Ritmus az élet, pulzál, lüktet,
Járja az ember, hurráz, csügged.
Járjuk mi együtt az élet-táncot,
Elszédülsz tőle, de mégis járod.
Lassíts le néha, jó pajtásom,
Észreveszed majd sóhajtásom.
Elfáradtam, pihennék, de mást akar a ritmus,
Gúzsba köt, már ő irányít, élet helyett cirkusz.
Porondon az ostor hangja csattog, felpörög a tempó,
Táncos lábak vad hajszáját fokozza zaklató parancsszó,
Jobb láb koppan, bal láb toppan, tudsz te torz ütemre ugrálni,
S a mutatványtól elfelejted, hogy meg akartál állni.
Nem emlékszel pajtásodra, lassú már a régi taktus,
Ostor hangja, nézők tapsa, célod, hogy a csúcsra feljuss.
Elvarázsolt élet-táncos, vágyad felröpít a holdra,
Magasra szállsz, egyre feljebb, lábad felhőpolkát ropna.
Égbolt, nap, hold, fényes csillag – álmod újabb táncparkettje,
Tejútfátyol libben körbe, göncölszekér röpít messze;
De neked még ez sem elég, fokozod az őrült ritmust,
Ám megbotlasz, lépést vétesz, utolérni tempót nem tudsz.
Ütemadó ostorhangtól elszakadtál, messze jársz,
Föld és ég között bokázol, saját lépést nem találsz.
Eszeveszett kalimpálás lett a táncból, barátom.
Szomorú és hamis látvány. Felhőtáncos? Sajnálom!
Ritmus az élet, pulzál, lüktet,
Vár vissza téged, újrázz, küzdd meg.
Ütem, ha gyors, ha lassú néked,
Taktust magadnak szabd meg, kérlek!
Forrás: Lélektől lélekig
