A domb ezüst falán a füst rajongva fűz ma egybe
titkolódzó teret rajongó kerteket
A Rózsadomb fölött a hold lassan kiont kegyelve
valami gyermeteg éteri permetet
Homályon át bolyong a tág terű világ: az este
lepleken élveteg éli az életet
Majd jő a szél mint könnyű él a kés hegyén s kimetszve
a házak élesen állnak mint ékszerek
Nagy fényei az égbeli világnak kibomolnak
ott fenn a csillagok itt lenn az ablakok
ragyognak és ragyognak ragyognak és ragyognak
itt lenn az ablakok ott fenn a csillagok
Tükrökön át homályon át ha lát ki lát e földön
az ember e privát szende és semmi báb
Majd fönn a fény örök szemét nagy ékszerét ha följön
látja Istent magát – kit színről színre lát.
Forrás: Lélektől lélekig
