https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Meleagrosz: A megtérő hajnalhoz

    fordította Babits Mihály

    Ó, nyomorult hajnal! hol késel most, amikor más
    öleli Démót, s más élvez a paplan alatt?

    Hej, mikor én vígadtam ölén, be sietve dobáltad
    rám kárörvendő gúnymosolyod nyilait!

  • Philodémosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Ó, láb, ó, lábszár, s amikért elzülleni nem kár,
    ó, comb, ó, lágyék, tompora s gömbölyű far!
    Ó váll, ó, emlők, s te megejtő karcsú nyak íve,
    ó gyönyörű két kéz! ó, szemek, őrületem!

    Ó, buja mozdulatok s szájt szájrafűző buja nyelvek
    csókjai, ó, ideget fölkavaró buja hang!
    Nem görög asszony szült, Flórám, és nem dalolod bár
    Sapphót – Perseus is hindu leányt szeretett!

  • Anakreón: Szüret

    fordította Babits Mihály

    A sötétbogyóju szőllőt
    kosarakba gyüjtve vállon
    viszik ifjak és leányok;
    de a kádba öntve már csak
    a legény tiporja vígan
    locsogó musttá a fürtöt;
    kiabál s dicséri Bacchost
    vidám taposó-dalokkal,
    amikor csobogni hallja
    a toroknak kedves újbort,
    amiből vének ha isznak,
    remegő bokájuk ugrál
    s lobog ősz hajuk a táncban.

    A szerelmes ifju árnyas
    lugasok hüsébe surran,
    hol a karcsutestü lányka
    pihen, és mig alszik, esdve
    csalogatja már előre
    élvezni a hitves-ágyat.
    De ha az szavára nem hajt,
    leszorítja, kényszeríti:
    fiatalság, csintalanság,
    ez a bor gonosz hatalma!

  • Kristina Calu: Voltunk

    Egyszer voltunk
    Hol nem voltunk
    Élet útján vándoroltunk

    Egyik nap egyenesen
    A másikon görbén
    Hol fejünk lehajtva
    Hol felemelve büszkén

    Kézen fogva, szerelemben
    Háborúban, kételkedve
    Örömtelin, kacagva
    Búsan, magunkra maradva

    Megbántva és megbocsátva
    Bírtuk egymást maradásra
    Ketten, aztán sokasodva
    Ránc költözött az arcunkra

    Lassul a ritmus
    Halványul a szem
    Szürkül a koronánk
    De még emlékszem

    Hogy táncoltunk
    És álmodtunk
    Hogy ketten együtt
    Itt voltunk

  • François Villon: Ellentétek balladája

    (fordította Szabó Lőrinc)

    Szomjan halok a forrás vize mellett;
    Tűzben égek és mégis vacogok;
    Parazsas kályhánál vad láz diderget;
    Hazám földjén is száműzött vagyok;
    Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
    Hitetlen várok, sírva nevetek;
    Az bíztat, ami tegnap tönkretett;
    Víg dáridó bennem a bosszúság;
    Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
    Befogad és kitaszít a világ.

    Nem biztos csak a kétes a szememnek
    S ami világos, mint a nap: titok;
    Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
    S gyanúm az igaz körül sompolyog;
    Mindig nyerek és vesztes maradok;
    Fektemben is fölbukás fenyeget;
    Van pénzem, s egy vasat se keresek,
    És reggel köszönök jó éjszakát;
    Várom, senkitől, örökségemet;
    Befogad és kitaszít a világ.

    Semmit se bánok, s ami sose kellett,
    Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
    Csalánnal a szeretet szava ver meg,
    S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
    Barátom, aki elhiteti, hogy
    Hattyúk csapata a varjú-sereg;
    Igazság és hazugság egyre-megy,
    És elhiszem, hogy segít, aki árt;
    Mindent megőrzök s mindent feledek:
    Befogad és kitaszít a világ.

    Ajánlás
    Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
    Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
    Lázongva vallok törvényt és szabályt.
    S most mi jön? Várom a pályabéremet,
    Mert befogad és kitaszít a világ.

