Születésünkkel sebet ejtünk.
Létezésünk kiszakít valamit
és eltakar valamit a teljességből,
halálunkkal pedig árnyékot vetünk.
– Mivégre vajjon mindez? Vajjon mivégre?
Forrás: Lélektől lélekig
Címke: teljesség
-
Fodor Ákos: PILINSZKY-EMLÉK-MŰ
-
Hajnal Anna: Várlak, várlak hű barát…
Én tovább már nem bírom,
túl nehéz lettem magamnak,
mézem felgyűlt éven át,
megáldottak ős hatalmak.
Szétfeszít, szívemnek telje,
Élet, hívtál, itt vagyok
s leborulni kényszerítnek
sziromlágy alázatok.Vegyétek szerelmemet
mind kik éltek s élni fognak,
szétáradni vágy szívem
ital lennék szomjazóknak.
Erőimtől élednétek,
jertek, hadd szeresselek!
ezernedvű televénnyel
várok szomjas gyökeret.Teljességem kinek kell?
nem hinni mohó szívemnek,
várlak, várlak hű barát
könnyítője terheimnek.
Ennyi erő már halálos,
csordult, érett hasztalan,
mégis csendes hullásomban
ezer tavasz magja van.Forrás: Lélektől lélekig
-
Vészi Endre: Egész és meg nem bontható
Ez is vagyok, az is vagyok,
bánat, derű meg nevetés,
felhő, de közben napsütés,
beszélek is, meg hallgatok.Mint szervezetem, komplikált,
ellentétekből épített,
része a múló réginek,
s az is, ki véle harcba szállt.Ez is vagyok, az is vagyok,
saját képletű ötvözet,
amelyben megolvadt hegyek
érce-salakja bugyborog.Ne követelje senki hát,
hogy kék legyek csak, mint az ég,
mint sós a só, – egyféleség,
egyhangú rossz egyformaság.Bennem is tél, nyár változik,
lelkeség, fáradt fájdalom,
s akarom bár, nem akarom,
nevet a szív, kiáltozik.S együtt e sok: élő, ható,
együtt e sok: a szenvedély,
a szirti csúcs, a bányamély:
egész és meg nem bontható.Forrás: Lélektől lélekig
-
Mikolai Bertics Mihály – Ha eljössz…
…Hozd magaddal a csendet,
hajadban
az erdők illatát,
homlokodon
a derűt,
szemedben
a csillanást,
tekintetedben
a reményt,
mosolyodban
a kacajt,
orcádon
a pírt,
kebledben
a dobogást,
ölelésedben
a bilincset,
köldökcsészédben
a forróságot,
lépteidben
a méltóságod.…Ha eljössz,
te, magad légy
a semmi, s a mindenség;
leple az éjnek,
tüze a napnak,
ringató ének,
pirkadó ablak,
gyöngye a mélynek,
hullámok habja
csörgő patakban,
vágyódás csókja
ajkakra szórva,
szivárvány csíkja,
szemekben szikra.…Ha eljössz, hozd magaddal
másik énemet,
amit csillaghulláskor
nálad hagytam.Forrás: Lélektől lélekig
-
.kaktusz – (cím nélkül)
Tudod, arra gondoltam,
hogy sokszor
csak a testek olvadnak egybe,
máskor pedig csak a lelkek,
de talán egyszerre soha nem
ölelkezik a test, és a lélek is,
test a testtel, lélek a lélekkel,
mintha csak kenyere lenne,
vagy csak vizet ihatna
az ember test és lélek együtt,
harmóniát
csak a kettős harmónia szülne,
külön harmónia nem létezhet,
a testek harmóniái csonkák
a lelkek összhangja nélkül,
hol kenyér, hol pedig víz,
valami mindig hiányzik,
az ember így soha sem teljes,
ha lenne kenyere,
és víz is juthatna neki,
soha nem szomjazna,
soha nem éhezne,
kenyéren
és vízen is jól megélne.Forrás: Lélektől lélekig
.kaktusz
-
József Attila – Áldalak búval, vigalommal
Áldalak búval, vigalommal,
féltelek szeretnivalómmal,
őrizlek kérő tenyerekkel:
búzaföldekkel, fellegekkel.Topogásod muzsikás romlás,
falam ellened örök omlás,
düledék-árnyán ringatózom,
leheletedbe burkolózom.Mindegy szeretsz-e, nem szeretsz-e,
szívemhez szívvel keveredsz-e, –
látlak, hallak és énekellek,
Istennek tégedet felellek.Hajnalban nyújtózik az erdő,
ezer ölelő karja megnő,
az égről a fényt leszakítja,
szerelmes szívére borítja. -
Váci Mihály: Százhuszat verő szív
Szolgált a szerelem – szolgáltam én
alázattal a szerelmet,
s voltam olyan fagyokba vetett,
mint a küszöbre rakott zabi gyermek.Öleltem, mint az utolsó görcs a szívet,
szinte már könyörögve,
és ugatott a szívem a magány ólja előtt,
kúszva hiába-kapart küszöbökre.Jónást a cet: – magába zárt a test,
ez az esetlen állat,
átúszta velem a tiszta óceánokat,
itatott velem pocsolyákat;éhei jászlaihoz négylábra alázott – de a sors
meredekjén ő emelt szakadásig,
kínjaitól üvöltve a földbe haraptam,
s önkívületben ittam gyönyöre muzsikáit.Dolgoztam – mint az akác-törzs a homokon –
égre emelve a munka termő ágát,
s fejem alá vetettem a lustaság
felhőkön úszó szénaágyát.Mások bajainak gerendáiból ácsolt
tutajon örvénybe eveztem,
s az én nyomorúságom kis gyufaszálaival
tüzet adni siettem.Meneteltem hűen a sorban, hadakoztam az élen,
soha nem menekültem,
de a pázsitokon fegyvereim ledobáltam,
s meztelenül heverésztem a fűben.Csillagokért magasodtam – s a földre hajoltam
madarak lábnyomát imádni;
fölöttem rakéták szálltak – kezem fejéről meg
verseim piros katicabogárkái.Ó, minden voltam én, amire
a lélek fényes!
És engedelmesen letérdeltem a test
minden ítéletéhez.Mindenre felragyogtam, ami fókuszaimat
pásztázva kereste,
a sejtések szétszórt sugarait tűzzé
lobbantottam, én – a tiszta lencse.Úgy éltem, mint a százhúszat verő szív,
úgy gyűlöltem és szerettem:
mindenhez úgy fogtam, kívánva,
hogy az legyen a vesztem!Úgy éltem én, ahogy itt élni kell,
ahogy érdemes élni!
Egy emberöltőt éltem – de a sorsom
történelem és ezerévnyi.Forrás: Váci Mihály Összegyűjtött művei, Magvető, 1979
-
Illyés Gyula: Feleség
Veled jó, veled jó
a mező, a folyó,
meg a szél, meg az éj,
meg minden, ami él.Ha fele nem tiéd,
ízetlen az ebéd,
a nap, a letünő,
a harag, a jövő.Amihez csak érek,
válik ketté rögtön,
két részre a földön:
egybefűzni véled.Ha fele nem tiéd,
kevés a föld, az ég,
meg a nyár, meg a tél,
meg a dél, meg az éj,
a múlt, a kikelet,
a kisgyerek.I
-
Weöres Sándor: A teljesség felé – Tíz lépcső
Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.
