És nincsen könny, ami elsírhatatlan
És nincsen vers, ami megírhatatlan.
Ezerkilencszáztizennégy nyarán,
Ha elkezdtem, még folytatom talán.
Majd ha a szőlő érik a gerezden,
Majd drága ősszel tán még újra kezdem.
S tizenöt őszén lopva föllapoztam.
Nagy ég, mindennel hogy elmaradoztam,
S nagy ég, a seb még mindig eleven!
Játszam tovább? Most nem ér a nevem.
Ezerkilencszáztizenhat telén,
Kerültek újra e sorok elém.
S csak kóválygok százéves avaron.
Hol kezdődik a téboly, hol az álom?
Mint kisgyerek: «Tegnap majd megcsinálom,»
Mint kisgyerek: «Holnap már megcsináltam,»
A napokat is összezavarom.
Mikor volt, hogy a játékból kiálltam?
Tán ezredek repültek el felettem.
Tavasz! Tizenhét! Folytasd! Elfeledtem.
Forrás: Lélektől lélekig
