Az arcom összegyűrt papír.
Ha hozzáérsz, zörög.
Itt-ott felsejlenek
apró betűk,
írásjelek.
Simítsd ki ezt az
összegyűrt papírt,
olvass a ráncaim között:
mulasztott szépek,
el nem halasztott bűnök
nyoma már örök.
S ha visszaborzadsz attól,
mi ott írva van,
gondolj bele:
nem voltam mindig én
bűnökkel tele.
Voltam gyerek,
mint tiszta hó.
Akartam megfelelni
anyának, papnak,
s feltétel nélkül
elfogadtam azt,
mit adtak.
De hosszú volt az út
s poros.
És arcomat,
ez összegyűrt papírt
ha megsimítod
– gondolj csak bele –
kezedre átragadt betűim
semmi
nem mossa le.
Forrás: Lélektől lélekig
