Thrák csikó, mit nézel engem ferde szemmel és gyanakvón?
Futsz előlem, szinte látni, sokra engem nem becsülsz.
Lásd be hát, ha én akarnám szép nyakadba vetni gyeplőm,
fékhez és kezemre szokva tartanál a cél felé.
Most a lágy füvön legelve könnyű kedvvel csak ficánkolsz,
míg hozzád való lovasra, majd ki megtör, nem találsz.
Trencsényi-Waldapfel Imre fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
fordította Babits Mihály
A sötétbogyóju szőllőt
kosarakba gyüjtve vállon
viszik ifjak és leányok;
de a kádba öntve már csak
a legény tiporja vígan
locsogó musttá a fürtöt;
kiabál s dicséri Bacchost
vidám taposó-dalokkal,
amikor csobogni hallja
a toroknak kedves újbort,
amiből vének ha isznak,
remegő bokájuk ugrál
s lobog ősz hajuk a táncban.
A szerelmes ifju árnyas
lugasok hüsébe surran,
hol a karcsutestü lányka
pihen, és mig alszik, esdve
csalogatja már előre
élvezni a hitves-ágyat.
De ha az szavára nem hajt,
leszorítja, kényszeríti:
fiatalság, csintalanság,
ez a bor gonosz hatalma!
