https://verskucko.com

Címke: napfény

  • Börzsönyi Erika: Bennem béke

    Addig nézem a vizet,
    s a vízen tükröződő
    napfény csíkját, míg
    felold, eltelít a látvány.
    Bennem béke, köröttem
    csend. Itt, most érzem
    a végtelent.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Egyszerű öröm

    Öröm már az is, ha a Nap
    bőkezűbb, mint a tegnapi,
    egy kis langymeleg, annyi csak,
    hogy az eresz jégcsapjai

    fölengedjenek egy kicsit,
    s meghervadjon a jégvirág,
    hogy elláthass a sarokig,
    csak a sarokig legalább,

    s máris meglegyint a remény,
    véred is enged, csörgedez,
    jeget-pengetõ hangot ad;

    ennyi kell, egy kis enyhe fény,
    és amíg csöpög az eresz,
    indulót vacog a fogad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Kincseim

    Nincs semmim, mégis gazdag vagyok,
    mert enyém a végtelen, kékszínű ég,
    amelyből két szemed rám mosolyog,
    felidézve a tiszta tenger színét.

    Enyém a napfény is, mely rám ragyog,
    sugárkezével forrón átölel,
    bearanyozva minden új napot,
    hisz minden nap új reménnyel jön el.

    Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
    álmokat hozó sápadt éjeken,
    amikor halkan suttogom neved,
    s karodban ringatsz álomréteken.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Tóth Árpád – Elejtetted a napot

    Rád gondoltam délután,
    Fönn az arany nap sütött,
    S lehunyt szemhéjaimon
    Rózsaszínnel átütött.

    Fáradt arcom szelíden
    Tüzesítette a fény,
    S szemlehunyva a szokott
    Utazásra vártam én,

    Arra, mikor – halk hajó
    Titokzatos tengeren –
    Fekvőszékem útrakél,
    S lázam sodrán ring velem
    Felelőtlen, gyönyörű
    Fantázia-tájakig,
    Ahol romló életem
    Némely bús álma lakik:

    Mindaz, ami sohse lesz,
    Mindaz, ami sohse volt –
    Így indultam ma is el,
    Húnyt szemekkel, mint a holt,
    Álmodozni: életet.

    És úgy hajlott rám a nap,
    Mintha pilláimra a
    Rózsaszínű parazsat
    Az a szent fény ejtené,
    Mit még ott látott a szem
    Isten-atyja kebelén,
    S melyre szomjas szüntelen.

    És egyszerre úgy esett,
    Telin, forrón, hirtelen
    Rád gondoltam s arra, hogy
    Messze vagy, és jaj nekem.

    És megriadt szemeim
    Felpattantak: a hegyek
    Csúcsain már pirosan
    Búsultak a fellegek.

    És egy furcsa vízió
    Vad erővel elkapott.
    Úgy éreztem: kezeid
    Tartották ma a napot.

    Azért volt oly különös,
    Minden fénynél édesebb,
    És én ezt csak most tudom,
    Amikor már este lett,
    Mikor kezed fáradtan
    Elejti már a napot,
    S szívemben is csöndesen
    Elhallgatnak a dalok.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Kányádi Sándor: Vénasszonyok nyara

    Ül az őszi napon
    három kis anyóka,
    fonogatnak, pereg
    szaporán a rokka.

    Öreg ujjbegyük közt
    nem is kenderszálak,
    fonallá a napnak
    sugarai válnak.

    S lemenőben a Nap
    azért ragyog vissza
    finom fonalukat
    nehogy elszakítsa.

    Forrás: mek.oszk.hu