megszokja a szem
meg a sötétet
hiába hunyorog
rám e kései nap
leszegett fejjel
baktatok mint a
felszínre fölhozott
hajdani bányalovak
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: sötétség
-
Kányádi Sándor: Megszokás
-
Charles Baudelaire – Romantikus naplemente
De szép a Nap, mikor feljön a láthatáron
és mint egy robbanás, messziről ránk köszön!
– Boldog, akinek épp ily baráti öröm
a nyugovása, mely gyönyörűbb, mint egy álom!Emlékszem!… Tűz-szeme alatt tó, kert, virág
s minden mint dobogó szív zihált a melegben…
– Fussunk feléje, óh késő van, sebesebben,
fogjuk el legalább egy ferde sugarát!De sohse érem el az Istent, egyre hátrál;
a győzhetetlen Éj már kifeszíti sátrát,
birodalma sötét, borzongó, iszapos;sírok szaga kering a fekete homályban
s a mocsár partjain riadozva a lábam
kóbor varangyot és hideg csigát tapos.Forrás: Lélektől lélekig
-
Dsida Jenő – A sötétség verse
Ó, virrasztások évszaka!
Vastagon fog a tinta, zordul.
A rozsdalevű éjszaka
már hatkor a kertekre csordul:
Reves fák nyirka folydogál
s te arra gondolsz: mennyi éved
van hátra még? Jaj meg-megáll
a láb, mert fél, hogy sírba téved.…Mondd, kissé mártottál-e már
hófehér cukrot barna lébe,
egy feketekávés pohár
keserű, nyirkos éjjelébe?
S figyelted-e: a sűrű lé
mily biztosan, mily sunyi-resten
szivárog, kúszik fölfelé
a kristálytiszta kockatestben?Így szivódik az éjszaka
beléd is, fölfelé eredve,
az éjszaka, a sír szaga
minden rostodba és eredbe,
mígnem egy lucskos, barna esten
az olvadásig itat át,
hogy édesítsd valamely isten
sötét keserű italát.Forrás: arcanum.com
-
Babits Mihály: Napszálltakor
Alig volt dél – és íme este már,
az ablakot ködfátyol keni be,
áttetszik rajt’ sok vonalatlan árny
sötét és mégis halavány szine.Benn ágy alól, sarokból a sötétség
kimászik, mintha tolvaj volna csak,
ki nappal még a házban elrejtőzék,
s előbuj lopni, mikor alszanak.Tévedsz, tolvaj sötétség, én nem alszom,
s te kincseimből semmit el nem lophatsz,
amelyek lelkem mélyében ragyognak.Lelkem ragyog, mint gyémántkő ragyog,
S te félsz a fénytől. Én a fény vagyok.
És én nem alszom, mert én sohasem alszom!- jún.
Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig
-
Babits Mihály: Fekete ország
Fekete országot álmodtam én,
ahol minden fekete volt,
minden fekete, de nem csak kívül:
csontig, velőig fekete,
fekete,
fekete, fekete, fekete.Fekete ég és fekete tenger,
fekete fák és fekete ház,
fekete állat, fekete ember,
fekete öröm, fekete gyász,
fekete érc és fekete kő és
fekete föld és fekete fák,
fekete férfi, fekete nő és
fekete, fekete, fekete világ.Áshatod íme, vághatod egyre
az anyagot, mely lusta, tömör,
fekete földbe, fekete hegybe
csap csak a csáklyád, fúr be furód:
s mélyre merítsd bár tintapatakját
még feketébben árad, ömöl
nézd a fű magját, nézd a fa makkját,
gerle tojását, csíragolyót,
fekete, fekete, fekete,
fekete kelme s fekete elme,
fekete arc és fekete gond,
fekete ér és fekete vér és
fekete velő és fekete csont.Más szín a napfény vendég-máza,
a nap a színek piktora mind:
fekete belül a földnek váza,
nem a fény festi a fekete színt
karcsú sugárecsetével
nem:
fekete az anyag rejtett lelke,
jaj,
fekete, fekete, fekete.Forrás: magyar-versek.hu
-
Lator László: Szomjúság
Ó, hogy éhezem rád, hogy szomjazom,
minden porcikád étkem-italom,
add tapadó szád, nyelved és fogad,
nyers ízeidet-illataidat,
hónaljad kagylójában a pihék
közt gyöngyöző párálló veríték
részegítő szeszét, kerek hasad,
nagy farodat, melled rózsáit add,
szoríts karoddal, comboddal, amíg
feltöröm tested forró kapuit,
nyisd meg az öled, itass meg fanyar,
vadnövényízű zamataival,
e lágy növény, e harmatos kehely
új szomjra bujtó fűszereivel,
míg összeszűkül, ágyékodba gyűl
az idegekben remegő gyönyör,
s robbanni kész a forró hám alatt
a lételőtti tűz-köd pillanat,
sistergő sejtek, megzajdult erek
munkálnak, hogy magukba nyeljenek,
hogy iszamos, mohó öleden át
visszafogadjon a sötét világ,
ahol a lég fekete titkai
készülnek most magukról vallani.
