https://verskucko.com

Kategória: Versek

  • Petronius Arbiter: A hitves és a fizetés

    fordította Babits Mihály

    Törvényes hitvesre tekints mint fix fizetésre:
    nem jó volna csupán élned a fixum után!

  • Theokritosz: Szerelmes párbeszéd

    fordította Babits Mihály

    LEÁNY
    Mind gonosz a pásztor: pásztor csalogatta Helénát!

    PÁSZTOR
    Ment a pásztor után az okos Heléna magátul.

    LEÁNY
    Mit dicsekedsz, te gonosz?… Mondják, hogy a csók csupa semmi.

    PÁSZTOR
    Mennyi drága gyönyör fér ebbe a semmibe mégis!

    LEÁNY
    Megmosom a számat, kiköpöm belőle a csókod!

    PÁSZTOR
    Megmosod a szácskád? Ideadd, hadd csókolom újra!

    LEÁNY
    Szép dolog, ily fiatal leányra kivetni a hálót.

    PÁSZTOR
    Mit dicsekedsz? Mint álom múlik el a fiatalság.

    LEÁNY
    Még nem ért meg a fürt, nem nyílt ki egészen a rózsa.

    PÁSZTOR
    Jőjj az olajfa alá, sugok egy szót drága füledbe!

    LEÁNY
    Nem megyek én, ismerlek, a multkor is így csalogattál!

    PÁSZTOR
    Jőjj no, a szilfa közé, hallgasd meg kis furulyámat!

    LEÁNY
    Gyűlölöm a furulyát, csak menj, furulyázz te magadban!

    PÁSZTOR
    Nem félsz, büszke, hogy Aphroditénak bosszuja megver?

    LEÁNY
    Bánom is Aphroditét; csak Artemis áldjon; elég az!

    PÁSZTOR
    Óh ne mondj ilyeket, mert szörnyen rád veti hurkát.

    LEÁNY
    Vesse csak: akkor is Artemis engem védeni fog majd.

    PÁSZTOR
    Nem kerülöd ki Erost; egy lány se kerülte ki még őt!

    LEÁNY
    Elkerülöm bizony én; csak vidd te magadban igáját!

    PÁSZTOR
    Félek, hogy nem is én, de silányabb lesz szeretőd majd.

    LEÁNY
    Ejhaj, mennyi legény szeretett már, egy se büvölt el!

    PÁSZTOR
    Annyi után magam egy, jöttem könyörögni szerelmed!

    LEÁNY
    Mi tegyek, édesem? A szerelem csupa bú s keserűség.

    PÁSZTOR
    Nem bús, nem keserű, a miénk csupa táncos öröm lesz.

    LEÁNY
    Azt mondják, retteg párjától mindenik asszony.

    PÁSZTOR
    Azt inkább, hogy „nincs amitől rettegne az asszony”.

    LEÁNY
    Rettegek én a gyerektől s kínjától a szülésnek.

    PÁSZTOR
    Artemis istennőd majd megkönnyíti szülésed.

    LEÁNY
    Rettegek attól, hogy szépségemet el ne veszítsem.

    PÁSZTOR
    Gyermekeidben a szépséged szebb napra derűl még.

    LEÁNY
    És ha tied leszek, illendőn te milyen hozományt adsz?

    PÁSZTOR
    Mind az egész csordám, s erdőimet és legelőmet.

    LEÁNY
    Esküdj meg, hogy nem hagysz el, ha betöltöm a vágyad!

    PÁSZTOR
    Nem, soha, bárha magad kergetnél messze magadtól.

    LEÁNY
    Készítesz nyoszolyát, építesz szép kicsi házat.

    PÁSZTOR
    Készítek nyoszolyát, pásztorkunyhómban uralkodsz.

    LEÁNY
    Mit mond majd az apám, mit mondok majd az apámnak?

    PÁSZTOR
    Megdícsér az apád, ha nevem meghallja s örül majd.

    LEÁNY
    Mondd meg hát a neved! (Milyen édes néha a név is!)

    PÁSZTOR
    Daphnis enyém, Lykidas az apám, felesége Nomaié.

    LEÁNY
    Jónevü régi család, de bizony magamé se silányabb.

    PÁSZTOR
    Jól tudom azt: hisz apád maga a jómódu Menalkas.

    LEÁNY
    Merre van az erdőd, nosza mondjad, melyik a földed?

    PÁSZTOR
    Nézd, ahol ott az a pár gyönyörű ciprusfa virágzik.

