Napsugaras dombon haladok fölfele
Elébe a nyárnak,
Völgyek illatával, mámorával tele,
Napsugaras dombon víg örömök várnak.
Aranyba takargat kelő napnak fénye,
Vágyakkal melenget;
Rám kacag virágzó szöllőtők reménye.
Szívemben az élet nászdalokat penget.
Most látlak, Földisten, mindenütt lakozó
Vidám, ifju Isten!
Ott látom a képed mézzel adakozó
Virágokban, csókban rejtező girizden.
Most áldlak, Földisten, csókbeteljesítő,
Bánatot lebíró,
Teremtő álmokba illattal szédítő,
Örök törvényeddel élő, büszke bíró.
Most hívlak, Földisten, hatalmas Istenem,
Illesd meg a mellem!
Töltsd meg színeiddel fényt sóvárgó szemem,
Áldd meg gyermekekkel ébredő szerelmem.
Ébredő szerelmem álma megfoganjon
Asszonyom ölében,
Hadd érjünk örökös, vidám lakodalmon
Napsugaras dombra, nyárnak idejében.
Nyugat, 1912/10. szám
Forrás: Vers mindenkinek
