Címke: tisztelet

  • Fodor Ákos: MINI-LITÁNIA

    Az élő lény mind leendő halott.
    Élni nem teljes lét, csak állapot,
    melynek céljáról tudsz? Én nem tudok.
    — Ne irigyelj embert, növényt, se állatot,
    de tiszteld, mert született, mert él, mert halni fog.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marina Cvetajeva: Versek Blokhoz

    3.

    Elmész a messzi napnyugatra,
    az esti fényt meglátod ott,
    elmész a messzi napnyugatra,
    hófúvás törli el nyomod.
    Házam előtt, hó-némaságot
    átszelve, visz tovább utad,
    igaz szívű, Istentől áldott,
    ki lelkem fényessége vagy.

    Nem irigylem, hogy a te lelked
    rendíthetetlen célt követ.
    Én csókoktól sápadt kezednek
    húsába nem verek szöget.
    És neveden se szólogatlak,
    és nem nyújtom feléd kezem.
    Viaszos, szent orcád előtt csak
    távolról hajtom meg fejem.

    S a lassú hóhullásban állva,
    letérdelek a szűz havon,
    és a te szent neved kiáltva,
    az est havát megcsókolom
    ott, hol utad – hó-némaságot
    átszelve – vitt fenségesen;
    fényem, dicsőség kelyhe, áldott,
    uralkodj árva lelkemen!

    (Baka István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adam Jackson: Az igaz szeretet 10 titka

    Az igaz szeretet első titka – a gondolat ereje

    Az igaz szeretet a gondolattal kezdődik.

    Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolatok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre.

    A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat.

    Ha szeretni akarsz valakit, akkor figyelembe kell venni az ő igényeit, kívánságait, elvárásait.

    Az ideális partnerről kialakított elképzelés segít felismerni őt, amikor találkozol vele.

    Az igaz szeretet második titka – a tisztelet ereje

    Nem lehet szeretni valamit vagy valakit, ha nem tiszteljük.

    Mindenekelőtt magunkat kell tisztelnünk.

    Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban önmagunk iránt, kérdezzük meg magunktól: „Mit tisztelek magamban?”

    Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban mások iránt – azok iránt is, akik nem tetszenek nekünk –, kérdezzük meg magunktól:

    „Mit tisztelek ebben az emberben?”

    Az igaz szeretet harmadik titka – az adni tudás ereje

    Ha szeretetet akarsz kapni, egyszerűen csak adnod kell.

    Minél többet adsz, annál többet kapsz.

    Szeretni azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltétel nélkül.

    Cselekedj jót, csak úgy.

    Mielőtt egy életre szóló kapcsolatba lépnél, ne azt kérdezd magadtól, hogy a másik ember mit tud adni a számodra, hanem azt, hogy te mit tudsz adni a másik embernek.

    Az egész életre szóló, boldog szerelmes kapcsolatok titkos receptje a következő:

    Sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindig azt kell nézni, hogy mit adhatunk.

    Az igaz szeretet negyedik titka – a barátság ereje

    Ahhoz, hogy megtaláljuk az igazi szerelmet, először igaz barátra kell lelnünk.

    Szeretni azt jelenti, hogy nem egymásra nézünk, hanem együtt nézünk azonos irányba.

    Ahhoz, hogy igazán szeressünk valakit, azért kell szeretnünk őt, aki, nem azért, ahogy kinéz.

    A barátság táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet.

    Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele.

    Az igaz szeretet ötödik titka – az érintés ereje

    Az érintés a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat.

    Az érintés megváltoztatja a fizikai és érzelmi állapotunkat, és érzékenyebbé teszi az embereket a szeretetre.

    Az érintés meggyógyítja a testet és felmelegíti a szívet.

    Ha ölelésre tárod karjaid, azzal szíved is kitárod.

    Az igaz szeretet hatodik titka – a „szabadon hagyni” elv ereje

    Ha szeretsz valakit, engedd szabadon.

    Ha visszatér hozzád, akkor ő a tiéd, ha nem, akkor soha nem is volt a tiéd.

    Még az igazi, szeretetteljes kapcsolatban is szüksége van az embernek a mozgástérre.

    Ha meg akarsz tanulni szeretni, akkor először meg kell tanulni megbocsátani, és megszabadulni a múltbéli sérelmektől és fájdalmaktól.

    A szeretet azt jelenti: megszabadulni a félelmektől, előítéletektől, egótól és fenntartásoktól.

    „Ma megszabadulok minden félelmemtől, a múltnak nincs hatalma felettem – ma van az új életem kezdete.”

    Az igaz szeretet hetedik titka – a szavak ereje

    Amikor megtanulunk nyíltan és becsületesen kommunikálni, az élet megváltozik.

    Szeretni valakit azt jelenti, hogy ápoljuk a vele való kapcsolatunkat.

