világ állatait,
        az első világ embereit,

    és a törvények közül kiválasztja a megértést,
    és megteszi az első világ törvényének,
    és a növények közül kiválasztja a négylevelet,
    és megteszi az első világ növényének,
    és az állatók közül kiválasztja a kígyót,
    és megteszi az első világ állatának,
    és az emberek közül kiválasztja a halászt,
    és megteszi az első világ emberének.

    A TEREMTÉSRŐL

    A Teremtés ajtó;
    amely a semmiből a valamibe nyílik,
    és sarokpántján öröktől fogva jár.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI II

    Mint hónapok óta minden este,
    Sziliomomo kint áll az ablak előtt,
    és Palaomaukit nézi,

    Palaomauki bent ül a házban,
    és őrlőkővel kukoricát őröl,

    éppen kedvenc virágukról
    a sündisznókaktusz kehelyalakú
    virágáról beszélgetnek,

    Palaomauki úgy találja, hogy cinóberpiros,
    Sziliomomo úgy véli, hogy inkább karmazsinpiros,

    ezen elvitatkoznak egy darabig,

    Sziliomomo már éppen
    vissza akarja vonni a véleményét,
    amikor Palaomauki váratlanul
    abbahagyja a kukoricaőrlést,
    kezét ölébe teszi,
    és igazat ad Sziliomomónak,

    Sziliomomo majd ki ugrik a bőréből örömében,
    mert Palaomauki ölbe tett kezével végre azt jelzi,
    hogy figyelmét teljesen neki szenteli,
    és hajlandó hozzá menni feleségül,

    a sündisznókaktusz kehelyalakú virága kinyílott.

    A NYÁRI TÖLGYERDÖ HAJNALI LEHELETE
       “(Kojavesima, Sziliomomo testvérbátyja beszéli aki járt messze északon)“

    Mihelyt megpillantod a nyári tölgyerdőt, és mondjuk, egy elvirágzott csipkebokrokkal teli füves tisztást keresztezve vagy egy kiszáradt patak medrében felfelé kapaszkodva közeledsz feléje, először szárazságot érzel a levegőben, ha nem látnád, hogy mindent belepett a harmat, azt hihetnéd, dél van, aztán minden átmenet nélkül melegbe ütközöl, fel vagy öltözve, mégis, mint az öledben alvó macska testének hője, áthatol a ruhádon, majd pár lépés megtétele után hirtelen illatok tódulnak az orrodba, száraz avar, harangvirág, vadlucerna, fürtös zanót, rókagomba, meténg, szamóca, és még ki tudja, minek az illata, egyetlen hasonlíthatatlan illatot alkotva, és egyszeriben rájössz, hogy ez a szárazság, ez a meleg, ez az illat együtt a nyári tölgyerdő lehelete, és a felfedezés feletti örömödben a csábításnak engedve, a kötelező óvatosságról megfeledkezve, feszes bőrrel és remegő orrcimpákkal egyre beljebb hatolsz ebbe a leheletbe, egészen addig, amíg a nyári tölgyerdőhöz nem érsz, és az űzött vad nyomát szem elől vesztve magad is leheletté nem válsz.

    EOTOTO ÉS AHOLI AZOKRÓL, AKIK ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT, ÉS AZOKRÓL, AKIK NEM ÉRTIK A TEREMTŐ TERVÉT

    Akik szívükben érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nemes érzelmeket táplálnak,
    és elvetik a nemtelen érzelmeket,
            azok értik a Teremtő tervét,
    akik szívükben nem érzik az élet jóságát és céljának komolyságát,
    és egymás iránt nem táplálnak nemes érzelmeket,
    és nem vetik el a nemtelen érzelmeket,
            azok nem értik a Teremtő tervét.

    EOTOTO ÉS AHOLI A SZERETETRŐL I.

    A szeretet a Teremtő szándékának megértése,

    a szeretet színhelye a Földtest,
    a szeretet kezdete a világosság,
    a szeretet módja az odaadás,
    a szeretet eszköze az alázat,
    a szeretet útja a követés,
    a szeretet iránya a közeledés,
    a szeretet jelentése a bizonyosság,
    a szeretet célja a tökéletesedés,

    a szeretet minden ember kötelessége.