Forrás: Szívzuhogás – válogatás -
Ady Endre: Özvegy legények tánca
Szent György-nap éjén sipitók,
Nyugtalanok a denevérek:
Dohos várak ó termeiben
Táncolnak az özvegy legények.Bolond és fehér valahány.
Lesik a szent, tavaszi Holdat.
Hopp-Sárit és Áve-Máriát
Váltva és bokázva dalolnak.Khiméra asszony serege,
Buta valót öldös, ahol jár.
Kereszttel őket szent pap űzi
S bütykös bottal hájhasu polgár.Szent György-napon három a tánc.
Éjfélkor egy tátongó sírnak
Mélyébe esnek hirtelenül,
Hol rózsák és asszonyok nyílnak.Huhog lármájuk messzire,
Viszik a hírt gyors inu kémek:
„Hahó, a tisztelt romok között
Dőzsölnek az özvegy legények.”S egy rózsát tép le mindegyik.
Egy sóhajt hörg, mert jön a Hajnal.
Egy Lédát keres: reá-mered
S meghal kék, csókra-torzult ajkkal.Reggel hiába gyűl a nép,
Nyoma sincs dalnak, bálnak, sírnak:
Egy-két vér-csöpp s könny-folt a falon
S egy-két bolond, verses papír-lap.Forrás: www.eternus.hu – Ady Endre versei
-
Várnai Zseni: A gonoszok erősek
Azt hittem, hogy a jóság a legfőbb, szent erény,
jók a gyengék, a gyávák és jó, aki szegény,
magamat sem dicsérem, talán mert jó vagyok,
ezért se földön, égen jutalmat nem kapok.Mért ápolok szívemben ily csenevész növényt?
Késsel kéne kivágni e beteg csökevényt,
amely egy gyönge múltból tengődve itt maradt…
a gonoszok erősek, s aki erős, szabad.Az élet is kegyetlen s nincs benne értelem,
akit gyengít a jóság, az elhull védtelen,
kardfogú, nagy vadállat őzecskét lakomáz,
szelíd az őz és jámbor, de étel, semmi más.Ó, engem is megesznek, ha föl nem lázadok,
tanítsatok meg ölni, okos vadállatok,
taníts fekete isten, hiszen tiéd a föld,
diadalod zenéje minden teret betölt.A kürtjeid hatalmas hangorkánt zengenek,
a dobjaid dobognak és pengék pengenek,
a jóság cincogását e kórus elnyeli,
hiszen sátáni kedved maga vezényeli.Tüzes karnagyi pálcád villámként fölcikáz,
énekeseid népe intésedre vigyáz,
a kórus egyre nő és félelmesre dagad,
diadalodat zengi, s örök uralmadat.Végy kórusodba engem, és inkább eldobom
ezüstszavú, törékeny, kicsiny ezüstsípom,
rézkürtöt adj kezembe, recsegjen élesen,
ezüstsípom daláért úgysem volt érdemem.Az angyalok karába én már nem juthatok,
oly testetlen szelíd és oly tiszta nem vagyok,
kutyák között vonítani, kutyáknak meghagyom,
erős, fekete isten, te légy a karnagyom.Forrás: margitanyakepeslapjai.bloglap.hu
-
Pilinszky János: Ne félj
Én megtehetném és mégsem teszem,
csak tervezem, csak épphogy fölvetem,
játszom magammal, ennyi az egész,
siratni való inkább, mint merész.Bár néha félek, hátha eltemet
a torkomig felömlő élvezet,
mi most csak fölkérődző förtelem,
mi lesz, ha egyszer mégis megteszem?A házatok egy alvó éjszakán,
mi lenne, hogyha rátok gyújtanám?
hogy pusztulj ott és vesszenek veled,
kiket szerettél! Együtt vesszetek.Előbb örökre megnézném szobád,
elüldögélnék benn egy délutánt,
agyamba venném, ágyad merre van,
a képeket a fal mintáival,a lépcsőt, mely az ajtódig vezet,
hogy tudjam, mi lesz veled s ellened,
a tűzvész honnan támad és hova
szorít be majd a lázadó szoba?Mert égni fogsz. Alant az udvaron
a tátott szájjal síró fájdalom
megnyílik érted, nyeldeklő torok.
Hiába tépsz föl ajtót, ablakot.A túlsó járdán állok és falom:
gyapjat növeszt a füst a tűzfalon,
gyulladt csomóba gyűl és fölfakad,
vérző gubanc a szűk tető alatt!Mi engem ölt, a forró gyötrelem,
most végig ömlik rajtad, mint a genny,
sötét leszel, behorpadt néma seb,
akár az éj, s az arcom odalent.Így kellene. De nem lesz semmi sem.
A poklokban is meglazult hitem.
Vigasztalást a játék sem szerez,
az éjszakának legmélyebbje ez.Hogy átkozódtam? Vedd, minek veszed.
Nem érdekelsz, nem is szerettelek.
Aludj nyugodtan, igyál és egyél,
s ha értenéd is átkaim, – ne félj.
