Címke: Nagyvárad

  • Dutka Ákos: Haza kell mennem……

    Haza kell mennem, – a földem izent.
    A földem: a váradi nagytemető;
    Haza kell mennem: apáink sírján
    Inog a fejfa, mozdul a kő.

    Anyánk házában idegen nóta,
    Bujdosó koldus az árva húgom…
    Haza kell mennünk, a földem izent,
    Ha oda veszünk is a vándorúton!

    Szálljon elém e vádoló ének
    Lázadó kínnak, sajgó kelésnek,
    Hódító hordák utjára fekvő
    Rejtett kígyónak, meztelen késnek,

    Menj haza lelkem bolygó lidércnek:
    Magyar lelkekben lobogó tűznek;
    Anyám szavával holtig daloló,
    Menj haza, ha százszor visszaűznek.

    Vidd dalom, vidd a szó nyilait,
    Hogy irdatlan éjen súgva suhogjon
    Fekete versek tört ütemén,
    Fáradt szíveken szüntelen doboljon.

    Vidd dalom, vidd a szó parazsát,
    Hogy millió testvér lelkein égjen:
    Sírjon, sikoltson alatta a kín
    Ezen a hosszú elátkozott éjen.

    Haza kell szállnod: parancsol a föld,
    A lázadó váradi nagytemető;
    Haza kell mennem: apáink sírján
    Inog a fejfa, mozdul a kő.

    Anyánk házában idegen nóta,
    Bujdosó koldus az árva húgom…
    Haza kell mennünk, hallod-e testvér,
    Ha oda veszünk is a vándorúton.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Trianon

    Nem kell beszélni róla sohasem,
    De mindig, mindig gondoljunk reá.
    Mert nem lehet feledni, nem, soha,
    Amíg magyar lesz és emlékezet,
    Jog és igazság, becsület, remény,
    Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
    Melyet magyar erő szerzett vitézül,
    S magyar szív és ész tartott meg bizony.

    Egy ezer évnek vére, könnye és
    Verejtékes munkája adta meg
    Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.
    És nem lehet feledni, nem, soha,
    Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
    Hol királyokat koronáztak egykor,
    S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
    Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!

    És nem lehet feledni, nem, soha,
    Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
    Európának, a Kárpátok éke,
    És mienk volt a legszebb kék szalag,
    Az Adriának gyöngyös pártadísze!

    És nem lehet feledni, nem, soha,
    Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
    Ferenczy festett, mestereknek álma
    Napfényes műveken föltündökölt,
    S egész világra árasztott derűt.

    És nem lehet feledni, nem soha,
    Hogy Váradon egy Ady énekelt,
    És holnapot hirdettek magyarok.

    És nem lehet feledni, nem, soha
    A bölcsőket és sírokat nekünk,
    Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
    Dicsőség és gyász örök fészkeit.

    Mert ki feledné, hogy Verecke útján
    Jött e hazába a honfoglaló nép,
    És ki feledné, hogy erdélyi síkon
    Tűnt a dicsőség nem múló egébe
    Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!

    Ő egymaga a diadalmas élet,
    Út és igazság csillaga nekünk,
    Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
    Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
    A pokol kapuin is győzni fogsz,
    S a földön föltalálod már a mennyet!

    S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
    Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
    Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
    Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
    Bírnád feledni Kassa szent halottját?

    S lehet feledni az aradi őskert
    Tizenhárom magasztos álmodóját,
    Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

    Trianon gyászos napján, magyarok,
    Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
    Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
    Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
    S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
    Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
    Némán, csupán a szív veréseivel
    S a jövendő hitével egy nagy esküt,
    Mely az örök életre kötelez,
    A munkát és a küzdést hirdeti,
    És elvisz a boldog föltámadásra.

    Nem kell beszélni róla sohasem,
    De mindig, mindig gondoljunk reá.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Juhász Gyula: Nagyvárad

    A Körös menti Párizs régi fénye
    Felém ragyog az emlék rőt ködén,
    Egy ifjúság reménye és regénye
    Ott álmodik a szőlőhegy tövén.

    A szőlőhegy tövén a régi kocsma,
    A piros abrosz és piros borok,
    Fiatalságunk bátor indulója,
    Fölöttetek fekete gyász borong.

    Redakciónk, ahonnan sírva, zengve
    Világnak indult ifjú Ady Endre,
    Rozoga asztal, most ki írja sorsát,

    Ki virraszt most melletted, régi asztal,
    Hogy megterülj csodával és malaszttal,
    Dallal, mitől fölzengjen Magyarország!

    Forrás: www.eternus.hu / Juhász Gyula: Nagyvárad

  • Juhász Gyula: Nagyvárad

    A kőrösmenti Párizs régi fénye
    Felém ragyog az emlék rőt ködén,
    Egy ifjúság reménye és regénye
    Ott álmodik a szőlőhegy tövén.
    A szőlőhegy tövén a régi kocsma,
    A piros abrosz és piros borok,
    Fiatalságunk bátor indulója,
    Fölöttetek fekete gyász borong.
    Redakciónk, ahonnan sírva, zengve
    Világnak indult ifjú Ady Endre,
    Rozoga asztal, most ki írja sorsát,
    Ki virraszt most melletted régi asztal,
    Hogy megterülj csodával és malaszttal,
    Dallal, mitől fölzengjen Magyarország!

    Forrás: MEK