https://verskucko.com

Kategória: Gyóni Géza

  • Gyóni Géza: Megbékülés

    Ki kérdi itt: mi fáj, mi kéne?
    Művész vagy-e, kinek szivébe
    Késszúrás minden durva hang?
    Ki kérdi? Mindegy itt: bitang,
    S az Uristen se néz feléje.

    Ki ád reményt, amely biztatna,
    Hogy el ne vessz a sivatagba?
    Hoztál magaddal templomot?
    S szent képet, melyen megrogyott
    A bútól szent szüzed alakja?

    Alázva, fázva nézesz szerte:
    Hát nincsen táj, merről jöhetne
    A glóriás szabadító,
    S örökre vérzik a bitó
    És rajt a Jóság Fejedelme?

    Nem, nem, nem!… lelked igy sikongat.
    Füstölgő romján régi dómnak
    Szebb, jobb világ épül tovább –
    S szivednek egykor nyugtot ád,
    Hogy véres kövét te is hordtad.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gyóni Géza: Egy asszonyt várok

    Ezer szem kérdi s meg nem érti:
    Miért jöttem és mire várok?
    S én felelek: „Egy asszonyt várok.
    Csöndesen! Meg ne riasszátok.”

    Nesztelen úton messziről jön.
    Karjai, válla gyöngyfehérek.
    Leül mellém és halkan mondja:
    Szeretlek téged és megértlek.

    Megfogja tétova kezem
    És vezet tiszta, hűs vizekhez.
    Lábánál kisírom magam.
    Anyám, szeretőm, hitvesem lesz.

    Ezer szem néz, mint eszelősre
    És úgy szánnak a mosolygások,
    Amint suttogva egyre hajtom:
    „Csitt! Csöndesen! Egy asszonyt várok!”

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Gyóni Géza: Szomorúság

    Én hozzám is beköszöntött
    Az első víg napsugár.
    Kíváncsi tán, hogy mit csinál
    Ez a fakó, bús madár.

    Fényt derít a szürkeségbe,
    Csillog, villog, csalogat –
    Úgy szeretné földeríteni
    Búbánatos arcomat.

    Maradj csak kint, jó napsugár,
    Hirdesd másnak a tavaszt –
    Bús szívembe ragyogásod
    Jókedvet már nem fakaszt.

    Elkomorul a kis sugár,
    Rezeg, rezeg kínosan –
    És a függöny nyílásán át
    Szomorúan eloson.

    Aztán újra rám borul a
    Fojtó, árnyas szürkeség –
    És a tavaszt úgy várom már,
    Mint aggastyán a mesét…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza: Memento

    Kit megálmodtál egyszer magadnak,
    Hajad selymével kösd le a párod!
    Források mentén nimfák kacagnak –
    Hinár karokkal rája tapadnak…
    S ha soká késel, majd nem találod.

    Tárd ki karod, míg hófehér, hamvas,
    Bontsd le hajad, míg hullámos ében.
    Irígy vénekre csak sose hallgass!
    Majd jön a bánat, a rút, unalmas,
    Majd jön a bánat még idejében.

    A szerelemben nincsenek évek,
    A szerelemben csak csókok vannak.
    A szerelemben jaj a fösvénynek!
    A szerelemben csak azok élnek,
    Kik szerelemből mindent odadnak.

    Forrás: kötetben megjelent vers (Gyóni Géza művei)

  • Gyóni Géza – Örökre

    Ne mondd ki ezt a szót: örökre.
    Ne búsítsd senkinek szívét,
    Mondd te csak azt, hogy – most szeretlek,
    Mert a jövő perc nem tiéd.

    Örökre… bús, tréfás, hazug szó.
    Isten ajkára illik az.
    Egy percre, míg egy csók elcsattan
    Leányajkon csak ez igaz.

    S ne is kívánd e szót: örökre!
    Vesd meg, ki mondani meri.
    A végtelenséget csúfolja,
    Mert nincsenek csak percei.

    Szeresd te azt, ki büszke ajkkal
    Csak azt ígéri, mit megád.
    Örökre… csak a vértelenség
    Kendőzi ezzel önmagát.

