https://verskucko.com

Címke: odaadás

  • Victor Hugo: Mert minden lény a Földön

    Mert minden lény a földön
    Valamit ád,
    Lángot, zenét örökkön,
    Vagy illatát;

    Mert minden földi lélek
    Vággyal tele
    Rózsát ad kedvesének,
    S tövist vele;

    Ád április a tölgynek
    Lágy susogást,
    Az éj a meggyötörtnek
    Elnyugovást;

    Mert gallynak levegőég
    Ád madarat;
    Mert lombra szórja gyöngyét
    A pirkadat;

    Mert ha a felkavart hab
    Lecsöndesül,
    Friss csókot ád a partnak
    Köszönetül;

    Azért reád hajolván
    Én angyalom,
    Mi bennem legkülönb tán
    Neked adom.

    Vedd hát eszméim árját,
    Fájó özön,
    Mely harmatként szitál rád,
    Hisz csupa könny!

    Vedd vágyam, a kivánság
    Már elborít,
    Vedd minden percem árnyát
    És lángjait!

    Vedd mámorom, te drága,
    Szeplőtelen,
    Dalom cirógatása
    Tiéd legyen!

    Vedd elmém, mely vitorla
    Nélkül lebeg,
    És más csillag nem óvja,
    Csak két szemed!

    Múzsám, kit álmodozva
    Ringat a nap,
    S ki sír, mert bánatodra
    Sírva fakad!

    És vedd hát, égi kincsem,
    Vedd a szivem,
    Már benne semmi sincsen,
    Csak szerelem!

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Makay Ida: Hozzád, Érted

    Azóta élek, hogy megláttál,
    Teremtőm vagy, és igaz tükröm.
    A bizonyosság vagy fölöttem.

    Én: hamu, elporló föld,
    míg hatalmad nem lehell
    lelket a lelketlen anyagba.

    Süket, örökcsönd-hegedű,
    ha nem leszek élő hangszered,
    mely érintésedre felel.

    Hozzád és Érted a harang:
    a himnusz.
    És a rekviem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lányi Sarolta: Nagyon csendes szerenád

    Téged dicsér a némaságom
    s daltalan ajkam néked áldoz
    lelkem fojtott félénk szavát
    te hallod, ha nem is kiáltoz.

    Beszél majd énhelyettem hozzád
    az őszi táj halkan szelíden
    s az esti szél füledbe dúdol,
    hogy örökre tiéd a szívem.

    Tiéd elmém munkája, gondja
    s az álmom is tiéd legyen…
    …ó halld e rejtett, hű zenét:
    dalol neked az életem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Harcos Katalin: Volnék a társad

    Volnék faág, hogyha levél lennél,
    ringatnálak, s te vígan libegnél.
    Lennék napfény, hogyha felhő volnál,
    meleg fényemben szellőn lovagolnál.

    Volnék kedvesed, ki hűséges lenne,
    ölelnélek úgy, hogy boldoggá tenne.
    Volnék a társad, ha magányos lennél,
    s szeretnélek, ha nem is szeretnél…

    Forrás: kötetben megjelent vers (Harcos Katalin művei)

  • Sárközi György – Mindhalálig

    Te vagy az égő csipkebokor, – én benned fészkelő bimbó.
    Illatom álom volt s bódulat
    Mézem, de fölserkentett szavad,
    S tüzes rózsává gyújtott, hogy égjek a pusztában mindhalálig.

    Te vagy az ezüsthullámú tó, – én partodon remegő nádszál,
    Száraz testem a fekete szél
    Már-már eltörte, de megöntözél,
    Hogy zöldelve titkaidat susogjam az ég alatt mindhalálig.

    Te vagy a végtelen éjszaka, – én pásztortűz az éjszakában,
    Mely kebleden örvendezve kigyúl
    S hamvadván kebledre visszahull,
    De pásztoroknak és farkasoknak téged hirdet mindhalálig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Csoóri Sándor – Elengednélek, visszahívnálak

    Elengednélek –
    visszahívnálak –
    nagy vízben vetnék neked ágyat,
    s fáradhatatlan tengerészed,
    kezemmel körülhajóználak.
    Amerre mennél,
    mennék utánad.
    Nyár van,
    kiköltözöm az ég alá
    szerelmed nomádjának:
    süssön a nap, mint a végzet:
    egész testemmel
    égjek.

    Erőt az elérhetetlen jövőt ad,
    s holnapi romlása a vágynak –
    darazsak golyózápora
    luggatná át a koponyámat.
    Venné a világ véremet,
    de én csak mosolygok,
    mert látlak.

