https://verskucko.com

Kategória: Baka István

  • Baka István: Alkony

    A rókabundás alkonyat
    most lendül át az égi partra,
    s csillag-sövényen fennakad
    bozontos, rozsdaszínű farka.

    Kitépi és tovább szalad,
    nyomára forró vért csöpögtet,
    és mint pityergő vadnyulat,
    kiejti szájából a földet.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Kutya

    Körülhemperegted a fákat,
    leráztad irtózatod,
    szabad vagy – horpaszodban már csak
    a belek láncát lógatod.

    De – míg buzgalmad feledi
    az udvart, tornáctól az ólig –
    a vadvizekre emberi
    dühök homloka ráncolódik.

    A felhők közt bakancsszögek:
    rúgások csillagképei,
    lekushadsz, s rettegő szemed
    füvek pillája verdesi.

    S amint a holdon feltűnik
    eszelős, hű tekinteted,
    mint egy nagy gazda lábait,
    végigszagolod a fűzeket.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Akkor is ott is

    A felhők szürke rabnőruhájában
    sápadtan és félénken lépegetsz
    a lágerudvar-réten át a fény
    szögesdrótjai közt kelettől nyugatig
    zápor-hajad leborotválták öled rózsaszín-lilás
    kikericsét meggyalázhatják bármikor
    éjjel a fennsík priccsén forgolódsz a hold
    reflektora végigpásztáz aludni nem hágy
    gondolsz-e rám ilyenkor aki egykoron
    villám-hajcsatjaid kiszedegetve földig omló
    sörényedben fürdettem arcomat
    gondolsz-e még vagy csak a holnapi
    holnaputáni robot jár eszedben amitől lecsupaszított
    erdőkké soványodsz míg el nem fogysz el nem hamvadsz egészen
    az alkonyatokban de én a ködök krematórium-
    füstjében is érezni fogom tested illatát
    s akkor is ott is a te nevedet mondogatom majd
    mikor egy tiszt unott kézmozdulattal
    eldönti merre vezet tovább az utam jobbra vagy balra

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Ballada

    Hold ezüst útja a tavon
    ne lépj rá szép leány

    Mennem kell ne tartsatok vissza
    mennem kell meg kell őt találnom
    ne zörögj mákgubó a szélben
    hívó hangját nem hallani
    ne bújjatok el margaréták
    ingének gyöngyházgombjai
    ne szaggassatok pipacsok irigy
    kurvák vörösre mázolt körmei
    mennem kell meg kell őt találnom
    mennem kell ne tartsatok vissza

    Hold tüllje lesz menyasszonyi
    fátyolod szép leány
    ruhádat kagylók karmai
    megtépik szép leány
    szűz öledet megökleli
    nádtorzsa szőrös buzogány
    nem kedvesed szemefehérje
    hal villog itt az éjszakában
    ne ereszkedj közénk a mélybe
    maradj a parton szép leány

    A sebtiben varrt éjszakából
    a csillagfény mint férc kilóg
    fölfejtem én varrok belőle
    ágyunkra súlyos takarót
    fölfejtem én varrok belőle
    fekete vőlegényruhát
    böködöm Sarkcsillaggal sodrok
    a holdfényből ezüstfonált
    mennem kell ne tartsatok vissza
    nem várhatok tovább

    Fölfejted szép leány belőle
    varrhatsz majd halotti lepelt
    a súlyos koporsófödélre
    csillaggal íratik neved
    ne lépj rá szép leány a tóra
    csalás a hold-ösvény csalás

    Mennem kell gyűrűm elveszett
    ha nem lelem felhúzza más
    fél pár cipőm is elmaradt
    oltár elébe hogy megyek
    fátylam is elring a tavon
    mit bánom én legyen csalás
    hold útján bár elsüllyedek
    mit bánom én ha látomás

    Gyűrűzik majd tested felett
    a víz fehér cipőd a hold
    felhők sarában elmaradt
    lábodra föl nem húzhatod
    ne lépj a tóra szép leány
    csalás a szerelem csalás

    Mennem kell meg kell őt találnom
    mennem kell ne tartsatok vissza
    ne szaggassatok pipacsok
    kurvák vérvörös körmei
    ne bújjatok el margaréták
    ingének gyöngyházgombjai
    ne zörögj mákgubó a szélben
    hívó hangját nem hallani
    határok fűrészfogain
    lépkedve is megtérek hozzá
    népeket földhöz szögező
    esőben visszatérek hozzá
    Charonnak szemem garasával
    fizetek és átkelek hozzá
    mennem kell úgyis megtalálom
    mennem kell nem tarthattok vissza

    Hold ezüst útja a tavon
    megnyílt alattad szép leány

    Ölelj ölelj tó-vőlegényem
    ne sirass engemet anyám

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Hurok-szonett

    Erdő vagyok – eltévedek magamban,
    gyökér vagyok – nyakamra hurkolódom,
    a kéklő, fulladásos alkonyatban
    vagyok s leszek, de nem tudom, mi módon.

    Hold-fűrész tép belém, porom szitálja
    kiszáradt zápor, elfogyok zihálva,
    ki árnyaim a föld könyvébe írtam,
    a levelek szemét vörösre sírtam.

