Fogok dalolni édes szerelemről
Jövő napoknak bíbor hajnalán.
Füvek, virágok mind reám figyelnek
Bűvölten hallgat minden csalogány.
A föld mámoros, mély álomba szédül
S a dal csak zeng, csak zeng az ajkamon
Kezem a lantnak aranyhurjain jár
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Behatolok a titkos műterembe,
Hol a nagy Mester vésője alatt
A jövendőnek márványszobra készül
S ihletve zengek Isten-titkokat:
Elzengem végig önfeledt ajakkal:
Kinek jut bukás, kinek hatalom,
Nagyobb leszek a régi prófétáknál: –
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Elzengem halkan, fátyolos kobozzal
Fájdalmaimnak zordon énekét
Elpanaszlom, hogy hányszor is csalódtam
Hogy vesztettem el mindent, ami szép;
És akkor, aki tündérvarázslatban
Úgy élt bánattól, bútól szabadon
Szívéhez kap és forró könnye csordul
És mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Ott leszek majd a szörnyű harcmezőkön
Hol bosszút állhat, aki sokat tűrt,
Hol vért gőzölgő paripák robognak
S az én ajkamon harsog majd a kürt
S e kürtnek hangja elnyel ágyudörgést,
Halálkiáltást véres rohamon,
Arcokon ég a lelkesülés lángja!…
De mégsem ez lesz a legszebb dalom.
Hanem amikor csendes alkonyatkor
Úgy ülsz borongón, édes jó Anyám –
Megtámadva az élet fájdalmától,
S könnyes szemekkel tekintesz reám;
Én egy ujjongó, édes dalba kezdek,
Szívem derüjét mind Neked adom…
Te átölelsz és némán összecsókolsz…
És ez lesz nékem a legszebb dalom.
- december 15.
Forrás: szeretem a verseket