    Elengednélek –
    visszahívnálak –
    hangya-gyászmenet hömpölyög,
    előle eltaszítanálak.
    Porból fölszedve vizet adnák,
    sebed kimosnám szavaimmal.
    Melléd feküdnék s a világot
    elsötétíteném
    hajaddal.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila – Nagy ajándékok tora

    Ökölnyi nagy rubinkövet adok,
    Akaszd nyakadba s nézd, hogyan ragyog
    Szíved fölött, a melled közepén,
    Csodáld, hogy izzik, mint parázs, a fény.

    Szememből földre koszorút szövök,
    Mint istennőhöz, hozzád úgy jövök,
    Utad selyemmel, rímekkel verem,
    De rajt’ ne járj, mert ott sóhaj terem.

    Ha szomjazol, hát asszúbort adok,
    De pár sötétlő könnyet benn hagyok,
    S ha érzed, hogy az íze keserű –
    Azért csak idd, nincs édesebb nedű.

    Ha tested fázik, lelkem rád adom,
    Két vállad bársonnyal betakarom.
    És reszkető agyam, ha éhezel –
    Szükségbe nálam soha nem leszel.

    S ha fáradt tested megpihenni vágy,
    Nyugodj karomba – nincs puhább faágy,
    S mert kell majd egyszer mégis oltalom:
    Fogadd, fogadd el, kérlek, a karom.

    Fogadd el, vélük bármit is tehetsz,
    Azért hozzám kegyetlen nem lehetsz.
    Ha nem jönnél is, mind tiéd marad,
    Nem kéri vissza gyönge pillanat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Victor Hugo – Mert minden földi lélek

    Szabó Lőrinc fordításában

    Mert minden földi lélek
    valakibe
    átszáll, mint illat, ének,
    láng vagy zene;

    mert minden élet annak,
    amit szeret,
    rózsákat mindig ad vagy
    töviseket;

    mert április a lombnak
    víg zajokat
    s az alvó éj a gondnak
    nyugalmat ad;

    mert vizet a virágnak
    az ébredő
    hajnal, a cinkét a fáknak
    a levegő,

    s mert a keserű hullám
    ha partra hág,
    a földnek, rásimulván,
    csókokat ád:

    én, csüggve karjaidban
    az ajkadon,
    a legjobbat, amin van,
    neked adom!

    Gondolatom fogadd hát:
    csak sírni tud,
    ha nincs veled, s tehozzád
    zokogva fut!

    Vágyaim vándorolnak
    mindig feléd!
    Fogadd minden napomnak
    árnyát, tüzét!

    Üdvöm gyanútlanul és
    mámorosan
    hízelgő dalra gyúl és
    hozzád suhan!

    Lelkem vitorla nélkül
    száll tétova,
    s csak te vagy íme végül
    a csillaga!

    Vedd múzsámat, kit álma
    házadba visz,
    s ki sírni kezd, ha látja,
    hogy sírsz te is!

    S vedd – égi szent varázskincs! –
    vedd a szívem,
    amelyben semmi más nincs,
    csak szerelem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Hatos Márta – Lennék

    Lennék reggeli kávéd illata,
    Mit hunyt szemmel magadba szívsz,
    Egyetlen csepp méz teádban,
    S szádban a hosszú édes íz.

    Lennék kezedben fényes ősi kard,
    Legyőzve dermedt bánatod,
    Üdvözült mosoly az ajkadon,
    Virrasztva csendben ágyadon.

    Lennék sivatagban a kaktuszod,
    Szomjúságodnak csepp remény,
    Simogató lágy fuvallat
    Verejtéked úgy hűteném.

    Lennék szemedben rejtett fénysugár,
    Gondjaid messze elvivő,
    A végtelen gyilkos éjben
    Vad gyötrő álmaid űző.

    Lennék Akármi…
    Lennék Semmi is,
    Lennék vonyító Farkas,
    Lennék a Játékod is.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: Akkor sincsen vége

    Te vagy ma mámnak legjobb kedve
    És olyan gazdag ez a ma,
    Hogy, ha egy életet akarsz,
    Ma nézz jól a szemembe.

    Végignézhetsz a vágyak boltján,
    Láthatsz ezer kirakatot,
    Neked én vagyok egyedül
    Gazdagon és mogorván.

    Neked én vagyok neked-szántan
    És hogyha nincsen örömöd
    És hogyha nem érted a mát,
    Mindegy: én meg nem bántam.

    Az adhatás gyönyörűsége
    És a ma öröme telít
    És hogyha véget mondanál,
    Hát – akkor sincsen vége.

    Forrás: Lélektől lélekig