https://verskucko.com

Kategória: Szerzők

  • Arany János: Fiamnak

    Hála Isten! este van megin’.
    Mával is fogyott a földi kín.
    Bent magános, árva gyertya ég:
    Kívül leskelődik a sötét.
    Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?
    Vetve ágyad puha-melegen:
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Látod, én szegény költő vagyok:
    Örökül hát nem sokat hagyok;
    Legföljebb mocsoktalan nevet:
    A tömegnél hitvány érdemet.
    Ártatlan szived tavaszkertében
    A vallást ezért öntözgetem.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Mert szegénynek drága kincs a hit.
    Tűrni és remélni megtanit:
    S néki, míg a sír rá nem lehell,
    Mindig tűrni és remélni kell!
    Oh, ha bennem is, mint egykor, épen
    Élne a hit, vigaszul nekem!…
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Majd ha játszótársaid közül
    Munka hí el – úgy lehet, korán –
    S idegennek szolgálsz eszközül,
    Ki talán szeret… de mostohán:
    Balzsamúl a hit malasztja légyen
    Az elrejtett néma könnyeken.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Majd, ha látod, érzed a nyomort,
    Melyet a becsület válla hord;
    Megtiporva az erényt, az észt,
    Míg a vétek irigységre készt
    S a butának sorsa földi éden:
    Álljon a vallás a mérlegen.
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    És, ha felnövén, tapasztalod,
    Hogy apáid földje nem honod
    S a bölcsőd s koporsód közti ür
    Századoknak szolgált mesgyeül:
    Lelj vigasztalást a szent igében:
    „Bujdosunk e földi téreken.”
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem.

    Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!
    S benne az erény diadalát:
    Mert különben sorsod és e föld
    Isten ellen zúgolódni költ. –
    Járj örömmel álmaid egében,
    Útravalód e csókom legyen:
    Kis kacsóid összetéve szépen,
    Imádkozzál, édes gyermekem!

    (1850)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Kis éji dal

    Szél kapdos a gyertyalángba:
    nyugtalan a rózsa árnya
    a falon.
    Imbolygok, mint árny a falon;
    mire vágyom, azt se nagyon
    akarom.
    Egy-egy nyugodt pillanatot
    életemben ha még kapok:
    jutalom,
    amiért – bár mit se várva –
    időzöm, mint rózsa árnya
    a falon

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sárhelyi Erika: Kapj el, ha tudsz

    homlokod borult egére
    napfényt csókolok
    friss szélként fújom el
    a felhősereget
    harmat leszek tündöklő
    nyári reggelen
    s fűszálon táncolva
    incselgek veled
    meztelen talpadat
    megcirógatom
    fáradt arcodon
    mosollyá leszek
    mint bohókás lepke
    kezedre szállok
    s mire eszmélnél
    messzire röppenek
    kapj el ha tudsz
    zárj tenyeredbe
    ujjaid közül nézem
    majd a felkelő napot
    s ha eljön az éjjel
    csillagod leszek
    szívedbe mindörökre
    szerelmet álmodok

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Kiss Judit Ágnes: Ráolvasás

    a lélek vékony pókfonál
    a testet lassan átszövi
    az őrizetlen sarkokat
    aztán az ajtót-ablakot
    míg lassan minden szürke lesz
    tapadós fényes és puha
    míg nem lesz olyan mozdulat,
    mitől a háló nem remeg
    akármit kérdez már a test
    úgyis a lélek válaszol
    öröklét csöndes zsarnoka
    a test körötte csak fogoly.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Holdfény

    Holdsugárból ezüsthúrt sodortam,
    napsugárból aranyhúrt sodortam,
    megvártam az éjfelet is ébren
    s liliomok, rózsák közt, az éjben,
    Hold alatt, a tamariszk-bokorban
    hárfámat a szívemre szorítva
    énekeltem, énekeltem,
    szállt az énekszó a kert felett,
    holdfénnyel és bánattal borítva
    énekeltem, énekeltem
    és világra énekeltelek.

    Holdfény-fátylad akadozva leng,
    úgy jöttél, mint lármára a csend,
    mint csendből a dal, remegve zengő,
    mint az égő sebre a hűs kendő,
    mint a fázó testre meleg kendő.
    Úgy jöttél át csenden és homályon,
    mint halk éji permeteg a csírás
    rétekre, mint a mosoly, a sírás,
    a lélekzet, az öröm, az álom.