    Adjuk tudtára az embereknek, akiket szeretünk, hogy szeretjük és értékeljük őket.

    Soha ne féljünk kimondani a varázsszót:

    „Szeretlek.”

    Ne hagyjuk ki az alkalmat, ha valakit megdicsérhetünk.

    Mindig fejezzük ki a szeretetünket annak, akit szeretünk – lehet, hogy utoljára látjuk őt.

    Ha megtudnád, hogy hamarosan meghalsz, és lehetőséged lenne felhívni azokat, akiket szeretnél – kit hívnál fel, mit mondanál, és miért nem teszed meg ezt most?

    Az igaz szeretet nyolcadik titka – az elkötelezettség ereje

    Ahhoz, hogy a szeretet igazi szeretet legyen, elkötelezettnek kell lenni iránta, és ennek az elkötelezettségnek tükröződnie kell a gondolkodásban és a cselekedeteinkben.

    Az elkötelezettség a szeretet valódi próbája.

    Ahhoz, hogy igazi, szeretettel teli kapcsolatunk lehessen, elkötelezettnek kell lennünk ebben a kapcsolatban.

    Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek vagy valaminek, akkor a feladni nem lehet alternatíva.

    Az elkötelezettség különbözteti meg a felszínes és tartós kapcsolatot.

    Az igaz szeretet kilencedik titka – a szenvedély ereje

    A szenvedély lángra lobbantja a szeretetet, és nem hagyja kihunyni.

    Az örök szenvedély nem egyedül a fizikai vonzalom, hanem az erős elkötelezettség, lelkesedés, érdeklődés és örömteli izgalom együttes segítségével jön létre.

    A szenvedélyt újra lehet ébreszteni a múlt eseményeinek újbóli átélésével, amikor éreztük ezt a szenvedélyt.

    Szenvedély nélkül sem barátság, sem szerelem nem létezhet.

    A spontaneitás és a meglepetések létrehozzák a szenvedélyt.

    A szeretet és a boldogság lényege egy és ugyanaz:
    szenvedéllyel kell élni minden nap.

    Az igaz szeretet tizedik titka – a bizalom ereje

    A bizalom életbevágóan fontos az igazi, szeretetteljes kapcsolatban.

    Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná, és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel; a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, és érzelmileg megfojtják.

    Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen.

    Cselekedjünk úgy, mintha kapcsolatunk a szeretett emberrel sohasem érne véget.

    Az egyik módja annak, hogy eldöntsük, megfelel-e nekünk a másik ember: kérdezzük meg magunktól:

    „Feltétel nélkül és teljesen megbízom a partneremben?”

    Ha a válasz „nem”, akkor alaposan el kell gondolkodni, mielőtt elköteleznénk magunkat.

    Forrás: Adam Jackson

  • Marina Cvetajeva: Versek Blokhoz

    Elmész a messzi napnyugatra,
    az esti fényt meglátod ott,
    elmész a messzi napnyugatra,
    hófúvás törli el nyomod.
    Házam előtt, hó-némaságot
    átszelve, visz tovább utad,
    igaz szívű, Istentől áldott,
    ki lelkem fényessége vagy.

    Nem irigylem, hogy a te lelked
    rendíthetetlen célt követ.
    Én csókoktól sápadt kezednek
    húsába nem verek szöget.
    És neveden se szólogatlak,
    és nem nyújtom feléd kezem.
    Viaszos, szent orcád előtt csak
    távolról hajtom meg fejem.

    S a lassú hóhullásban állva,
    letérdelek a szűz havon,
    és a te szent neved kiáltva,
    az est havát megcsókolom
    ott, hol utad – hó-némaságot
    átszelve – vitt fenségesen;
    fényem, dicsőség kelyhe, áldott,
    uralkodj árva lelkemen!

    (Baka István fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kosztolányi Dezső: Intés az öregebbek tiszteletére

    Bizony hajoljatok meg az öregebbek előtt,
    akár utcaseprők, akár miniszterek.
    Nem oly tiszteletet prédikálok én tinektek,
    mint a papok s az iskolai olvasókönyvek.
    De vegyétek számba, mily nehezen mentitek át ti is
    évek veszedelmén törékeny szívverésteket
    ezen az embernek ellenséges földgolyón
    s ők, kik negyven, ötven, hatvan évet éltek,
    hány téli reggelen, hány tüdőgyulladáson
    gázoltak át, hány folyó mellett haladtak el éjjel
    s hány gépkocsitól ugrottak el az utcasarkokon,
    míg váratlanul elétek állanak, időtől koszorúzva,
    mint a csodák, mint akik háborúból jönnek,
    egyenesen, mint a zászlórúdak s egyszerre kibontják,
    hogy ámuljatok, vihar-csapott, de visszahozott életüknek
    méltóságosan lebegő, békét hirdető, diadalmi lobogóját.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Vas István: Óda a tegnapi asszonyokhoz