    SZILIOMOMO ÉS PALAOMAUKI KÉRÉSE TAIOVÁHOZ

    Ó,
    urunk,
    add,
    hogy legyen még gyerekünk, add,
    hogy legyen még legalább öt gyerekünk, még öt gyerek elég lenne,
    mondjuk,
    még négy fiú
    meg még egy lány,

    persze,
    lehet több is,
    de ha egy mód van rá,
    kevesebb ne legyen,
    arra kérünk,
    nem mintha nem szeretnénk azt a kettőt,
    Polipkoimát meg Hopaqát,
    aki van,
    szeretjük mi őket,
    nagyon is szeretjük,
    csak hát olyan nagy bennünk a szeretet,
    hogy úgy érezzük,
    túl sok két gyerekre,
    még legalább ötre futná belőle,
    olyan nagy,
    kérünk,
    teljesítsd a kérésünket,
    hidd el,
    mindnyájan jól járunk,
    nekünk nagyobb lesz az örömünk,
    neked meg nagyobb lesz a dicsőséged.

    AMIT SZILIOMOMO MONDOTT PAVATINAK, MIKOR ELHIBÁZTA AZ ŐZET

    Ma elhibáztam az őzet,
    de nem szidott össze érte
    otthon a feleségem, Palaomauki,
    és nem mondta,
    hogy ez annak a jele,
    hogy öregszem,

    szerintem ez annak a jele,
    hogy ő is öregszik,
    és egyre jobban megérti,
    hogy öregszem.

    SZILIOMOMO ÖREGKORÁBAN

    Itt ülök kint, a ház előtt,
    a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkövön,
    amelyet még néhai apai nagyapám,
    Maszaviszteva görgetett fel ide
    a völgyből ülőkének,
    és amely része a földnek,

    itt ülök,
    és néhai apai nagyapámra,
    Maszavisztevára gondolok,
    aki után csak ez a nagy, viharverte,
    töredezett szélű, lapos homokkő maradt,
    amikor maga is része lett a földnek.

    Búcsú az ifjúságtól

    Jó volt az izmok rugalmassága,
    a feszülés
    és ernyedés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a csontok szilárdsága,
    a tartás
    és keménység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a láb fáradhatatlansága,
    a könnyűség
    és fürgeség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a kéz biztossága,
    a nyugalom
    és rezzenetlenség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szem élessége,
    a megpillantás
    és felismerés,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az elme fogékonysága,
    a kíváncsiság
    és merészség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a gondolatok szárnyalása,
    a magasság
    és mélység,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt a szív tisztasága,
    a gyanútlanság
    és őszinteség,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    jó volt az érzések izzása,
    az öröm
    és elragadtatás,
    búcsúzom tőled, ifjúság,

    Haldokló dala I.

    Éltem,
    nem bánom hát,
    hogy meghalok.

    Haldokló dala II

    Hosszú utat kell megtennem a haláltól a születésig.
    De nem félek, mert megint lesz erőm.

    SZILIOMOMO ÉNEKEIBŐL

    Tavaszi ének

    A sárga Nap-házban meleg-gyermek ül és játszik,
    a fehér felhő-házban eső-gyermek ül és játszik,
    a kék levegő-házban szél-gyermek ül és játszik,
    a fekete Föld-házban csíra-gyermek ül és játszik,
    a piros szív-házban öröm-gyermek ül és játszik.

    Böjti ének

    Uram, könyörülj rajtam,
    vedd el éhemet,
    vedd el szomjamat,
    hogy minden gondolatomat
    neked szentelhessem.

    Ének legénykorából

    Csosovi hegyén felhő ül,
    az oldalban süt a Nap,
    de a csúcs felett borult az ég,

    ma nem láttam Palaomaukit,
    az arcom mosolyog,
    de a lelkem bánatos,

    Csosovi hegyén felhő ül.

    Forrás:

  • Lucian Blaga: Pán énekel

    Magam vagyok bogáncsruhámban.
    Egykor enyém volt a csillagos ég is,
    s mind e világnak
    sípomon én muzsikáltam.

