Hársillatot hoz a szél,
miközben a fűz mesél.
Hallgatja a telihold:
Egyszer volt és hol nem volt…
A tóparti fűz alatt
kilested a titkomat,
álomszárnyon szállt az éj,
fellobbant a szenvedély…
Ezer csillag lebegett,
a tó és a hegy felett,
felhők közé bújt a hold,
óvó árnyék ránk hajolt.
Óhajok és sóhajok,
táncot járó csillagok,
víztükörbe hullt a hold –
egyszer volt és hol nem volt…
Forrás: Lélektől lélekig
Szerelmünk egyetlen: holtunk előtt
majd az arcok erdejéből kiválik.
Talán az lesz, ki elkísér odáig
s ránk illeszti gonddal a szemfedőt,
talán az, ki elhagy… Én mindig őt,
a még talányost sejtem, ha a tóra
búcsúzni visszanézek elfogódva,
s marasztalnám, űzném is az időt.
Mert ilyenkor, csupán egy pillanatra,
a víz minden színét meglobogtatja,
s mennék, de rá kell bámulnom – habár
Orfeusz árulását újrajátssza
velem a látvány: haldokló varázsa
az örök vágy poklába visszazár.
Forrás: Facebook – Szeretem a verseket
Balatoni halászlegény,
Egésznap halászgat szegény.
Hálót hányszor kiemeli,
Százszor üres, egyszer teli.
Hej, hogyha ez rajtam állna,
A szerencse hozzá szállna:
Hálót hányszor kiemelne,
Hallal mindég tele lenne.
Forrás: Kisdióvendégház.hu/balaton-versek
