Mint a villám derült égből,
úgy törtél ki tüzes vérből,
s emberségben testet öltve,
mások által gúzsba kötve,
becstelennel harcba szállva,
ostobákkal szemben állva
küzdöttél egy jobb világért,
elhamvadó igazságért,
s míg látták: léted jó haszon,
csak éltél s haltál színpadon;
erős volt lényed, égető:
mással össze nem férhető –
több voltál, mint puszta ember:
“izgága Jézus”, kit nem mer
ma senki méltón tisztelni
(hisz fáj hűséget viselni),
mert lehull erkölcs, kultúra:
itt mindenki csak más ura,
s homály fedi eszméd, tetted:
nevedtől egy ország retteg!…
Elég már a prófétákból! –
Térj hát vissza halálodból,
s hirdess újra tiszta imát:
mondj Adyt, József Attilát!
Égesd megint szavaikat,
mit a magyar büszkén ihat,
hogy az örök megalkuvók,
szíved előtt szemet hunyók
lássák végre, mi benned élt:
a ködszurkáló szenvedélyt!…
Legyen hát, ki érted kiáll,
halhatatlan Színészkirály!
Míg van, ki rád emlékezik,
addig műved el nem veszik,
mert színház az egész világ,
s míg fakad szívedből virág,
lesz majd, ki óv, s átkarol tán,
LATINOVITS ZOLTÁN!
Forrás: Szeretem a verseket