    Most hangol a Semmi, húrjába kap.
    Most barlangomba nem köszönt
    be a vendég,
    csak szalamandrák tarka népe jő,
    és a hold látogat meg
    néhanap.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gergely Ágnes: Orfeusz

    Eltakarják a partot a fehér olajágak
    a homoksima vízen nem lengenek vitorlák
    Valahol erre járhatsz néha érzem
    hogy az óriási eol-hárfán végigfut a szél
    A sziklák közt ilyenkor egy-egy pillanatra
    fellélegeznek a fűcsomók
    Ötezer éve várlak

    Hiába ring az utcán a csillogó karének
    hiába vibrálnak a szürkületi fények
    ha nem vagy itt minek a naplemente
    minek kezdődik újra a vizek mormolása
    minek bámulnak rám a jámbor állatok
    és a szelíd kövek

    Terített asztal várhat kobaltkék ég alatt
    dalok széplábú nők nagy bűvölések
    egy korsó vízben is szád hűvösét keresném
    ó ifjúság egyetlen és utolsó jaj utolsó
    ibolyántúli lobbanása
    minden fajankó nagy szavakkal vár rád
    ha megfordulok egy március estén
    vedd el a szemem világát

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Alexandriai Hüpatia: Idézet

    „A mesét meseként, a mítoszt mítoszként, a csodákat pedig költői képzelgésként kellene tanítani. Rémítő a babonaságokat igazság gyanánt tanítani. A gyermek agya befogadja ezeket, és csak nagy fájdalom, esetleg tragédia árán lehet tőlük megszabadítani.”

    Forrás: Lélektől lélekig (Hüpatia tulajdonított idézet)

  • Kaffka Margit: Lót asszonya

    Én sokszor néztem hátra és előre.
    Szemeim, e szörnyű szemek,
    Egymásba-láttak lendülést, hanyatlást;
    Dolgok színén visszájuk átütött s a szón a célzat,
    És lovagi vért alól a lóláb kitűnt. –
    – Egyszer egy leplezett szív mélyére is leláttam én, szegény. –
    Azontúl hiába takartam el már az arcom,
    Hasztalan futottam hűs, puszta mezők felé,
    Mindent láttam. Elért a tűz-eső
    És lepeltelen szívemen nem volt sebhelynyi ép.

    Akkor megszánt az ég kegye. Kegyelmes büntetést,
    Páncélt adott reám, jegeset, fehéret.
    (Elvesztem volna nélküle rég! – )
    Sebhelyes, kitakart valómra áldott kérget,
    Tisztát, keserűt, kristálykeményet.
    Könnyeim maró savával betakart engem az ég.
    – Azóta nem futok. Meg tudok állni a mezőn.
    Bálványként állok őrt az útfelen merőn.
    S nem láthatom, csak azt, ki szembejön.

    Szembejönnek a hegyről koszorús, ifjú leányzók.
    Hosszúhajú hajadonok láncfüzér-táncba.
    Moáb és Hámmon jövendő anyái tán. Jöhetnek.
    – Elhagyott kerteimbe sietnek dalolva szegények,
    S a ligetben áldoznak majd vértől csepegő galambot
    Ahol koszorúm lehullt. De bölcsebbek tán e szüzek, –
    – – – Most már én, – kőszobor, – állok!
    Nem verik át szívem a csókok, mögöttem csattanók,
    Nincs közöm az öleléshez, mit szőlleim lugasában
    Rájukölel a kar, mely egykor engem ölelt.

    Jaj, ugyanaz a kar és ugyanazok a kertek!
    – Most másra hullnak a szent szók és másnál vannak a percek. –
    … S a régi, Sarlós Boszorkány ott úszik az égen, – a hold.
    Ugyanaz a hold, – ki tanúja volt.
    Ki hallotta szavaink csatáit, véremhullató viadalt,
    És látta sebesült szívem – és látta leplezett szívét.
    – Ó, hogy azóta is jár-kel a hold még és szagosak a tavaszi kertek!
    De itt kénköves esők vertek, – itt minden hamu és üszök. – – – –
    Mindegy. Már magosan állok! – Majd szívemig átkövülök.
    És hószínű kristályvalómon egyszer csak átsüt a hold.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Titkok

    Virágok közt hevertünk… Nemcsak arcod,
    egész tested oly idegen varázzsal
    kezdett ragyogni, mintha tűnt korok
    titkai keltek volna újra benned,
    s az esti rét minden füve-virága
    lassan feléd fordult: új fény felé.
    Először szótlanul csodáltuk az
    isten homlokán szálló fellegek
    szenvedélyes vörösét, majd, mikor
    elhallgattak a lombok énekes
    lakosai, melled fölé hajoltam
    s átcsapott rajtam a rémült, a boldog
    felismerés, hogy míg az alkonyat
    lobogása koszorúzta fejed:
    a szűzi Hold szállt le benned az égről
    s a buja Flóra csókol csókjaidban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor – A holdbéli csónakos (mesejáték – részlet)

