https://verskucko.com

Kategória: József Attila

  • József Attila: Imádság megfáradtaknak

    Alkotni vagyunk, nem dícsérni.
    Gyerekeink sem azért vannak,
    Hogy tiszteljenek bennünket
    S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
    Hiszünk az erő jó szándokában.
    Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
    Akár az égben laksz, akár a tejben,
    A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
    Te is tudod, hogyha mi sírunk,
    Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
    Akkor szívünkben zuhatagok vannak,
    De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
    Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
    Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
    Most mégis, megfáradván
    Dícséreteddel keresünk új erőt
    S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
    Szabadíts meg a gonosztól.
    Akarom.

  • József Attila: Anyám

    A bögrét két kezébe fogta,
    úgy estefelé egy vasárnap
    csöndesen elmosolyodott
    s ült egy kicsit a félhomályban – –

    Kis lábaskában hazahozta
    kegyelmeséktől vacsoráját,
    lefeküdtünk és eltünődtem,
    hogy ők egész fazékkal esznek – –

    Anyám volt, apró, korán meghalt,
    mert a mosónők korán halnak,
    a cipeléstől reszket lábuk
    és fejük fáj a vasalástól – –

    S mert hegyvidéknek ott a szennyes!
    Idegnyugtató felhőjáték
    a gőz s levegőváltozásul
    a mosónőnek ott a padlás – –

    Látom, megáll a vasalóval.
    Törékeny termetét a tőke
    megtörte, mindíg keskenyebb lett –
    gondoljátok meg, proletárok – –

    A mosástól kicsit meggörnyedt,
    én nem tudtam, hogy ifjú asszony,
    álmában tiszta kötényt hordott,
    a postás olyankor köszönt néki – –

    1931. január 6.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • József Attila: Gyöngysor

    Szonett, te drágakő, te antik
    Gyöngysor, Reá akasztlak ím,
    Hűsen pihenj le vállain,
    De fujtsd nyakát, ha dús brigantik

    Orzó szavára hangja hallik
    S nagy átkot mondj, ha bántja kín,
    Őrködj okosan álmain
    S tüzelj, ha könnyű könnye zajlik.

    De meg ne mondd, hogy érte sírok,
    – Szavadnak akkor úgyse hisz, –
    Hogy verseket csak néki írok

    S útam az őrülésbe visz.
    Csak éjfelen, ha fénye csillog,
    Csókold haját helyettem is.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • József Attila: Vágymagam a Hold alatt

    Be jó az éjben bátoran menni,
    Be jó az éjben egyedül lenni;
    Bús tavaszi éjjel
    S borusan járni szerte-széjjel.

    Ha a Hold szunnyad, szellő se rebben,
    Virágok nyitnak elfeledten,
    Tüzes, tüskés rózsák,
    Ölelik a Föld takaróját.

    Elhaló hárfák titkos zenéje
    (Ez éj a lelkem örökös éje)
    Hűs tavaszi éjjel
    Sirat valakit bús szeszéllyel.

    Messze vidéken – ismerős tájon
    Éjjel bolyongok. – Senki se szánjon!
    Hisz ez az én kertem
    S bünhödnöm kell, mert nagyot mertem.

    Belépni mertem, szétnézni benne:
    Kóborgó Vágyam ha nyugtot lelne!
    Szelid, csöndes éjjel.
    S bolyongok benne szerte-széjjel.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Április 11.

    A talló kalászait hányva
    S a verebek közé belesvén
    Nagy szél kapott föl egyszer engem
    Hirtelen, áprilisi estén.

    Gyerekeit kereste arra
    S engem talált ott épp az utban.
    Bömbölt, örült s én mosolyogva
    Rengeteg mellén elaludtam.

    Vitt falvan, földeken keresztül,
    Meghempergetett jó sárosra,
    Cibálva és kacagva vitt egy
    Pesti, csatakos külvárosba.

    Az uccán vídám jasszok lógtak
    S még vidámabban verekedtek,
    Kiabáltak, kiabáltunk és
    A jasszok végül berekedtek.

    Mondom, valami nagy ünnep volt,
    A hívek templomokba mentek
    És reszketve, szomorú kézzel
    Áldották őket meg a szentek.

    S hogy a harangok búgtak, fölnőtt
    A szívekben nagy, esti béke.
    A gyilkos végzett emberével
    S úgy menekült, kalaplevéve.

