https://verskucko.com

Kategória: Pilinszky János

  • Pilinszky János: Majd elnézem

    Majd elnézem ahogy a víz csorog,
    a tétova és gyöngéd utakat,
    a fájdalom és véletlen közös
    betűvetését, hosszú-hosszú rajzait –
    halott köveken, élő arcokon –

    elnézem őket, mielőtt
    a feledést kiérdemelném.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Egy titok margójára

    Takard le jól, mit elkövettél,
    és élj utána szabadon, akár
    egy sikeres merénylő. Tetted
    kendő alatt, nélküled is megél,
    majd túlnő rajtad, meghalad,
    alig először, később azután
    gyereksirásként, mint a végitélet,
    mikor a bárány elkiáltja magát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Bár színem fekete

    Végűl mindíg Isten útját követtem,
    bár színem fekete.
    Ezért, ha egyszer elfogadtatom,
    úgy leszek az üdvözültek sorában,
    mint leeresztett sötét zászló,
    becsavart lobogó,
    szótlanúl és jelentés nélkűl,
    és mindeneknél boldogabban.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Ismerem

    Ismerem Jézus éjszakáit,
    és a bal lator istentelen magányát.
    A jótett szelíd mezejét, s a merénylő
    elhagyatott, üszkös kezét a tett után.

    És ismerem a bárány vesztét,
    úgy is, mint aki veszkődve topog
    halálos esése előtt,
    és úgy is, mint aki hitével
    a meleg belsőt keresi.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Csönd

    Zárt az ablak.
    Csöndre int a titkok titka:
    két szemed,
    míg az ingaóra bongva,
    ó rugóra jár, ketyeg
    hallgató szívünk felett.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Mielőtt

    A jövőről nem sokat tudok,
    de a végítéletet magam előtt látom.
    Az a nap, az az óra
    mezítelenségünk fölmagasztalása lesz.

    A sokaságban senki se keresi egymást.
    Az Atya, mint egy szálkát
    visszaveszi a keresztet,
    s az angyalok, a mennyek állatai
    fölütik a világ utolsó lapját.
    Akkor azt mondjuk: szeretlek. Azt mondjuk:
    nagyon szeretlek. S a hirtelen támadt
    tülekedésben
    sírásunk mégegyszer fölszabadítja a tengert,
    mielőtt asztalhoz ülnénk.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Áldott szédület

    A fény homályt, az árnyak mélye fényt szül,
    szorong a száj, remegve egyre szédül,
    mint szélhimbálta, imbolygó virágban
    a léha szív, és mintha súlyos áram
    érintené, alél a test, s a szem már
    a drága szempár csak mereng a csöndben,
    mint ismeretlen tengerfenéknek alján
    két gyöngyszem.

    Két árva gyöngy, amely csodál s csodás,
    míg oldja-bontja zászlóját a láz,
    hogy mint a szél, a szálló angyalok,
    sehol se, mégis mindenütt vagyok,
    hogy szinte már szeráfi lendülettel
    csak szárnyalok, mint száll az illó ihlet,
    mint angyalok, kik parttalan terekben
    keringnek.

    S már nem lehetne könnyed metszeten
    se lágyabb, mint most lágy a szám s kezem,
    az idegekben érlelődő halál
    árnyalja kezem tartását s a szám.
    S oly lágy az ív is, mellyel mélyre hajtom
    ájult fejem, s hagyom, hogy égi láz
    égessen át, hogy csontomig lehasson
    a varázs.

    A drága, drága révülés, amelyben
    mi fájt és mart és sajgott, elfelejtem,
    hogy társtalan, hogy csupa seb vagyok,
    mint csillagok közt hulló csillagok!
    Csak mély verése ér most, mint a tenger,
    a mély örömnek, nincs szívemben jajszó,
    ha sírok is, mint sír a tengerekkel
    a kagyló.

    Csak zümmögöm nevednek halk zenéjét,
    és máris részeg tőled minden érzék,
    kit oly hiába, nyugtalan kerestem,
    hozzám találsz az áldott szédületben,
    hogy többé semmi – ugye – nem szakít szét?
    mint rím a rímbe lelkünk úgy hatol
    egymásba, egymásnak felelve, mint két
    tiszta sor!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Gyász

    Fogad között fakó panasz,
    magányosság vacog,
    lakatlan partokat kutatsz,
    üres minden tagod,
    lezárt vagy, mint a kárhozat,
    a homlokod mögött
    csak pőre sikoltás maradt
    vigasznak, semmi több!

    Nem óv a hűtlen értelem,
    nem fogja szűk szegély,
    csillagcsoportokat terel
    a partalan szeszély
    elámuló szivedre: állsz
    tünődve és hagyod,
    belepjenek, mint sűrű gyász,
    a foszló csillagok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Pilinszky János: Tanúk nélkül

    Kirajzolódom végleg a világból,
    mint csupasz falnak állított fogoly,
    külön kezel, kivételes magányban
    a tanuk nélkül dolgozó pokol.

    Egy porcikám se bízná senki másra,
    ha únja már, magam kezére ad,
    s én folytatom, hol éppen abbahagyta,
    a két kezemmel, úgy és ugyanazt.

    Ki itt találna rám e szörnyűségben,
    és végignézné, mit is művelek,
    nem hinné el tulajdon két szemének,
    s egy szót se merne szólni senkinek.

    Íly nyomorúság ugyan mire várna?
    Mi hátra van, bevégzi egymaga,
    hogy holta után is beléremeg,
    meg-megrándul a hóhér kosara.

    Forrás: Index fórum: Kedvesch versek

  • Pilinszky János: KZ-oratórium (részlet)

    Hol volt, hol nem volt,
    élt egyszer egy magányos farkas.
    Magányosabb az angyaloknál.

    Elvetődött egyszer egy faluba,
    és beleszeretett az első házba, amit meglátott.

    Már a falát is megszerette,
    a kőművesek simogatását,
    de az ablak megállította.

    A szobában emberek ültek.
    Istenen kívül soha senki
    olyan szépnek nem látta őket,
    mint ez a tisztaszívű állat.

    Éjszaka aztán be is ment a házba,
    megállt a szoba közepén,
    s nem mozdult onnan soha többé.

    Nyitott szemmel állt egész éjszaka,
    s reggel is, mikor agyonverték.

    Forrás: Pilinszky János: KZ-oratórium