https://verskucko.com

Címke: út

  • Boda Magdolna: (vissza)

    A tündérek birodalmából érkeztem ide.
    Ide, a sárkányok, boszorkányok,
    gyötrelmes hétpróbák
    világába,
    és már nincs hova
    hazamennem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Bogdán András: Álmodó

    Amikor lehunyod két csillag -szemed
    Amikor párnádra hajtod a fejed
    Amikor gondod a holnapra hagyod
    Amikor álmodsz – én Veled vagyok

    Amikor lépted rossz útra téved
    Amikor sorsod nehéznek érzed
    Amikor egyedül maradtál végleg
    Amikor nincs más – vezetlek Téged

    Amikor sírnál – de elfogyott könnyed
    Amikor érzed – a szavak is ölnek
    Amikor a sötét elnyelne Téged
    Amikor fény kell – én gyújtok Neked

    Amikor könnyed patakként árad
    Amikor örök vendég a bánat
    Amikor felhők ültek a szemedre
    Amikor sírsz – mosolyogj szemembe…

    Álmodj patakot, virágzó rétet
    Őzet, pacsirtát, fürge menyétet
    Álmodj napot, szellőt – fényeket
    Csillagok vándora – élj életet…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Reményik Sándor: Ama keskeny út

    A szálerdő már elmaradt,
    Most törpefenyő jő, s boróka,
    Az ösvény egyre keskenyebb, –
    Jövök, – ki tudja már mióta
    S megyek, – ki tudja meddig még.
    A célom – Isten tudja csak –
    Talán a semmi – tán az ég.

    Az ösvény egyre keskenyebb
    És egyre zengőbb a szívem.
    Úgy zeng, mint egy kristályharang.
    Pedig nem rázza senki sem.

    Még feljebb gyér fű és moha, –
    Majd puszta gránit, vagy bazalt,
    Szélkürtök héjja-riadója,
    Vagy síri csend, – minden kihalt.

    Jövök, nem tudom már mióta.

    Egy ismeretlen túlvilág már
    Fagyasztó áramot lehel.
    Megyek, – ki tudja meddig még.

    Ez tán a mennybemenetel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: A vándor elindul

    Bottal s öreg kutyámmal indúltam hazúlról.
    Dalolva mentem és torkom nem únta még az
    országút fáradságos énekét. – Tudod, hogy
    a Nap barátja voltam? Ő édesítette
    agyamat hajnali rétek szagával; aztán
    minden csigát s kavicsot külön megmutatva
    látni, szeretni és csodálni tanított…
    Minden kanyarnál új dolgok fogadtak, és a
    friss zöldben hófehér mérföldkövek ragyogtak
    egyenlő távolokból. Majd, lombos hegyek közt,
    még szebben tündökölt a sokalakú élet.
    A Nap barátja voltam; ő kísért el estig,
    s mikor már fölhalmozódtak az éj csodái,
    csókkal búcsúzott tőlem. – Óvatos morajjal
    tapogatózott lefelé a víz, s a pontyok
    aludtak a tavakban. Lepihentem én is
    s a föld s a fű íze ereimbe ivódott.
    Fenyegető szemek szikráztak a bozótban,
    de nem féltem: tudtam: a vén kutya vigyáz rám,
    belefúrja szemét az állandó sötétbe
    s őrt áll előrenyújtott nyakkal s tárt fülekkel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Marion Zimmer Bradley – Idézet

    „Soha nem volt és nem lesz könnyű dolgunk! De a reményekkel kikövezett út kellemesebb az utazónak, mint a kétségbeeséssel teli, bár mindkettő ugyanoda vezet.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Füst Milán: ESTE VAN

    Mire rám mutatnál: nem vagyok.
    Akár a csillag, mely lefut a tétovák előtt: olyan volt életem.
    Oly hamari volt csakugyan, oly gyors és hebehurgya ez a lét…
    Bizony én el se tudom hinni, hogy e kuszaság,
    E hegyén-hátán bennem tornyosuló összevisszaság most nyugalomra tér.

    S elrendeződik-e? – felelj rá, hogyha tudsz.
    Nagy ívben esteledik körülöttem mindenütt.
    Az ég is tágúl, gömbölyűbb a föld
    S mi apró-cseprő volt: felszívatik.
    S egyetlen hang donog: hogy este van.
    S egy ujj mutat az ég felé, hogy ott az én utam, mégiscsak ott,
    Mert jó valék.
    Mert rossz nem tudtam lenni… ama nagy parancsokat
    Nem törtem meg, ha ingadoztam is…
    Így volt-e, mondd? Felelj rá, hogyha tudsz.
    S a borús ég is meghasad vigasztalásomúl, –
    Egy kis derű is lám, mégiscsak jut nekem…

    A messzeségben, ott, hol domborúl a Csendes Óceán
    S mint óriás cet csillog a tenger háta,
    Ott képzellek el zöld sziget és zöld árnyékaid, –
    Hol többé semmi sincs. Ott ferdén fordul el
    A föld a semmiség felé. Vigyél el még oda.
    Még hazát is találok ott a vég előtt, én hontalan. Jöttöm hírére tán
    Akiről álmodék, elémbe fut. Már várnak ott… s ez jól esik.
    Így lesz-e, mondd? – Felelj rá, hogyha tudsz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Weöres Sándor: Tíz lépcső

    Szórd szét kincseid – a gazdagság legyél te magad.
    Nyűdd szét díszeid – a szépség legyél te magad.
    Feledd el mulatságaid – a vígság legyél te magad.
    Égesd el könyveid – a bölcsesség legyél te magad.
    Pazarold el izmaid – az erő legyél te magad.
    Oltsd ki lángjaid – a szerelem legyél te magad.
    Űzd el szánalmaid – a jóság legyél te magad.
    Dúld fel hiedelmeid – a hit legyél te magad.
    Törd át gátjaid – a világ legyél te magad.
    Vedd egybe életed-halálod – a teljesség legyél te magad.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Simonyi Imre – Ússz át

    ússz át a túlsó partra és ott
    fújd ki magadat és örülj
    hogy ím ez itten már a túlsó part

    és aztán ottan tekints talpad alá
    s értsd meg végre s törődj bele s vonj vállat
    hogy mindig mindenütt az innenső van

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kányádi Sándor: Zarándokút

    Szabadabb vagyok, mint az államférfiak,
    gyalog is járhatok s őrizet nélkül.
    Aki a porból vétetett,
    az út porával könnyen összebékül.

    Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon,
    átalvetőként, átvetettem,
    akár egy szamarasincs apostol-tanonc
    megyek a júliusi délelőttben.

    Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el,
    porfelhőjüktől még az ég se látszik,
    előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol
    a körtefától a kukoricásig.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Valahogy mindig félúton vagyok

    Remélem nem vagyok útban senkinek.
    S míg „valahonnan” „bárhova” jutok,
    talpam alá éles kövek görögnek.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    Úton a múltból talán a most felé.
    S ha elhiszem, szép jelenem élem,
    hegyek zúdulnak a két lábam elé.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    S néha félek, elfogy alólam az út.
    Olykor elfog az a furcsa érzés,
    hiába megyek – minden út körbefut.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    S azt mondják, az út a fontos, nem a cél.
    Vezet hitem eltökélt magamban,
    s hogy minden lépés a csillagokig ér.
    Valahogy mindig félúton vagyok.

    Mint ki örökké utazni kényszerül.
    Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
    S próbálok úton maradni – emberül.

    Forrás: szeretem a verseket