    LEÁNY
    Rágd a füvet, kecském! megnézem azt a kis erdőt.

    PÁSZTOR
    Csöndbe legelj, tehenem! míg megmutatom kicsiny erdőm.

    LEÁNY
    Mit művelsz, te gonosz? Mért nyúlsz mellemre kezeddel?

    PÁSZTOR
    Gömbölyödik már két kerek almád: hadd tapogassam!

    LEÁNY
    Zsibbadás vesz erőt rajtam; viszed el kezed onnan?!

    PÁSZTOR
    Mit félsz, drága leány? Amit én akarok, nem olyan rossz.

    LEÁNY
    Nézd, árokba tepersz, szép tiszta ruhám csupa sár lesz.

    PÁSZTOR
    Nem lesz sár, aranyom: terítek alá puha gyapjut.

    LEÁNY
    Jaj, mit akarsz? Övemet jaj, mért oldod le csipőmről!

    PÁSZTOR
    Ezt vetem első áldozatul ma Aphroditének.

    LEÁNY
    Várj, nyomorult! Meglep valaki! Nem hallod-e? Szólnak!

    PÁSZTOR
    Egymás közt suttognak a ciprusok ágai rólunk.

    LEÁNY
    Meztelenül maradok: lásd, ronggyá tépted a szoknyám.

    PÁSZTOR
    Új szoknyát, drágábbat adok majd érte cserébe.

    LEÁNY
    Lám, fűt-fát megigérsz, ki tudja, mit adsz meg a végén?

    PÁSZTOR
    Bár a lelkemet, életemet tudnám odaadni!

    LEÁNY
    Artemis, könyörülj, hogy nem maradok csapatodban!

    PÁSZTOR
    Aphroditénak üszőt viszek, egy kis borjut Erósnak.

    LEÁNY
    Szűzlány jött ide, jaj, már nem szűzlány megy el innen!

    PÁSZTOR
    Nem szűzlány, hanem asszony: az én kis arany feleségem.

    Így a titkos nász megesett. És két szeretők ott
    egymásnak nótás szavakat vigadozva feleltek.
    S így aztán a leány juhait ment őrzeni, földre
    sütve szemét, szégyenlősen, de örülve szivében,
    s ment a legény csordája után, betellve a násszal.

  • Paulosz Szilentiariosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Markolom a mellét… ajakát ajakamra… vakító
    vállát. drága nyakát szomjasan issza szemem.
    Még nem egészen enyém a gyönyör, még harcol a kislány,
    még nem akarna szegény ágyra borulni velem.

    Aphrodité s Pallás harcol: buja vágy s szűziesség;
    s két istennő közt reszketeg olvadok én.

    Paulosz Szilentiariosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Vesd le ruhád, gyönyöröm: hadd öleljük meztelen egymást,
    s szomjas testemhez fűzd buja tagjaidat!
    Dobd le ruhád, gyönyörűm: ne maradjon semmi se köztünk!
    Most Semirámis-fal lenne a könnyű szövet.

    Nyomjuk a mellet a mellre, az ajkat az ajkra; a többit
    nem nevezem, gyönyöröm; gyűlölöm a fecsegést.

  • Markosz Argentariosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Keblem az ő keblén, szívem szívére dobogva:
    csókosan itták föl ajkaim Antigonét;
    égő testét testemhez szorítottam… a többit
    fedje titok: csak a mécs látta, mi jött ezután!

  • Meleagrosz: A megtérő hajnalhoz

    fordította Babits Mihály

    Ó, nyomorult hajnal! hol késel most, amikor más
    öleli Démót, s más élvez a paplan alatt?

    Hej, mikor én vígadtam ölén, be sietve dobáltad
    rám kárörvendő gúnymosolyod nyilait!

  • Philodémosz: A görög antológiából

    fordította Babits Mihály

    Ó, láb, ó, lábszár, s amikért elzülleni nem kár,
    ó, comb, ó, lágyék, tompora s gömbölyű far!
    Ó váll, ó, emlők, s te megejtő karcsú nyak íve,
    ó gyönyörű két kéz! ó, szemek, őrületem!

    Ó, buja mozdulatok s szájt szájrafűző buja nyelvek
    csókjai, ó, ideget fölkavaró buja hang!
    Nem görög asszony szült, Flórám, és nem dalolod bár
    Sapphót – Perseus is hindu leányt szeretett!