  • Fekete István: Egy…

    Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
    egy tölgyfa ajtó, erős, barna,
    egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
    egy lábtörlővas, régifajta,

    egy szoba, csupa kedves árnyék,
    egy ágy, fekvéskor megnyikkanó,
    egy lámpa, derűs, sárga fényű,
    egy öreg asztal, persze dió,

    egy képen ködös, őszi tájék,
    egy ablak, amely nem néz, csak lát,
    egy szék, ívelt, sima karfájú,
    egy kályha s egy kis parázslapát,

    egy nagy kutya is, komoly házőrző,
    bár nincs mit őriznie soha,
    egy macska is, hogy doromboljon,
    s ne unatkozzék a nagy kutya,

    egy árva szomszéd is lehet,
    csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
    És megtaláljon, álomban, békén,
    megtaláljon majd, ha meghalok.

  • Szergej Jeszenyin – Aranyos levelek kavarognak

    (fordította: Rab Zsuzsa)

    Aranyos levelek kavarognak
    rózsásvizű őszi tavon.
    Mint űrbeli lepkerajoknak
    libegése a csillagokon.

    Rokonom s szeretőm ez az este,
    meg a völgy, melyen ősz rohan át.
    A kamasz szél titkokat esdve
    emelinti a nyír-rokolyát.

    Oly hűvös a völgy meg a lelkem!
    Puhafürtű juhnyáj a homály.
    Túl, túl a halószavú kerten
    csengő nevető dala száll.

    Ilyen őszi borús üzenettel
    nem volt tele még a szívem.
    Jó volna a fűzfalevelekkel
    elringani néma vízen,

    holdként csavarogni a réten,
    hol széna a jószagú ágy…
    Örömöm keresem ködös égen.
    Szerelem, hol a vágy, hol a vágy?

  • Assisi Szent Ferenc – Naphimnusz

    (Sík Sándor fordítása)

    Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
    Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás
    És minden áldás.
    Mindez egyedül Téged illet, Fölség.
    És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.

    Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
    Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
    Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.
    És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:
    A Te képed, Fölséges.

    Áldott légy, Uram, Hold nénénkért,
    És minden csillagaiért az égnek.
    Őket az égen alkotta kezed
    Fényesnek, drága szépnek.

    Áldott légy, Uram, Szél öcsénkért,
    Levegőért, felhőért, minden jó és rút időért.
    Kik által élteted minden Te alkotásod.

    Áldott légy, Uram, Víz húgunkért.
    Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.

    Áldott légy, Uram, Tűz bátyánkért,
    Vele gyújtasz világot éjszakán.
    És szép ő és erős, hatalmas és vidám.

    Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
    Ki minket hord és enni ad,
    És mindennémű gyümölcsöt terem,
    Füveket és színes virágokat.

    Áldott légy, Uram, minden emberért,
    Ki szerelmedért másnak megbocsát,
    És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
    Boldogok, kik tűrnek békességgel,
    Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.

    Áldott légy, Uram, a testi halálért, a mi testvérünkért,
    Akitől élő ember el nem futhat.
    Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
    És boldogok, kik magukat megadták
    Te szent akaratodnak.
    A másik halál nem fog fájni azoknak.

    Dicsérjétek az Urat és áldjátok
    És mondjatok hálát neki.
    És nagy alázatosan szolgáljátok!

  • Weöres Sándor: Valse Triste

    Hüvös és öreg az este.
    Remeg a venyige teste.
    Elhull a szüreti ének.
    Kuckóba bújnak a vének.

    Ködben a templom dombja,
    villog a torony gombja,
    gyors záporok sötéten
    szaladnak át a réten.

    Elhull a nyári ének,
    elbújnak már a vének,
    hüvös az árny, az este,
    csörög a cserje teste.

    Az ember szíve kivásik.
    Egyik nyár, akár a másik.
    Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
    Lyukas és fagyos az emlék.

    A fákon piros láz van.
    Lányok sírnak a házban.
    Hol a szádról a festék?
    kékre csípik az esték.

    Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
    nem marad semmi emlék,
    az ember szíve vásik,
    egyik nyár, mint a másik.

    Megcsörren a cserje kontya.
    Kolompol az ősz kolompja.
    A dér a kökényt megeste.
    Hüvös és öreg az este.

  • Sárhelyi Erika: Mintha vihar jönne

    Ma jó volna kicsit messze menni,
    – nem örökre, elég egy kiskabát –,
    csak pár üres órát zsebre tenni,
    s úgy futni járatlan utakon át.

    Ma közel a távol, megérintem,
    s lábamhoz ülnek sosem járt helyek,
    egyikük máris fogja a kezem,
    lehet, hogy pár napra vele megyek.

    Ma olyan, mintha nagy vihar jönne,
    vajúdó ég alatt rohan a szél.
    Kitárt karokkal állok elébe,
    vigyen el messze – ha hazakísér.