    A holdbéli csónakos:
    Úszom az égen arany csónakon,
    az éj homályán én uralkodom,
    az eget-földet végig-láthatom,
    a csillagot tengerbe buktatom.
    Szállok a sötét légtenger hátán,
    kuszált felhőbe feszül a csáklyám,
    ezüst evezőm dalolva csobban,
    úszom fekete égi habokban.

    Pávaszem:
    Holdbéli csónakos, örök szerelmem,
    arany sajkádra vegyél föl engem!
    Sokat szenvedtem, sokat bágyadtam,
    a sötét erdőt könnyel áztattam,
    eleget sírtam a földi porban,
    ölelj magadhoz a tiszta Holdban.
    Nem él a földön, akire vágyom,
    holdbéli csónakos, te légy a párom.

    A holdbéli csónakos:
    Fénylő csónakom szeli az éjet,
    legszebb csillagom, szeretlek téged,
    egyedül vagyok, vágyódom érted,
    enyém leszel majd, ha tavasz éled.
    Mellém ültetlek szép csónakomba,
    hajad az eget aranyba vonja,
    a lenti bút-bajt mind elfelejted,
    fejed örökre vállamra ejted.

    Forrás: A holdbéli csónakos – mesejáték

  • Szécsi Margit – Tánc

    Teliholdból süt a végzet,
    csillag markol vérkörökbe,
    halálforgás minden óra,
    jőjj szeretni mindörökre.

    Zöld szoknyám a fiatal nyár,
    csókra vágyom, nem kalácsra,
    jeges bárcák hadi-útján
    vagyok izzó Máriácska.

    Rézveretű a derekam,
    vörösréz-kupa a mellem,
    meghasonlás éjszakáin
    tedd, hogy szívünk összecsengjen.

    A gyehennás vágy-lovakat
    üdvözítő útra oldom,
    a gyehennás vágy-lovakat
    hajtom a viharos mennybolton!

    Teliholdból süt a végzet,
    csillag markol vérkörökbe,
    halálforgás minden óra,
    jőjj szeretni mindörökre.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta: Ajándék

    Eljött a Sors hozzám,
    váratlanul éppen,
    ajándékot hozott,
    meglepetésképpen.
    Pillangós masnikkal
    körülkötve szépen.
    Kibontom a dobozt,
    mit rejthet a mélye?
    Gyönyörű ing benne…
    – Pont erre vágytam!
    A Sors keze nyúlt
    a „márka” jelzést
    eltakarva, lágyan
    rám teríté ingét,
    kéjesen mosolyog:
    – Viseljed sokáig,
    pontosan rád szabott!
    S el is tűnt már gyorsan,
    mint akinek itten
    semmi dolga nincsen,
    csupán véres kéznyomát
    hagyta a kilincsen.
    A Nessus-ing rajtam,
    azóta is hordom,
    – kentaurnak vére kínnal ölő méreg –
    ez lett az én sorsom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: A sirály születése

    Apja nem volt és nem volt anyja sem.
    Fészek-odúban nem költötte ki
    epedve búgó madárszerelem.
    A legelső sirály
    fehér villám a fekete vizen,
    csak úgy támadt, magától, –
    fészek helyett dühöngő tengerárból.

    Az ős-tengeren dühöngött a szél,
    a hullámok dörögve tornyosultak,
    majd égbe szálltak, majd pokolba hulltak,
    az ős-vizek veszett démonai
    vihart arattak, mert szelet vetettek, –
    csak lelke nem volt még a fergetegnek.
    Teremtett hát lelket magamagának.

    Egy hullám jött a part sziklafalának,
    hegy-magas, bús-fekete, iszonyú, –
    hullám, milyet még nem látott a part
    és nem kavart fel égiháború.
    Rendült a szirt, amelyre fölcsapott,
    a tajték szikrázott a szirt előtt, –
    s a tajtéknak e percben szárnya nőtt!
    Két hófehér szárny. Velük lebegett
    a vihar lelke a vihar felett.

    Forrás: Lélektől lélekig