https://verskucko.com

Kategória: Karinthy Frigyes

  • Karinthy Frigyes: Az Ige így született

    Testvéreim, farkasok, gyönyörű leopárd,
    foltos hiéna, bátyám és rokonaim mind,
    páva, cifra kuzin, nagynéném, zöld papagáj,
    otromba, bölcs elefánt, mókás maki, bánatos marabu,
    elbujtam itt a bokorban, hagyjatok egy kicsikét,
    a Bozót Törvényét jól ismerem én,
    kutyával ugatok, üvöltök a sakállal,
    de ez most nem szemeteknek szól,
    mindenre könyörgök!

    Friss koncot hagytam a tisztáson, rágjátok le sietve
    (mindjárt jövök én is), csak ezt a pár jelet itt
    hadd karmolom csorbult körmömmel a barlang sziklafalába,
    hogy visszataláljon százezer év múlva eltévedt utódom.
    Magamban hadd makogok, hadd hallja fülem csak
    a hangot, a hangot, a tompa zörejt, mit a Lélek
    szorít ki, belülről, kifelé fordult zabáló bestiaszámon.

    Valami van itt, valamit szimatolok,
    amivel együtt ketten vagyunk csak égi vizen,
    vízi mezőkön –
    önmagam és én – én és ő – apja nem én
    vagyok – s ő mégse apám.

    Van valami, más, mint az a Törvény,
    van Valaki, kit nőstény nem szült, hím sose nemzett,
    nem anyaméhből származik, itt születik most
    makogó két vastag, cserepes ajkam
    kínjában széttárt nyílása közül,
    buggyanó könnyek magzatvize mellől,
    ahogy előrebukó torokkal
    hörgöm el az új jeladást: is-ten…
    is-ten… is-te-nem könyörülj!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Az egyfülű kosár (részlet)

    „Nézze – mondtam –, a szerelem olyan, mint egy kosár, aminek csak egy füle van, fölül. A kosár nagyon nehéz, legalábbis viszonylagosan, egy ember számára, aki cipeli, szenved tőle, liheg és sír a keserves cipekedésben. Ha mind a kettő vihetné egyszerre, könnyű és kellemes teher volna a kosár, tekintettel tartalmára, mert igen kellemes csók-elemózsiával van tele, érdemes felszaladni vele akár a padlásszobába is. De úgy látszik, természetében van az az ügyetlen elrendezés, hogy csak egy füle van a kosárnak; mindig az egyik kénytelen hurcolni az egészet, s olyankor a másik vígan fütyörész, könnyedén ugrál a lihegő szerelmes mellett, esetleg el is szalad, ha nem is nagyon messze! Mihelyt azonban, akár fáradtságból, akár dacból, a soron levő leteszi a kosarat, a másik (mert öntudatlanul mégiscsak sajnálja a kosár tartalmát) rögtön felveszi, és most ő cipeli tovább, a másik fellélegzik, szerepet cserélnek. A szerelem istenien szép és mulatságos játék, de bele kell törődnünk, hogy ami benne szenvedés, azt nem lehet megosztani – mint az örömét –, azt mindig, egészben, az egyik fél kénytelen vállalni belőle, az, amelyik éppen jobban szereti a másikat, mint a másik őt; viszont nem megy másképp, ahhoz, hogy a dologból kijöhessen valami, az egyiknek okvetlenül jobban kell szeretni a másikat, mint ahogy az őt szereti, feltéve persze, hogy a kosárnak volt valaha tartalma: kölcsönös vágy és megkívánás. Ezzel a kényelmetlen és igazságtalan súlyelosztással nagyon sokáig eltarthat egy szerelem – persze a végén eljön az idő, mikor a kosár tartalma végképpen kimerülvén, egy napon a másik nem veszi fel, mikor az egyik letette. Ez esetben… a kosár ott marad az utca közepén, arra jön egy kiskutya és sarokkőnek nézi.”