    Reménységnek és tulipánnak
    Kicsikis deszka alkotmányba
    1905-ben ígyen
    Iktattak be az alkotmányba.

    A kártyás munkásnak fiúként,
    S a szép, ifjú mosóasszonynak,
    Ligetnek, sárnak, vágynak, célnak,
    Fejkendőbe kötözött gondnak.

    A szegényasszony rég halott már,
    De fiát a szél el nem hagyja,
    Együtt nyögünk az erdőn éjjel
    S együtt alszunk el virradatra.

    1925. ápr. 11.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: (Nyüzsög a boldogság …)

    Nyüzsög a boldogság bennem,
    a napfény se fér be tőle,
    lecsurog szakállam
    fonatán a lábaimra.
    Kalapom, repülj a mennybe
    a kopasz felhő fejére
    ha meg prüsszent lebbenhetsz
    a kékorru kaparóra.
    Pipacsot szedett a kedves,
    belefonta fürtjeimbe –
    s ha elalszom köd-ölében
    a szirmocskák ringatóznak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Várlak

    Egyre várlak. Harmatos a gyep,
    Nagy fák is várnak büszke terebéllyel.
    Rideg vagyok és reszketeg is néha,
    Egyedül olyan borzongós az éjjel.
    Ha jönnél, elsimulna köröttünk a rét
    És csend volna. Nagy csend.
    De hallanánk titkos éjjeli zenét,
    A szívünk muzsikálna ajkainkon
    És beolvadnánk lassan, pirosan,
    Illatos oltáron égve
    A végtelenségbe.

    Forrás: Lélektől lélekig

    vágyakozás, szerelem, magány

  • József Attila: (Zöld napsütés hintált…)

    Zöld napsütés hintált a tenger lágy, habos vizén,
    meztelenül, vigan, nagy messzi beusztam biz én,
    a fényes ég, a csipke viz pólyája testemen,
    bölcsőben fekve ringtam ott, behunyva két szemem.

    Én nem tudom, hogyan, mi volt. A locska őselem,
    a víz kihült és nagy hideg zuhant rám hirtelen.
    Szivemből rémület szökellt, mint bokorból a vad,
    kiáltottam vón s keserűn szájon vágott a hab.

    A hátam mögött szüntelen valami orditott.
    Iszonyúbb volt, mint óriási tarajos gyikok
    csordája, az a tenger ott s én küzdöttem vele,
    elfeledtem, hogy mit sem ér az ember élete.

    Usztam, vagy usztam volna, ám ugy értem partot ott,
    hogy vert a hullám s végül egy hatalmas kidobott

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: A bánat

    A bánat szürke, néma postás,
    Sovány az arca, szeme kék,
    Keskeny válláról táska lóg le,
    Köntöse ócska, meg setét.

    Mellében olcsó tik-tak lüktet,
    Az utcán félénken suhan,
    Odasímul a házfalakhoz
    És eltűnik a kapuban.

    Aztán kopogtat. Levelet hoz.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • József Attila: Majd emlékezni jó lesz

    Rimánkodik az éghez sok bolond,
    hogy bújjanak beléjük hars erények.
    De ők alattomosak és szerények,
    suttyomban élnek, harangjuk kolomp.

    Én ilyen gyermek nem vagyok.
    Fogamban szaporodik az idegen anyag,
    mint a halál is szívemben.
    Hanyagtársadalmunkra szabatos szavam van.

    Mert hordtam téglát kínnal s jól tudom,
    a kín teszi, hogy lett belőle börtön,
    melyben időm oly egykedvűen töltöm,
    mint fáradt utas pihen féluton.

    De majd fölállok s zúgom nemsokára –
    adjátok meg a munka örömét,
    adjatok kedvet, nékem nem elég
    a munkabér, a munkaerő ára!

    Közeledik az én időm. Ha már
    ennyi a kín, világot vált valóra –
    én nem csalódom – minden szervem óra,
    mely csillagokhoz igazítva jár.

    Majd a kiontott vértócsa fakó lesz
    s mosolyra fakaszt mind, ami ma bánt,
    majd játszunk békés állatok gyanánt
    és emlékezni s meghalni is jó lesz.

    Forrás: Lélektől lélekig