    S nem könny szememnek ezre hull a tájra,
    parázsló csont vagyok, s min ég: a máglya,
    voltam s leszek, de nem tudom, mi módon,

    a fulladásos, kéklő alkonyatban
    gyökér vagyok – nyakamra hurkolódom,
    erdő vagyok – eltévedtem magamban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Baka István: Csak a szavak

    Csak a szavak már nem maradt más
    csak a szavak csak a szavak
    a tó szavában úszom én hol
    a hínár mondata tapad

    testemre és a mélybe húzna
    de hát az is csak szó a mély
    nevezz meg és a név a szó majd
    kiszabadulva partot ér

    csak a szavak már nem maradt más
    nem táplál a kenyér s a bor
    lélek vagyok ki test-koloncát
    hurcolva folyton megbotol

    a semmi és a lét közötti
    küszöbben bár ez a küszöb
    szó maga is csak és riadtan
    tévelygek a szavak között

    jó volna lenni még talán de
    mit is tegyek ha nem lehet
    a szótáradba írj be s néha
    lapozz föl engem és leszek

    Forrás: Index Fórum – Lélektől lélekig


  • ⭐ Életrajzi szilánk – Baka István

    Baka István (1948. június 25., Szekszárd – 1995. szeptember 20., Szekszárd)
    Foglalkozása: költő, író, műfordító
    Anyja: Baka Erzsébet
    Múzsája: felesége, Baka Júlia – de a költészetben sokszor fiktív nőalakjai (pl. Izolda, Carmen) is

    Baka István a modern magyar líra egyik legeredetibb hangja, akinek életművét mély melankólia, erős irónia és az orosz kultúra iránti rendkívüli vonzalom határozza meg. Jelentős műfordító volt: többek között Mandelstam, Jeszenyin, Blok és Cvetajeva verseit ültette át magyarra. Költészetében gyakran teremtett „maszkokat” – Raszkolnyikov, Puskin, Dosztojevszkij vagy az orosz történelem szereplői szólalnak meg benne –, ezek mögött azonban saját fájdalma, betegsége, vívódása és tragikus önértelmezése lüktet. Rövid, súlyos élete alatt olyan életművet hozott létre, amely a 20. század egyik legerőteljesebb magyar költői világává vált.

  • Baka István: A hat tyúk

    Hódolat La Fontaine-nek
    (Kincskereső, 1995. március)

    Tollát mésszel bekente hat tyúk,
    és azt képzelték: ők a hattyúk,
    s hattyúdaluk elzengni bátran
    beugrottak a tóba hárman,
    de nem mondhatták azt se: kot,
    s a vízbe fulladtak legott.

    A másik három kinn a parton
    csak ennyit mondott erre: „Pardon!
    Mély itt a víz, nem is magos,
    inkább leszek kendermagos,
    reumás lesz a térgye, szárnya,
    akinek büdös már a trágya.
    Hattyúvá nem vágyunk mi válni,
    jobb lesz az ólban kotkodálni.”

    (1995)

    Forrás: DIA — PIM

  • Baka István: Egy kis (éjjeli) zenetörténet

    (1993, Népszabadság, 1993. december 21.)

    Bachhoz így szólt Telemann:
    „A kisgatyám tele van.”
    Bach ezt mondta néki: „Kend el!
    Csak vigyázz, ne lássa Händel!”

    Bécs utcáit járva Mozart,
    meglátott egy árva lószart,
    s szólt: „Ki orrát beleveri,
    nem lesz más, mint Salieri.”

    Sárgaházba jutva Schumann,
    nyakig elmerült a búban:
    „Látom már, a sors rám pikkel, –
    mért is kezdtem Clara Wieckkel?”

    Lányától ebédre Liszt
    nem kapott csak tejbegrízt;
    s kérte őt: „Cosima, vágd el!
    A felét hadd falja Wagner.”

    Nőjét hívta Mahler: „Alma,
    nékem már az élet alma.
    Légy okoska, árad verd fel!
    S elvesz majd Kokoschka, Werfel.”

    Feldöntve a kottatartót,
    Operából ront ki Bartók:
    „Nem kell ez a rusnya hodály;
    írjon zenét ide… Lehár!”

    Ha nem tetszik Penderecki,
    az ajtómon penderedsz ki!

    Forrás: DIA — PIM, Népszabadság (1993. dec. 21.)

  • Baka István: Évszakok

    Tavasz

    Márciusban még kisbaba, de gyorsan
    kibújnak hóvirág-tejfogai,
    áprilisban kamaszodik – az arca
    rügyek pattanásaival teli,
    s májusra nagylány – napsugár-sütővas
    bodorítja orgona-fürtjeit,
    egész nap magát cicomázza, s éjjel
    a hold tükre előtt biggyeszkedik.

    Nyár

    Hajtják a szél csikósai a búza
    kalász-sörényes, vad méneseit,
    s már dől a zápor, s fürge tűi a
    rét ingét virágosra hímezik.
    De most a felhő köpenye a villám-
    varrás mentén megreccsen s fölhasad,
    s házából, hol duzzogva ült, a rongyot
    összesöpörni kiszalad a Nap.

    Ősz

    Tegnap még puha tenyere a Szélnek
    kérges lett mára, a simogatásnak
    nem örül senki, – hát dühbe gurul,
    és végigpofozza a tájat.
    Tegnap zöld volt a lomb, s a fák között
    tarkán cikázott a madárhad,
    tarkállik most a lomb, de közte már
    nem szállnak, csak az árnyak.

    Tél

    Varjakkal gombolt hó-kabátba
    bújt a rét, de csak didereg,
    ránk a forgószél teker sálat,
    mégis majd megvesz a hideg.
    Míg be nem fed a hó, s az orrunk
    répává nem dagad vöröslőn,
    szánkóval, sível ki a dombra! –
    ott fölmelegszünk rögtön.

    Forrás: DIA — PIM