    Forrás: Karinthy Frigyes prózája

  • Karinthy Frigyes: Méné tekel

    Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt:
    Versben mondom, hogy jobban megjegyezd.
    Szívedbevésem és füledberágom:
    Rossz volt embernek lenned a világon,
    E korban, melynek mérlege hamis,
    S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.
    Délben az ember kísértetett,
    Az éjben sírtak a kísértetek.
    Síratták Krisztus gyötrelmes keresztjét,
    De a gyilkost megint hősnek nevezték.
    A férfi vért ivott s a nő velőt,
    Künt a költő bőgött a bolt előtt.
    Halottra adtak selymet és brokátot,
    Az élő rongyos volt és vért okádott.
    Virággal hintették a síri vermet,
    Az élő künt a hó alatt didergett.
    Hangos szóval esküdtek a koporsón,
    Az élő halkan jajgatott a borsón.
    Bámult a gyermek, nagy szemét kinyitva,
    Az aggok hallgatták, gyáván sunyítva,
    De szembeköpte mesterét a hitvány
    Piszkos rüpők, a szemtelen tanítvány.
    Hajók rohantak égő tűzveszélyben,
    A ringyók cifra rongya szállt a szélben,
    De a legszebb és legékesebb
    Szemétdombon rohadt el, mint az eb.
    Most hát kezem tördelve, sírva kérlek,
    Vigyázz, figyelj: készül a tiszta mérleg.
    Tedd most szívedbe és füledbe el –
    Az értelmét majd megtudod, ha kell.
    MÉNÉ TEKEL – ha érted, vagy nem érted,
    Jegyezd meg jól: tenéked szól s teérted.
    Egykor a sötétben elmondottam dalom,
    Mint lángírás, világít a falon.
    Jegyezd meg jól: ma szürke szók ezek,
    De élni fognak, hogyha én nem élek
    S lesznek, ha nem leszek.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Karinthy Frigyes: A halottas kocsi

    Egy fekete kocsi ment a Körúton,
    Május volt, mert az minden évben van,
    A fák tehát lomboztak és rügyeztek
    És drága nők csacsogtak boldogan.

    Nyitott kocsik kacéran ringatóztak
    Ki a ligetbe, merre lát a szem,
    Csak a fekete kocsi ment közöttük
    Becsukva, szépen engedelmesen.

    A kocsiban, hol kellemes homály volt,
    Feküdt három fehér úr meztelen,
    A hangulat kissé fagyos közöttük,
    A modoruk se könnyed, fesztelen.

    A lábukra egy cédulát kötöttek,
    A cédulán rendőri látlelet,
    Friss jégből van a derékalj mögöttük,
    Jégből a paplan a fejük felett.

    És szólt az egyik mozdulatlan arccal,
    Míg fején a jég halkan szörcsögött:
    „Önt ugyebár Mohácsnál dobta partra?”
    És szólt a másik: „Mint egy hörcsögöt.”

    És szólt az egyik: „Ön soká feküdt lenn?”
    És szólt a másik: „Négy napot bizony.”
    „Én Óbudánál ugrottam be, és ön?”
    És szólt a másik: „Én a Lánchídon.”

    És szólt az egyik: „Az öné milyen volt?”
    És szólt a másik: „Barna és molett.”
    És szólt az egyik: „Az enyém is éppen…”
    És szólt a másik: „Hát az meglehet.”

    És szólt az egyik: „Mondja, hogy nevezték?”
    És szólt a másik: „Ringaráz Kata.”
    És szólt az egyik: „Hát ez óriási!
    Hisz akkor ön a Csempe Pál tata.”

    „Én azt hittem, önt szerette mégis,
    Azért ugrottam, mint egy kerge kos.”
    És szólt a másik: „Hát nem önt szerette?
    Hisz én ön miatt voltam bánatos.”

    És szólt az egyik: „Hát nem önt szerette?”
    És szólt a másik: „Ó, hát volt remény?”
    És szólt az egyik: „Hát kié lett akkor?”
    És megszólalt a harmadik: „Enyém.”

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Karinthy Frigyes: A költő

    Rólam keresztelték el a világot,
    Nekem zenélnek a Hét Csillagok,
    Velem harcol az ördög, isten ellen
    Hozzám sietnek a szép kisdedek.

    Bennem feszül a kéj, fehéren izzó,
    Belőlem buggyan aztán langyosan,
    Rajtam cikázik át az úr haragja,
    Teherben tőlem duzzadnak a fák.

    Engem idéz, ki sóhajt itt e földön,
    Felém rohan a parttalan dagály,
    Miattam ránt kardot a büszke Bosszú
    Mögöttem bűzlő véres bűnökért.

    Előttem köd, helyettem senki, semmi,
    Köröttem fény, utánam néma csönd –
    És mégis minden nélkülem lesz és volt
    És semmi nem történik általam.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Vezeklés, emelt fővel

    A kéj lecsapó mennykövénél
    Amit láttam, nem volt mennyország,

    • Uram, mutasd meg újra orcád;
      Tévedtem, ennyi az egész.