    Holdfény-fátylad csókolom az éjben
    s te ujjadat vonogatod enyhén
    kétfelől, bús arcom pergamenjén,
    mintha halkan, jóillatot hajtva
    két szellőcske találkozna rajta
    és szívemben örvényt verne mélyen,
    liliomok, rózsák közt, az éjben.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Szeress jobban

    Régi fínom mandolínon
    sír fel a poéta ríme,
    felgyűlt kínom kell kirínom,
    tremolázva kezdem íme,
    „Szeress jobban!” ez a címe.

    Nincs édesség a világon,
    minden mérges és kesernyés,
    nincs édesség, csak a szádon,
    édes, mint a mannapergés,
    köszönöm és százszor áldom.

    Nincs nyugta az én fejemnek,
    hajtsam bárhová, felretten,
    csak a térdeden pihen meg,
    a te forró lányöledben,
    ó, engedd, hogy odahajtsam.

    Nincs az én lázamra balzsam,
    nem segít tátrai ózon,
    az egyetlen balzsam ott van
    a te jó, jó illatodban,
    jobb, mint a tátrai ózon.

    Nincs semmiben megfogóznom,
    nincs vessző, se kő, se korlát,
    vakon és félrevezetve
    nézem az éjszaka torkát,
    hadd fogózom a kezedbe.

    Csókolj meg és szeress jobban
    és csókolva és szeretve
    végy öledbe és kezedbe,
    gyógyuljak meg illatodban.

    Csókolj meg és szeress jobban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Isten kezében

    A júniusi napnak záporában,
    Mely aranyat nyilaz álmatagon,
    Lyukas nadrágban és kehes kabátban
    Öreg csavargó alszik a padon.

    Körülötte az élet dele forr, zúg
    És robognak a ringó gépkocsik,
    Ő lógó fejjel más világba fordúl
    És egy boldog májusról álmodik.

    Elnézem én gyöngéden és irígyen,
    Az élete és padja oly kemény,
    De ő most végtelen puhán, szelíden,
    Bizton pihen az Isten tenyerén.

    Forrás: Lélektől lélekig**

  • Juhász Gyula: Esti dal

    A nappal fényében, zajában
    Elődöng árva egymagában
    A lelkem, tévedt jövevény,
    Oly idegen nekem a hajsza,
    A szívemet dalokra ajzva
    Oly inkognitó megyek én.

    De ha az alkonyat leszállott,
    Olyan kedves, kámzsás barátok
    A barna árnyékok nekem,
    A messze menteket idézik,
    A múlt szelíden iderémlik
    És földereng az életem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Juhász Gyula: Tavasz-esti dal

    Sötétkék selymét
    Az égi sátor
    Kitárja – s csönd lesz
    A végtelenség.

    A messze élet
    Itt zeng szívemben
    S e zene békén
    Az égre réved…

    Ti régi esték,
    Ti messzi vágyak:
    Ma minden álom
    És minden emlék.

    Ma csillagokra
    Néz már a vándor
    Nyugodt, örök, bús,
    Tenger rokonra…

    Zenélj szelíden
    Szent tavasz este
    S mint a virágok,
    Mély végtelenbe
    Nyílj ki ma szívem!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nadányi Zoltán: Itt lakik ő

    Itt lakik ő. De mostan nincsen itthon.
    Elutazott és odalesz sokáig.
    Mint a betörő, úgy járom be titkon,
    bejárom és kifosztom a szobáit.

    A szőnyegről is kincseket szedek fel:
    a lépteit. És mindenütt elejtett
    valamit és én reszkető kezekkel
    gyüjtöm zsákomba, amit ittfelejtett.

    A szeme zöldes fényét, meg a kedves
    mosolyát (ezt a nagytükörből csentem!),
    az édes illatát, az is itt repdes,
    ezüst hangját, az is itt cseng a csendben.

    És minden apró tárgyon ott találom
    más, más mozdulatát. Akad itt bőven
    lopnivaló! A rózsás tortatálon,
    a csengőgombon és a levegőben!

    A macskafejes párna, ő hímezte,
    megsimogatom, most is mennyit loptam!
    Ott a karosszék, ott volt édes teste,
    csak én tudom, mi minden reszket ottan!
    Üveg mögött poharak széle rezdül,
    minden pohárban az ő édessége.
    Felszürcsölöm az üvegen keresztül,
    becsípek édes bortól, az a vége.

    Részeg betörő, boldogan dúskálok
    és összeszedek mindent, ami drága.
    És egy ajtón benyitok és megállok,
    lélekzetem is eláll. Ott az ágya.

    Forrás: Lélektől lélekig