Nem tudom, te hogy vagy vele, én imádom magamat.
Tőled is ezt várom.
(Mármint, hogy ne magadat, hanem engem szeress.)
Rajongva!
Ennél lejjebb nem adhatom.
A rang kötelez.
Én ugyanis arisztokrata vagyok.
Tudhatod, hogy az őseimet az ókori egyiptomiak istenként tisztelték.
Pedig ezért a rangért ők se csináltak többet, mint én.
Gyakorlatilag semmittevők vagyunk.
A munka ugyanis alacsonyrendű dolog, – közönséges kutyáknak való – meg is látszik rajtuk.
Mi, macskák – velük szemben – sosem alázkodunk meg.
Dobhatsz botot – eszünk ágában sincs visszahozni.
Házat nem őrzünk, nem ugatunk portás módra, egyáltalán nem csinálunk se rendészt, se lakájt magunkból, kár is erőlködni.
Egeret is csak úri passzióból, saját akaratunkból fogunk – ha úgy tetszik.
Ne tedd ide a kezedet se, úgyse nyalom meg.
Na, jó.
Önimádatom ellenére olykor kegyes vagyok.
Modellkedem, tehát lerajzolhatsz, de jobbára csak ha alszom, mert egyébként – már ne is haragudj! – de rengeteg izegni-mozogni valóm van.
Ja, és rajzfilmekben is szoktam szerepelni: különös lelki alkatom jutalomjátékot jelent minden magára valamit is adó művésznek.
Szeretnéd tudni, hogy mi a titkom, ugye?
Hát azt lesheted!
Minél többet nézel, annál rejtélyesebbnek hatok.
Azt sem érted, hogyan lehet ennyit lustálkodni, anélkül, hogy ráunnék.
Ti, emberek a tevékenység bűvöletében éltek.
Állandóan reszkettek, hogy lemaradtok valami fontos dologról.
Folyton ide-odafutkostok, idegeskedtek.
Úrnak képzelitek magatokat, de csak zaklatott rabszolgái vagytok vágyaitoknak.
Sosem jó nektek semmi igazán.
Mi, macskák – például én – ezzel szemben megvetően tudomást sem veszünk erről a “kába ribillióról”, amiben betegen vergődtök.
Nem elegáns az emberi élet.
Szó se róla, azért nem akarok igazságtalan lenni.
Vannak előnyei is a mi kapcsolatunknak.
Te, aki gazdámnak tartod magad, tényleg dícséretesen viselkedsz.
Adsz enni, ez rendes tőled, hiszen tudod, hogy sosem köszönöm meg.
(Ellenben sürgetően nyivákolok, ha késlekedsz a szokott időben.)
Hálás sem vagyok, ne is próbálj üzletelni érzelmeimmel!
Amint befejeztem az étkezést, nyomban eloldalgok, sürgős pihenni valóm támad ilyenkor.
Kérlek, ne is traktálj se magán-, se közügyekkel, egyszerűen nem ér-de-kel!
Nna.
Azt nem bánom, ha gyönyörködsz bennem.
Tényleg, elég helyes pofácskám van!
És úgy! de úgy tudok nézni azokkal a cicaszemeimmel!
Azonkívül a testem sem kutya!
(Már bocsánat az eb-hasonlatért, tudom hogy nem sportszerű, de annyira felkínálja magát.)
Én is kínálgatom magam, mert – ezt elismerem – gyengém a gyöngédség.
Simogass, cirógass, becézgess, cirmizzél – ezt nem tudom megúnni!
Látod milyen nagyvonalú vagyok.
Annyira élvezem a szeretgetést, hogy ez már neked is örömet okoz, hogy magadat ilyen jónak tarthatod.
Ez az én raffinált, okos önzésem!
Ismered csalfaságom, állhatatlan mivoltom.
Mégis mindig bedőlsz dorombolásomnak.
(Ebben még a kandúr is milyen nőies!)
Van, aki utálja a macskát, mint ahogy vannak nőgyűlölő emberek is.
Ezek önmagukat minősítik.
Ők csak az észben, a világos, tiszta gondolkodásban hisznek.
Tudományukkal azonban semmit sem tudnak kezdeni egy holdfényes éjjelen, amikor mi, macskák a holddal kokettálunk, az okosak bosszantására.
Tudjuk, amit tudunk.
Persze kikérdezni nem hagyjuk magunkat.
Higgyék, hogy mi is csak állatok vagyunk, mint a többiek.
Lustán hempergő, céltalan vadak.
Akik csak esznek, alszanak és a szerelmi életük is pofonegyszerű.
Látszólag igen.
(Ráhagyjuk az etológusokra szakszerű véleményüket.)
Nem vitatkozunk, az nem macska tulajdonság.
Tisztában vagyunk rangunkkal, fenséges mivoltunkkal.
Kergethetnek, utálkozva hajszolhatnak, de királyságunk velünk marad a száműzetésben is…
Forrás: Lélektől lélekig