  • Anakreón: Szüret

    fordította Babits Mihály

    A sötétbogyóju szőllőt
    kosarakba gyüjtve vállon
    viszik ifjak és leányok;
    de a kádba öntve már csak
    a legény tiporja vígan
    locsogó musttá a fürtöt;
    kiabál s dicséri Bacchost
    vidám taposó-dalokkal,
    amikor csobogni hallja
    a toroknak kedves újbort,
    amiből vének ha isznak,
    remegő bokájuk ugrál
    s lobog ősz hajuk a táncban.

    A szerelmes ifju árnyas
    lugasok hüsébe surran,
    hol a karcsutestü lányka
    pihen, és mig alszik, esdve
    csalogatja már előre
    élvezni a hitves-ágyat.
    De ha az szavára nem hajt,
    leszorítja, kényszeríti:
    fiatalság, csintalanság,
    ez a bor gonosz hatalma!

  • Kristina Calu: Voltunk

    Egyszer voltunk
    Hol nem voltunk
    Élet útján vándoroltunk

    Egyik nap egyenesen
    A másikon görbén
    Hol fejünk lehajtva
    Hol felemelve büszkén

    Kézen fogva, szerelemben
    Háborúban, kételkedve
    Örömtelin, kacagva
    Búsan, magunkra maradva

    Megbántva és megbocsátva
    Bírtuk egymást maradásra
    Ketten, aztán sokasodva
    Ránc költözött az arcunkra

    Lassul a ritmus
    Halványul a szem
    Szürkül a koronánk
    De még emlékszem

    Hogy táncoltunk
    És álmodtunk
    Hogy ketten együtt
    Itt voltunk

  • François Villon: Ellentétek balladája

    (fordította Szabó Lőrinc)

    Szomjan halok a forrás vize mellett;
    Tűzben égek és mégis vacogok;
    Parazsas kályhánál vad láz diderget;
    Hazám földjén is száműzött vagyok;
    Csupasz féreg, díszes talárt kapok;
    Hitetlen várok, sírva nevetek;
    Az bíztat, ami tegnap tönkretett;
    Víg dáridó bennem a bosszúság;
    Úr vagyok, s nem véd jog, se fegyverek;
    Befogad és kitaszít a világ.

    Nem biztos csak a kétes a szememnek
    S ami világos, mint a nap: titok;
    Hiszek a véletlennek, hirtelennek,
    S gyanúm az igaz körül sompolyog;
    Mindig nyerek és vesztes maradok;
    Fektemben is fölbukás fenyeget;
    Van pénzem, s egy vasat se keresek,
    És reggel köszönök jó éjszakát;
    Várom, senkitől, örökségemet;
    Befogad és kitaszít a világ.

    Semmit se bánok, s ami sose kellett,
    Kínnal mégis csak olyat hajszolok;
    Csalánnal a szeretet szava ver meg,
    S ha igaz szólt, azt hiszem, ugratott;
    Barátom, aki elhiteti, hogy
    Hattyúk csapata a varjú-sereg;
    Igazság és hazugság egyre-megy,
    És elhiszem, hogy segít, aki árt;
    Mindent megőrzök s mindent feledek:
    Befogad és kitaszít a világ.

    Ajánlás
    Herceg, kegyes jóságod lássa meg:
    Nincs eszem, s a tudásom rengeteg.
    Lázongva vallok törvényt és szabályt.
    S most mi jön? Várom a pályabéremet,
    Mert befogad és kitaszít a világ.

  • Fekete István: Egy…

    Egy küszöb, kopott, ritkán járják,
    egy tölgyfa ajtó, erős, barna,
    egy kilincs, hajlott, halkan nyíló,
    egy lábtörlővas, régifajta,

    egy szoba, csupa kedves árnyék,
    egy ágy, fekvéskor megnyikkanó,
    egy lámpa, derűs, sárga fényű,
    egy öreg asztal, persze dió,

    egy képen ködös, őszi tájék,
    egy ablak, amely nem néz, csak lát,
    egy szék, ívelt, sima karfájú,
    egy kályha s egy kis parázslapát,

    egy nagy kutya is, komoly házőrző,
    bár nincs mit őriznie soha,
    egy macska is, hogy doromboljon,
    s ne unatkozzék a nagy kutya,

    egy árva szomszéd is lehet,
    csak annyit tudjon, hogy ott vagyok,
    És megtaláljon, álomban, békén,
    megtaláljon majd, ha meghalok.