Kurzívan élt,
zárójelben szeretett,
idéző jeliben beszélt,
kettőspontosan írt,
kérdőjelekkel dolgozott.
Petittel tüntették ki,
verzállal szedték ki a folyóból,
kurrenssel temették,
sírján két vesszőcske sarjad.
Hagyatéka: három pont és egy gondolatjel.
Forrás: —
Változás. Az egész élet a változás önkényesen
és törvényszerűen felosztott periódusaiból áll.
Amikor egy nő a tükör előtt ül, még reméli,
hogy csak kívülről öregszik, és a jelek eltüntethetők!
Egyszerre vadul kívánja a fiatalságot,
akár a habos indiánért.
Falánk lesz és követelőző. A jussát akarja.
Pattanásos fiatal lány akar lenni,
keskeny csípővel, lapos mellel,
aki fél, hogy nem tud jól csókolózni,
és a fiú elhagyja egy bomba nőért.
Kezdeni akar, a kezdés stresszével és távlatával,
gyűlöli okos tapasztaltságát,
és a könyörtelen biológiát, amely az utakat lezárja.
Mindennap veszít valamit magából,
és mindennap gyarapszik valami újjal,
egy szőrszállal, egy szemölccsel,
egy fintorral, egy kinövéssel.
A tükörből az apja néz rá,
ugyanaz az arc, ugyanaz a tekintet,
vagy mint szegény jó Zsófi néni,
könnybelábadó, táskás szemekkel.
A sarkon túl az öregség vicsorít rá,
fogatlan ínyét a szesz kimarta,
téblábol s megbotlik önmagában.
Forrás: —
Ez az egész századbomlás, öklendezés,
láva-, betű- és magömlés,
mely feltartóztathatatlanul (nincs még egy ilyen nyelv!)
zuhog, zúdul, záporoz és a többi zé,
mindaz, amit az ember leszorított, alámerített,
el-, te- és megfojtott
a történelem, úgymond, viharában,
posványában és dágványában,
hosszú kések éjszakájában és nappalában,
irtsd! vágd! szúrd! üsd! meg a többi egyszótagúak
nagy, szadista mámorában masírozó lábak között
vinnyogó kis egérkék, ütemes
be-, fel-, át- és kivonulások
a térképen hosszában és keresztben,
ereklyék, érmék, címerek numizmatikai szemétdombján
az Emberfeletti imádása,
véráldozat a világ valamennyi vércsoportjából,
utána a kivérzett világ átszabdalása,
földmérőik hosszú rudakkal, centivel, rőffel,
kitépett nyelvű országok
szétszedése és átragasztása,
csontok és vázak vonulása,
levert vesék vallatása,
tömegsírok tetemtöltetéből az iszonyat kipárolgása,
hol, miért, mikor, ki engedte, ki hagyta?
De hát ez az egész hogyan történt? Ki érti ezt?
Ki tudja megmagyarázni?
Már nem tehet enni, csak okádni
mindent kifelé, emészthetetlen darabokban
ezt a gyötrelmei, lidérces szörnyszázadot.
Túladni rajta, túl, túl, túl,
túlbeszélni, túlkiabálni, túlzokogni,
mondani, mondani, mondani
tűzhányó szavak kráterében
a fehérizzású feledésig!
Forrás: —
Meghalt, elhunyt, életét vesztette,
eltűnt, lelőtték, lezuhant,
felmentette, kinevezte,
annak a véleményének adott kifejezést,
ellátta kézjegyével, tárgyalásos úton,
sajnálatát fejezte ki, rendkívüli állapotot,
átlépte a határt,
jelentős veszteségeket, elrendelte, biztosította,
a sebesülteket haza, a polgári védelem,
a lakosság nyugalmának, kérik mindazok jelentkezését,
összeírása, beszolgáltatása, kiürítése,
visszarendelték, javasolták,
elítélték, végrehajtották,
megköszönték, fogadták,
összeültek, aláírták, kicserélték,
visszatértek, exhumálták,
felállították, leleplezték,
megkoszorúzták, megfogadták…
és megint elölről…
Forrás: —
Fábry Zoltánnak
Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha el nem
évülő priusz.
Bűnjel itt a csillag is,
mert megragyog s lehull.
Kard lángol az éjszakában
attilátlanul.
Bűnjel itt minden – halotti
anyakönyv a rög.
Írva benne jó magyar, vad
tatár és török,
írva benne arcról arcra
minden holtjai;
följegyezve ázsiai,
európai.
Magyarország temetőföld,
toroz és vigad.
Holtjaiból kóstolót küld
szomszédainak.
Duna-környék szétszóratott,
éhes népei,
vagyunk ma is ama székely
György vendégei.
Magyar, oláh, szláv – mindigre
ebhitű pogány,
csűrdöngölőt járunk ma is
Ady homlokán.
Hát mulassunk! – egyiket se
gyűlölöm, hiszen
énérettem él az is, ki
engemet eszen.
Magyarország temetőföld,
posztumusz humusz.
Történelme soha el nem
évülő priusz.
Életet aki ha itt vet,
húsba vet magot.
Holtból bú elő a kisded,
jövendő halott.
Mégis: hogyha szülni már egy
ringyó sem akad,
hónom alatt költöm ki a
fiacskáimat.
Forrás: verslap.hu
Hedvignek
Tegnapi terveidet töröld.
A legszebbeket is. Azokat először.
– Mire megépítenéd: ezért, azért már úgyse laknád,
s onnan ide törmelékek halmát miért cipelnéd?
Temess derűsen. Ami élt: mindig föltámad; ami nem? sosem.
Ragyogó szemmel, ne tört szívvel bámulj
a leáldozott, gyönyörű nap után. Állhass tisztán
a kelő elébe.
Forrás: —
!
Te vagy a párom. Te forró, te szép.
Hallgasson el most a langyos beszéd,
csak takarjon el az ébenhajad.
A tested kell csak! Te kellesz magad!
Te vagy a párom. Kergess el, ha tudsz!
Mondd, hogy gyűlölsz! Én azt mondom: hazudsz!
Tied a vágyam, titkos ölelésem,
de hej, sokáig te se kellesz nékem!
Forrás: —
Itt nyugszom én könyvek között
álomtalan és csóktalan.
Menj, vándor, csókolj és ölelj,
magát kínálja az erény,
bolond, ki ideált keres,
ilyen bolond lehettem én.
Forrás: —
És nem tudom, mi fáj majd jobban:
mi itt örökre elveszett,
vagy ami él a múltban, s onnan
kivenni többé nem lehet.
Forrás: —
Ki megvigasztaltad a testem,
áldott legyen a te neved.
Hamis voltál, hiú, hitetlen?
Gyöngédebb, mint a képzelet!
Hová hullsz? Én meszes közönybe,
nincs áhítat már nélküled.
Csak nemléted fekete szörnye,
és kábulat és szédület.
És csönd. Irgalmatlan magányom
többé már meg nem osztja más.
Vár végső szégyenem: halálom.
S nincs nélküled feltámadás.
Forrás: —
