Bárhová lépek, beléd ütközöm.
Át- és keresztül vagyok
szőve már veled.
Mozdulataiddal mozdulok,
hangodra hangolódom.
Így élünk kettős kötésben
téphetetlenül.
Forrás: Lélektől lélekig
Bárhová lépek, beléd ütközöm.
Át- és keresztül vagyok
szőve már veled.
Mozdulataiddal mozdulok,
hangodra hangolódom.
Így élünk kettős kötésben
téphetetlenül.
Forrás: Lélektől lélekig
Amikor nem vagy itt: fázom,
és belebújok a köpenyedbe,
magambaszívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,
kezembe veszem a tollat,
és a jegyzetfüzetet,
aztán lefekszem az ágyba,
és testednek helyet szorítok,
leoltom a villanyt,
végiggondolom milyen is volt
a veled előtti korszak:
várakozás valami
biztos bizonytalanra,
arra, hogy jössz,
és hogyha elmégy,
én fázni fogok,
és belebújok a köpenyedbe,
magambaszívom a dohány
és borotvahab szagát,
kinyitom az aktatáskádat,…
Tehát a tárgyak?
Vagy a tárgyakban rekedt mozdulatok?
Kesztyűdben ujjad hív,
sáladon a kockák felnevetnek.
Amikor nem vagy itt,
olyan töményen vagy velem,
hogy átforrósodom.
Forrás: kötet
Igen, már tudlak emlékezni,
már időtlenedtél az időben.
Nem kérdezem, hány éve,
hiszen nem mérhetlek naptári évben.
Valahol gyökeret eresztettél,
s onnan lombosodsz mozdíthatatlanul.
Megálltál. Véglegesedtél.
Már nem akarlak belehurcolni a jelenbe.
Elhelyezkedtél.
Fölém borulsz, védőernyőként
rám sátorozod emlékképedet.
Magamra tetováltalak,
bőrömre karcoltalak,
belém égettem alakod eleven mását,
és nézem a hamisítón visszatükrözőt.
Már nem változol,
nincs elcsúszó hangsúly,
nincs szemrebbenés,
nincs előre, hátra,
oldalt mozdulás.
Viszlek magamon magammal,
múltam talapzatára állítalak,
és köréd fonom örökre
lelkem versekbe bujtatott
szép, könnyes hódolatát.
Forrás: Szeretem a verseket
Nagyon egyszerűen kellene szólni
ebben az agyonbonyolított világban.
Veretes, tiszta, igaz beszéddel
lehántva a sallangokat,
az utánzatok idegen koloncát,
a cifra cikornyák vadhajtásait.
Fehér szavak kellenének,
újra felfénylő, megtalált szavak,
lesikált, erős tölgyfa szavak,
masszívak, faraghatóak,
kemények, érthetők.
Vissza kell adni hitelét,
becsét, szépségét a szónak,
a szóra érdemes szavaknak,
melyekkel szót válthatunk,
és szót érthetünk egymással
jó szóban szűkölködő korunkban.
Forrás: Lélektől lélekig
Gyönge pillanataidban légy erős,
erős óráidban gyöngülj el,
valld be, ha reszketsz,
és szívedben lüktet a vér,
ha szemhéjadat könnyek feszítik,
sírj, kiálts, panaszkodj,
ne zárd palackba a fájdalmadat.
Szenvedj hangosan, dörömbölj,
a néma kín méregként megöl,
ne játszd a bátrat,
ess el, ha löknek,
és ha feltápászkodsz,
ne mondd, hogy semmiség!
A fegyelem rabruháját vesd le,
légy anyaszült,
vállald csapzott, megroggyant magad,
és üvölts, ahogy a torkodon kifér!
Forrás: Lélektől lélekig
Ezt a századot nem lehet befejezni.
Nincs sorompó, hogy eddig 20., aztán 21. század.
A történelem nem az időszámítással halad egy ütemre.
Itt nem lesz fin de siècle, mint az elegáns franciáknál.
Ők tudták, ha egy század haldoklik, rothad, bűzlik, miegymás,
azt sürgősen, kecsesen és dekoratívan be kell fejezni.
A mi kis meleg, trágyaszagú, honi 20. századunkban
együtt élt a hóhér az áldozattal, néha szerepet cseréltek,
az egyik mondta a másik szövegét, a vérpadot felváltva használták,
a koszorúkat egyik helyről a másikra cipelték,
a holttestet alulról fölüké rakták,
így volt a leggazdaságosabb és legközérthetőbb.
Ebben a században mindenki nagyon hitt valamiben.
Főleg abban, hogy ami jön, az jobb lesz, mint ami volt.
Ebben a században több magyar halt meg, mint amennyi született.
Elvitte őket a cúg, a vonat, kit Nyugatra, kit Keletre,
ki elégett, ki megfagyott, ahogy az civilizált háborúkban szokásos.
Elvitte őket a Duna habja, a börtön mélye,
a golyó-, a kötél-, a kór általi halál,
avagy az önkéz, amellyel véget vetettek
tragikus hirtelenséggel és hír nélküli tragédiával.