    De szépek vagytok, tegnapi asszonyok!
    Hamvadó szemetekben még néha felragyog
    A régi büszkeség, amivel az első szeretőt
    Vállaltátok papák-mamák, a világ vádja előtt,
    Nem sütöttétek le a szemeteket, ahogy illett akkoriban,
    És nem bújtattátok a szempillák fátylába démonian,
    Ti először itt mifelénk, ti válogatott kevesek,
    Akikben az örök nőiség új hitté lelkesedett,
    A mi hitünkké, mely szemetekbe sütött, csalhatatlan, fiatalon,
    És a ti nézésetekből is a Remény, a Forradalom
    Hívott bennünket, az ébredő, felszított Vággyal egy –
    Ó, micsoda förtelmeket látott később a szemetek,
    Micsoda rettegéseket, micsoda mocskot, hány halált,
    Hány börtönön át őrizte nekünk megváltó mosolyát,
    Mögötte hány holt férfi enyész, hány otthon füstölög,
    De ma is hogy tud ragyogni még a romjaitok között,
    És fiatalok boldog feje fölött ha összenéz szemünk,
    Ma is, mint rég volt, vagy rég se volt, tudással telve ölelkezünk.

    És utcán vagy hangversenyen, ha feltűntök, szembe velem,
    A fejetek fölvetését már messziről megismerem,
    Mert ilyet nem tudnak semmimód az édesek, a maiak,
    A macskatekintetű puhák, a sejtelmesek, a démoniak,
    A szemükbe hulló hajúak, a lankatag idegbabák,
    Ahogy ti értettétek vívni a szerelem párbaját,
    És az ősbuja bajvívásnak új értelmű kedvet adott
    A tiszta, nagy homlok, a hátrasímult, gretagarbós hajatok,
    Ahogy irodában is tudtatok ülni és állni a műhelyekben,
    És tudtatok várni keményen, hívőn, hitetőn, töretlen,
    A hegytetőn fölszegett fejjel megállni a hajnali szélben,
    Az ágyban az új gyönyörökkel szembenézni merészen,
    És tisztán a szennyben, a vészben, ti erősek, ti szépek!

    Még ma is a tömegben megismerem, ha ti léptek,
    Mert izmos lábatok ma is ruganyos még, ma se csoszog.
    Mert ma is a jövőbe léptek, ti tegnapi asszonyok,
    Mint amikor a lábatok föl, föl a csúcs felé
    Kapaszkodott, tar ágakon átragyogó nap elé,
    Vagy a lejtőn lefelé nagyokat szökellve rohant,
    Vagy sílécen egyensúlyozott az ormótlan bakancs,
    Mely kedvesebb volt a szívemnek, mint most a tűsarok,
    S hogy tündöklött a lábatok, ti tegnapi asszonyok,
    Mikor a Dunán, alkonyi fényben, a gurulópadoson
    A deszkának feszült a hosszú szárkapocs izom,
    És mennyiféle fáradtság gyűlt össze a lábatokban,
    S hol mindenütt járt a lábatok, micsoda sarakban, táborokban,
    És fáradt lábatokkal is hogyan karoltatok –
    Az erőtök is micsoda gyönyör volt, ti tegnapi asszonyok!

    És hányunkat karoltatok, ti tegnapi asszonyok?
    Milyen szomorú társaság, ha visszagondolok!
    Mindegyitekhez milyen szeretők tartoztak, micsoda férjek,
    Kik innen-onnan, amíg lehetett, hozzátok visszatértek!
    Társaim, hova tűntetek, ti tegnapi férfiak?
    Milyen sírok temettek el, milyen börtönfalak?
    Milyen vesztőhely várt titeket, miféle új gyalázatú tűz?
    Miféle titkos kapcsolat az, mely minket összefűz?
    Nekem testvérem mind, aki titeket szeretett,
    Ti tegnapi, bátor asszonyok, mind, aki veletek
    Akart új életbe kezdeni, nem ahogy adatott:
    Ahogy ti tudtátok élni a szépet, ti tegnapi asszonyok.
    Csak értetek volt szép a kalandos, kurta átmenet,
    Mert szebben éltünk, mi tegnapiak, mint ahogy lehetett.

    Ezért hiszem, hogy a föld alá nagyobb kincs soha nem jutott,
    Mint mikor lekerülnek oda csontjaitok,
    A tatár koponyák, a buksi fejek, vagy a különös keletiek,
    A lábszárcsontok, a csodatudó ujjak, csigolyák, perecek.
    S aki közületek oda rég lekerült, mikor virágban állt,
    Azóta átragyogott idefönt minden homályt
    S a szépségből, a tegnapiból, nem tudom, mi maradt,
    De felsugárzik titkosan, mint földalatti nap.