    Tévedtem – bűnt miért hazudjak?
    Mellet ki ver, kezet ki tördel?
    Én ebben a büzhödt gödörben
    Téged kerestelek, tudod jól.

    Kinek Legelső Látomása
    Nyíló gyermekszememben égett:
    A pokol fenekén is téged,
    Nem ezt a hitvány ördögöt.

    Én azt hittem, veled csatázom,
    Mint egykor Jákob a hegyen:
    Én vagy te – ámen, úgy legyen!
    Akárki győz, győzött az isten.

    Én ezt a bordélyházi lármát
    Ezer sivító torkon át
    Mint égbezengő orgonát
    Hallgattam tátott, mafla szájjal.

    Amivel az ördög kinált,
    Ezért ittam a trágyaléből
    És a boszorkányok öléből,
    Mint aki szentelt bort iszik.

    Tűrtem, hogy tátott számba köpjön
    S könnyes szemembe, a pimasz,
    De most egy áruló grimasz
    Az álarcot letépte róla.

    Hát ez volt, aki nyársrahúzott,
    Eremből ugró vért eresztett?!
    És én mint mennyei keresztet
    Cipeltem őt a hátamon!

    Megállj csak – hát ez nem te voltál?
    Hová jutottam, istenem!
    Hisz őket én nem ismerem,
    Nem ér a játszma – kezdjük újra!

    Hatot vetett, vakot vetett
    Sorsom ez alvilági kockán –
    Sebaj, még bírja a lapockám!
    Nem gilt, ha az ördög kever!

    Testvér vedd el, keverd meg újra
    A zölden izzó vaspohárt:
    Énnékem a sátán nem árt,
    Az én sorsom isten lehet csak.

    Napisten, ordító Valóság,
    Új Ádám tántorog eléd,
    Mint visszakullogó cseléd,
    Ki méhedből szakadt el egykor.

    Ki elcsavargott Édenedből
    S Lillith sötét szemébe nézett
    És megvakult s most puszta kézzel
    Tapogatja a kék eget.

    Mutass fényt, mely nem pörkölő tűz,
    Hangot, mely nem halált okád.
    Mutasd meg éltető okát
    Az illatos barackvirágnak.

    Erdőben fát, erdőt a fában
    S erdő mélyén, kit elhagyott,
    A szép, csukottszemű, halott,
    Mosolygó, édes, édes Évát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Zivatar (1927. április 2. délután)

    Tavaszi felhők közt hirtelenül
    Megvillant valami – cikázó harangnyelv
    S a fekete ég vészharangja megkondult félperccel utána.
    Egyet ütött csak
    És egyet dobbant rá válaszul lélekharangom:
    Vészharang, köszönöm, hogy észrevettél!
    Égi szikratávíró, köszönöm, hogy szerte küldted süllyedő hajómról a S.O.S.-t!
    Dörgő menny, köszönöm, hogy elordítottad magad helyettem,
    Talán meghallja mégis az Isten vagy más valaki:
    Én csak ember vagyok, én hiába ordítanék.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes: Nem fáj

    (Altenberg)

    Kedvelek valakit –
    Most nincsen itt.
    Nem baj

    Síromra ez jön, más semmi:
    Szerettelek.
    Hogy kit, nem tudja senki –
    Nem fáj

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Karinthy Frigyes

    Így írtok ti

    Sértő Kálmán: Tanyai mozikép pünkösdre

    Puliszkahámozó nénike mozgatja lefcses térgyit
    legénytriasztó szoknya-búbja alatt,
    mászik a falon rózsalángszínű poloskaszuka,
    édeset nyáladzik torkában a finom vérfalat.

    Istensajtér köpül lelkembül írósvajat,
    felhőcsimbókot ellett a bozontos, szőrös ég,
    nem bírom tovább, megöl ez az átkozott
    cikornyátlan paraszti tőrülmetszett egyszerűség.

    Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei

  • Karinthy Frigyes

    Így írtok ti

    Gyóni Géza: Azon az éjjel

    Azon az éjjel
    az ágyúk össze-vissza vertek,
    azon az éjjel
    lángfényben úsztak mind a kertek.

    Azon az éjjel
    dörgött a harc egész világon,
    azon az éjjel
    reád gondoltam, szép virágom,

    azon az éjjel
    lángolt Homonna és Verseg,
    azon az éjjel
    olvastam és írtam egy Kosztolányi-verset.

    Forrás: www.eternus.hu – Karinthy Frigyes versei