A hóban látható nyomát
nem vallatják az érkezőnek,
kapu elé kiállnak és
szívélyes szóval ráköszönnek,
nem kérdi senki, mit hozott,
s nem nézi, merről jő a nyomsor,
szobájukba tessékelik
s kenyeret adnak néki rozsból.
Egy-két meleg szava után
forralt borral is kínálják,
estére a ház asszonya
néki veti a legszebbik ágyát.
És reggel is lábujjhegyen
övezi őt lágyan a kímélet,
pálinka várja és kalács
ha fáradt álmából megébred.
És mikor újra útra kel –
körülfogják és magyaráznak;
melyik a legjobb út, melyik
jól bevált ösvénye a tájnak,
a gázló hol veszélytelen,
s mikor szelíd a patak sodra,
parancs-erős intelmeit
mind egytől egyig elsorolja.
Jaj annak, ezerszeresen,
akit valahol befogadtak!
Irány-szabó gyengéd erőt
szíve tarisznyájába raktak,
kéretlen jótevők raja
jogot formál aggódni érte,
s – bár kedves féltéssel teszi –
siet, hogy útját is bemérje.
A hóban látható nyomát
kivallatják a távozónak,
kíméletlen nyomolvasó
a féltve-kísérő erőszak,
figyelik: merre tart, hová?
S ha eltér – utánakiáltnak,
kit jók tartottak jól: tovább
csupán a jók kedvében járhat.
Forrás: Lélektől lélekig