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám

    Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
    városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
    kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
    elmúlt életükre emlékezve, lassan
    leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
    kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
    írnokok, katonák, s olykor egy országos
    képviselő is. Mert nagy az én családom.

    Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
    nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
    Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
    vezetve az úton, a szívem kitágul,
    s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
    Az én édesapám az emberek apja,
    s én az emberek testvére vagyok.

    Forrás: MEK

  • Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba

    Június volt s ujjongtunk, nincs tovább,
    Most gyertek szabad mellű örömök
    S pusztuljatok bilincses iskolák.

    De elcsitult a jókedv-förgeteg
    S helyére ült a döbbent némaság:
    Köröttünk már az Élet csörtetett.

    Óh, ifjui, szent megjózanodás,
    Komoly, nagy fény, hős férfiú-szerep,
    Emléketek ma is milyen csodás.

    Hős harc az Élet és megélni szép,
    Ha hozzáedzik tüzes szív-kohók
    Ifjú vitézlők lengeteg szivét.

    Ha élet zengi be az iskolát,
    Az élet is derűs iskola lesz.
    S szent frigyüket így folytatják tovább.

    Én iskolám, köszönöm most neked,
    Hogy az eljött élet-csaták között
    Volt mindig hozzám víg üzeneted.

    Tápláltad tovább bennem az erőt,
    Szeretni az embert és küzdeni
    S hűn állni meg Isten s ember előtt.

    Június van s nagyon magam vagyok
    S kisértenek élt éltem árnyai
    S az elbocsátó iskolapadok.

    S én, vén diák, szivem fölemelem
    S így üdvözlöm a mindig újakat:
    Föl, föl, fiúk, csak semmi félelem.

    Bár zord a harc, megéri a világ,
    Ha az ember az marad, ami volt:
    Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.


  • Nagy László, Lorca

    Álmodom a csodák korát,
    hol a halál se halál,
    kaszabolt fejek, ti dicsők,
    véres hó suhog alá.

    Hol a szalagok közt tovább
    dalol a metszett torok,
    zsugorodnak zsoldos-pofák,
    rogynak a ló-tomporok.

    Hol a tépett haj s hó-zene
    seregre tébolyt hozó,
    tábortüzek fulladnak el,
    s nem tud elállni a hó.

    Királyi arc attól bomol,
    fekélye minden pehely,
    hol naiv álom teljesül,
    bűnös a bűnért felel.


    ,

  • Nagy László, József Attila!

    Mért játszott a szíved, te szerencsétlen,
    rombolva magad szüntelen télben,
    építve dalra dalt,
    s kifúlva,
    kigyúlva,
    ésszel mérhető pontokon is túlra
    tudatod mért nyilalt?

    Hiszen te tudtad:
    dögbugyor a vége e pokoli útnak,
    ott a hit is kihalt,
    hiszen te tudtad:
    álmaid orra buktak,
    magad örökre kicsuktad,
    járhatod a téboly havát,
    s árván, idétlen,
    emberségre, hű szerelemre étlen
    villámló tálból eszed a halált.

    Tudtad, tudom én is:
    a nagy: te vagy,
    s te, a Mindenség summáslegénye,
    részt se kaptál, pedig az egészre
    futotta érdemed.

    Érdemes volt-e ázni, fázni,
    csak a jövő kövén csírázni,
    vérszagú szörnyekkel vitázni,
    ha ráment életed!

    Csak szólhatnál, hogy érdemes!
    Mert csontom, vérem belerémül,
    végzetedhez ha én állítok végül
    józan zárómérleget.

    Törd fel a törvényt, ne latold!
    A porból vedd fel kajla kalapod,
    vértanú vállad,
    s a kifordult nyakcsigolyákat
    rendbe szedve,
    két kisírt szemmel, tüzes ikerkörrel
    nézz a szemembe,
    hogy rendülne bele
    a mohó, emléknélküli tenyészet,
    az egek mirigyrendszere
    s e megváltatlan földi lét.

    József Attila!
    Te add nekem a reményt,
    mert nélküle
    romlott a napvilág,
    a vér eves,
    bár a fogad vicsorog,
    bár a nyakad csikorog,
    bólints, hogy érdemes,
    cáfold meg halálos logikád,
    te glóriás,
    te kíntól bélyeges!

    Képzeletemre bízzál édes munkát,
    mert immár úgy szorgoskodik,
    hogy a sarkamtól torkomig
    forraszt rám forró hamubundát,
    rádióaktív iszonyt –
    félek, hogy minden rejtelmet kibont,
    s végül már semmi se fáj.
    Hogy el ne jussak soha ama síkra:
    elém te állj.

    Segíts, hogy az emberárulók szutykát
    erővel győzze a szív,
    szép szóval a száj!


    ,