https://verskucko.com

Címke: oltalom

  • Ana Blandiana: Egy dió annyi, mint négy meleg szoba

    Füvekből font,
    pecsétnyi levelekkel záros
    láncaim maholnap fonnyadtan
    lehullnak.

    Úgy tör reám a szabadság,
    mint a fogvacogás,
    és semmivé foszlanak bennem
    az addig tanultak.

    Ha ki valaha egy dióban élt,
    mutogassa meg a cellákat rendre,
    melyikben húzhatom meg magam?
    A világmindenség úgy is
    csak egy hodály, amelyben
    birsalma fénye pillog álmosan.

    Egy dió annyi, mint négy meleg szoba,
    zöldes homályuk illatos nagyon,
    csodálkozik egy künnrekedt tücsök –
    régi vágyam ily őszi oltalom,

    borítson be sok-sok zörgő levél,
    s madárrajok örökös nyár felé
    verdeső vágyának röpke árnya,
    hogy a föld örömeiből majd szabadon
    tudjak választani,
    álomba ringat egy dió rejtett, parányi ágya.

    Fordította: Cseke Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

    szabadság, oltalom, ősz

    román, viláAna Blandiana: Egy dió annyi, mint négy meleg szoba

    Füvekből font,
    pecsétnyi levelekkel záros
    láncaim maholnap fonnyadtan
    lehullnak.

    Úgy tör reám a szabadság,
    mint a fogvacogás,
    és semmivé foszlanak bennem
    az addig tanultak.

    Ha ki valaha egy dióban élt,
    mutogassa meg a cellákat rendre,
    melyikben húzhatom meg magam?
    A világmindenség úgy is
    csak egy hodály, amelyben
    birsalma fénye pillog álmosan.

    Egy dió annyi, mint négy meleg szoba,
    zöldes homályuk illatos nagyon,
    csodálkozik egy künnrekedt tücsök –
    régi vágyam ily őszi oltalom,

    borítson be sok-sok zörgő levél,
    s madárrajok örökös nyár felé
    verdeső vágyának röpke árnya,
    hogy a föld örömeiből majd szabadon
    tudjak választani,
    álomba ringat egy dió rejtett, parányi ágya.

    Fordította: Cseke Gábor

    Forrás: Lélektől lélekig

    szabadság, oltalom, ősz

    román, világlíraglíra

  • Nagy István Attila: Elrejtelek

    Szavaimba rejtelek,
    hátha nem találnak rád,
    amikor megvirrad,
    s útjukra indulnak
    a gonosz álmok.

    Új szavakat találok,
    testedet takaró
    varázsigéket,
    ne árthassanak neked
    az emberek.

    Mert minden jóság,
    minden gyötrelem
    eltanulható,
    félek, egyszer
    megadod magadat.

    Szavaimba rejtelek,
    hátha nem találnak rád,
    s olyannak maradsz,
    amilyennek megszerettelek.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Raffai Sarolta: Könyörgés

    Egy tenyérből másikba. Billeg
    le-fel a fél világ velem.
    Hát méregess – óvjál te jobban,
    mint magam megőrizhetem.

    Tenyeredből a tenyeredbe –
    alig érinthet bármi más.
    Ha senki, te tarthatnál vissza
    egységbe zártan, így vigyázz,

    így félj, ítélj, emberré rendezz:
    széthulltam volna védtelen.
    Maradj meg, óvj annál is jobban,
    mint magam megőrizhetem.

    Forrás: internetes versgyűjtemények

  • Robert Burns: Ha mennél hideg szélben

    (Weöres Sándor fordítása)

    Ha mennél hideg szélben
    a réten át, a réten át,
    rád adnám kockás takaróm,
    öleljen át, öleljen át!

    S ha körülzúgna sors-vihar
    rémségesen, rémségesen:
    szívemben volna házad,
    oszd meg velem, oszd meg velem!

    Volna köröttem zord vadon,
    sötét, veszett, sötét, veszett:
    mennyország volna nékem az
    együtt veled, együtt veled!

    S ha volnék minden föld ura
    az ég alatt, az ég alatt:
    koronám legszebb ékköve
    volnál magad, volnál magad!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ecsedi Éva – Kedvesem

    Ne szégyellj engem, hozzád tartozom,
    ne szégyelld kopott ruhám, kopott bakancsom.
    Szegénységem emelt fővel vállalom,
    leteszem eléd egyetlen vagyonom,
    csillogó szelencém csupán álom,
    bükkfa ládába rejtettem – – –
    Higgy nekem kedvesem, szótlan csenddel
    ölellek körül, megérkezek újra otthonunkba,
    s a szelídült vihar után, fejem válladra hajtom.
    Kezedre csókolom fagyott ajkam, mosolyom,
    mit hideg vackomon a magány hagyott emlékül.
    Görcsös félelmed hagyd az ajtón kívül,
    kioldozlak köteleid gúzsából.

    Kulcsot hoztam, messziről jövök,
    távoli országokon át, szomjam nem oltotta
    idegen források vize, adj innom a te forrásod
    friss nektár. Napkeltével indultam, utak nyíltak
    végtelen időkön keresztül, vezetett a fény,
    mögöttem árnyak loholtak. Kedvesem hagyd,
    hadd szeresselek még. Szemedbe merült tekintettel
    nézlek, arcodon könnyek futnak, félelmünk
    keveredik, elveszett boldogság. Egeket tépek neked,
    lábaid elé teszem a bolondok aranyát.
    Kellj fel kedvesem, ne hidd, hogy részeg vagyok,
    csak valami látomás gyötör szüntelen.
    Zuhansz a magasból, távolodsz egyre messzebb.

    Ne hagyj itt! Látod feléd nyújtom kezem.
    Ne hagyj itt! Látod eléd teszem a hegyeket,
    azokon lépj hozzám. Madarakat küldök,
    emeljenek, s ne hagyják porcelántested összetörni.
    A horizont legendájának könyve őrzi neved,
    vörös pírral írt betűk. Kedvesem, örvénybe kerültem,
    tegnapokba merült álmokkal vívódok,
    kedvesem hagyd, pillanatképekben is szeretnélek,
    látod, lenhajammal takarlak, így adok oltalmat,
    védőn féltve a múlt rémeitől.
    Magaddal vitted utolsó levelem, mit zokogva írtam,
    mond kedvesem, mondd, hogy elolvastad,
    mond, még egyszer utoljára, hogy jó volt velem…

    Forrás: Lélektől lélekig