Akiket senki és semmi vitt el, azok elindultak maguk,
mentek, mendegéltek, míg az Óperenciás tengerhez nem értek,
elnyerték a királykisasszony kezét vagy békává változtak.
Itthon maradt a resztli magyarság, mi,
fáradt, megviselt, indulatra erős,
cselekvésre gyenge, mély, híg és turmix magyarok.
Meg ezt a századot sem tudjuk befejezni, cipeljük tovább,
amíg nem jön egy korszakváltás. Egy igazi. Egy új.
Nem deklarált, nem naptári, nem vérbemártott,
hanem kiérlelt, szép és természetes,
az emberbőrbe bújt emberé.
Vajh hányat fogunk írni akkor?
Forrás: —
Magyarország területe 93 031 km².
Most ennyi.
Itt az emberek magyarul beszélnek.
Ők magyarok.
A magyar nyelvet nehéz megtanulni.
De lehet.
A magyarok őshazája bizonytalan.
A jelenlegi is.
A magyarok sokat vitatkoznak.
Például arról, hogy ki a magyar.
Mitől magyar a magyar?
Mitől magyarabb az egyik magyar
a másik magyarnál?
Két magyar csak külföldön örül egymásnak.
Néhány óráig.
A magyarokat általában szeretik külföldön.
Kivéve, ha nemzetiségek.
A magyarok nem bántják a nemzetiségieket.
Most nem.
Vannak, akiket most is bántanak.
A nagy országok
elviselik a különböző népcsoportokat.
Magyarország nem nagy ország.
A bajban az emberek összetartanak.
A nagy bajban.
Árvíz, földrengés, forradalom, stb.
Árvíz, földrengés, forradalom stb. ritkán van
és rövid ideig tart.
Kis bajban az emberek egymásnak ugranak.
Kis baj gyakran van, és sokáig tart.
A magyar ember egyszer születik,
de többször hal meg.
Ahányszor eltemetik.
A magyar ember többnyire
külföldön lesz naggyá.
De halottként hazakéredzkedik.
A magyarok megbecsülik
nagy magyar halottaikat.
A nagy magyar halottak
mindig magyarok.
A magyarok történelme szomorú.
A dicsőségek régiek,
és az éji homályban késnek.
Sokszor van éji homály.
A magyarok nem csinálnak történelmet.
Ők kötnek vagy köttetnek.
Békét, alkut, kompromisszumot.
A magyarokat sok minden köti:
kötél és kötelezettség.
Aztán egyszercsak eltépik, és felrúgják.
Később ezekből lesznek a pirosbetűs ünnepek.
Forrás: —
ABBAN a háborúiban,
mely a háborúk sorát majd lezárja,
nem lesznek ellenségeink.
CÉLPONT, OBJEKTUM, MŰSZERFAL, AKCIÓ.
Öntörvényét végzi a széthasadt anyag,
míg izzó gőzzé visszaváltozunk.
A kémia nem ismer kegyelmet,
nincsenek indulatai.
A képletek nyelvén nem lehet
békét kötni.
A vegyszereknek
nincsenek parlamenterei.
Az elemi részecskéket
nem lehet hadifogságba vetni,
és egyezmények alapján kicserélni.
Ha a folyamat megindul,
kezdetét veszi a devolúció.
Ki talál majd emberi nyomra
egy földgolyónak nevezett
halált sugárzó,
szétroncsolt halmazon?
Forrás: —
Megdobták csenddel, leírták.
Szívét felverte a gaz,
szőlejét elverte a jég,
pénzét – sosem volt – elverte ő maga.
Ködös időben közlekedjél
tompított fényű osztályöntudattal,
mit ér egy vagabund forradalmár,
amikor forr a bor és forr a dal már,
ő Marxot citál egy kocsmapultnál?
Ne félj, lesz még pocakos köteteiden slejfni,
a halál után már nem szoktak feledni,
ha minden jól megy, ott leszel a listán,
tételként húznak az érettségi vizsgán,
így verik el a port jó Ladányi Miskán.
Forrás: —
Do – re – mi
halkan, ostobán és ügyetlenül,
a hangok töredékének elcsúszó létrafokán.
Ki zúzott össze?
Félve, fázva a vinnyogás fáradt zörejeivel
egymásra halmozott szomorúságban.
A pálcikaemberkék besatírozott vonulatában
nincs ég, nincs föld, nincs természet,
legalábbis a szó megszokott értelmében,
hiszen megszokott érteleim sincs,
csak botladozások a hangszálak
eltekergő gubancában.
Itt és ott
viszonylagos jelzések,
a partitúrából kiszabadult
kottafejek süket bólogatása.
Innen oda
fa – szó – la – ti
tömör, vastag hangnyalábokon
a szakadék torkából feltörő üvöltésben,
persze minden csak átvitt,
átemelt, átcipelt értelemben.
Szikkadt csermely, amelyből
kiszűrték a csobogást,
beledobták a kövek fáradt testét,
és szilánkokra hasított álmodozásait.
Do.
Forrás: —