    Ameddig ajkad csókol, éget,
    Ameddig szítja lángomat
    A férfi-ajkon ez igaz csak
    És hazudik, ki mást fogad.

    Vesd meg, ki így susog: örökre.
    Szeresd, ki csókol s nem ígér.
    Örökre szánt fanyar kötésnél
    Egy csókterhes perc többet ér

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza – Nem bánat az…

    Nem bánat az, bárhogy sajog a szíved,
    Ha már tied volt s akkor elveszíted.
    Nem bánat az, ha csókolt már az ajka
    S most más csüng édes szédülésben rajta.
    Ha boldog órák, pásztorórák képe
    Kísér a puszta, magányos sötétbe,
    Mint téli kertbe a színes tavasz –
    Nem bánat az.

    De az a bánat, ha kezét se fogtad,
    Álmodba jött csak, csodának, titoknak.
    Ha úgy szóltál csak hozzá imádságba,
    Dalos fohászba, kérve, sírva, vágyva.
    Tied se volt s már életedhez kötve
    És akkor, érzed, elveszett örökre
    És nem lesz fénye többet éjszakádnak:
    Az a bánat.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza – Lelkek cseréje

    Egész lelkem kapod a dalban:
    Megalázott s királyi gőgös,
    Vérig kínzott és mégis szánó,
    Magasirató, mást dajkáló,
    Hívő s pogány egy pillanatban,
    Vétkes, vágyas és szűzártatlan
    Egész lelkem kapod a dalban.

    Egész lelkedet add cserébe:
    Soktitkú fátylad lebbentsd félre!
    Csak a szemed s az ajkad látom.
    Szemedre és ajkadra szálljon
    Titok, kívánság, öröm, álom
    S amit csak rejt a lelked mélye:
    Soktitkú fátylad lebbentsd félre!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza – Valami…

    Valami édes, valami fájó
    borús merengés
    úgy elfog néha, mikor az úton
    mellettem elmész…

    Úgy, úgy szeretnék visszafordulni
    s nézni utánad –
    nem szabad. S könnyem, érzem, elönti
    bús szempillámat.

    Valami édes, valami titkos
    égi sejtés száll:
    valami súgja, hogy te is éppen
    arra gondoltál.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Gyóni Géza: Irigység

    Irígylem a szellőt, mely hajával játszik,
    Irígylem a lombot, mely fölé hajol,
    Irígylem kertjének színes kis virágit
    S amit fehér keze érint valahol.

    Irígylem a sugárt, mely felkölti reggel,
    A felhőt, mely után sóváran tekintett,
    Irígylem a bokrot, hol megpihent egyszer,
    Irígylem – s megáldom mégis százszor mindet…

    Forrás: Versek mindenkinek

  • Gyóni Géza: Akik az Istent elrabolták

    Rám törtek éjjel vad robajjal.
    Nyár volt és meztelen hevertem
    Lugas alatt nagy ősi kertben.
    Soká késett akkor a hajnal.

    Rám törtek éjjel vad cselédek,
    Libériás, álarcos szolgák.
    Szívem kivágták s elhurcolták
    S rendelték, hogy szív nélkül éljek.

    Kincseknek háza volt a szívem:
    Benne lakott Szűz-Mária,
    Betlehem és Isten fia,
    Benne lakott maga az Isten.

    De rajta törtek a vad szolgák;
    Kezembe gyilkos fegyvert adtak.
    Ó, szörnyű számot kinek adnak,
    Akik az Istent elrabolták?

    Szívem, szívem, te jó szív voltál –
    S papja lettem a gyűlöletnek.
    Mert elbuknak, akik szeretnek,
    S gyűlölni tanít minden oltár.

    Szívem, te irgalmas szív voltál –
    S papja lettem az öldöklésnek.
    Ó áldottak a véres kések.
    Gyilkolni tanít minden zsoltár.

    Szívem helyén egy nagy seb tátog…
    Új Mózes, állíts új követ:
    Áldott legyen a gyűlölet,
    Aki megváltja a világot.