https://verskucko.com

Címke: angol

  • William Shakespeare: XV. szonett

    Ha meggondolom, hogy csak egy rövid
    Percig teljes mind, ami nő s virágzik,
    S e roppant színpad csak olyat mutat,
    Amit titkos csillag-parancs irányít;

    Ha látom, egy az ember s a növény,
    Egyazon ég húzza föl s rontja le:
    Friss nedvben ragyog, lankad, túl delén,
    S kopik daliás emlékezete, –

    A múlás eszméje mindig elő-
    Ragyogtatja legdúsabb tavaszod,
    Melyben küzd már a romlás s az idő,
    Hogy mocskos éjbe fojtsa szép napod;

    S küzdve az idővel, mely elragad,
    Mert szeretlek, én feltámasztalak.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: XVI. szonett

    De mért nem várja különb fegyvered
    Az Időt, ezt a véres zsarnokot?
    S romlásodtól mért nem óv üdvösebb
    Eszköz, mint ezek a száraz dalok?

    Boldog óráknak járod ormait;
    És sok még parlag kert, sok szűzi vágy
    Megteremné élő virágaid,
    Hűbb képeid, mint amit ecset ád:

    Így az élet rajzolná újra ezt
    Az életet, melyet külszínre és
    Belső becsben föltárni ez (a Perc
    Ónja s az én inas-tollam) kevés.

    Ha átadod, megtartod életed;
    Élned kell: élj, rajz, saját remeked.

    (Szabó Lőrinc fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sidney Keyes: A kertész

    Ha jössz, válassz ilyen napot,
    sárga, piros papagáj-tulipánsor
    ösvényén jőjj, s a szeretőd leszek.
    Csizmám villan, buta homokba gázol.
    Jőjj hát, jőjj, ez a te napod.

    Lenyugodnék kezed, eres levél,
    négyszög-kezemre, és simítanám
    alakját, s ennyi, ennyi már elég.
    És tudnám: zöld legyek a rózsafán.
    Hull az idő kezemből, mint levél.

    A gyermek-őrző, sápadt angyalokról
    vetted a mintád? Mondd, virág az arcod?
    Koldusok, párok elhagyják a parkot –
    és mégse jössz. Minden kapu bezárul.

    Ó, iszonyú álmodni angyalokról.

    (Nemes Nagy Ágnes fordítása)

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Adrian Plass: Krédó

    Szavakkal krédóm el nem mondhatom.

    Hogyan írhatnám le félelmeim,
    örömem, bánatom,
    ámulatom, haragom, bizonyosságom
    és hitetlenségem?

    Hogy sűrítsem mondatokba
    álmatlan éjszakáim?
    Ki legyen az alany,
    és ki a tárgy?

    Ha távol marad egy Barát,
    majd ismét felbukkan váratlanul
    – megkésett pirkadat,
    felhők közül vakító napsugár?

    Miért talállak ott a titkos, néma helyeken,
    hová örök szavad elől rejtőzöm?

    Gyűlöllek, imádlak, akarlak és várlak,
    s néha azt kívánom,
    bárcsak elhagynál!

    Mégis, tudom, réges-régen
    tündérmesét fűztél nekem egy napról,
    mikor éles kardod előhúzod,
    s leszabdalod a rám forrt vastag páncélt.

    Életet csókolsz belém, akár a mesebeli herceg,
    és egy csipkerózsika életre kel.

    Amikor megébredek,
    szívembe nézve mindent megértek,
    ott megszűnik némaságom és
    krédóm végre szavakkal is elmondhatom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Algernon Charles Swinburne: BALLADA ÁLOMHONRÓL

    Elrejtem a szívem rózsasziromban
    Távol a naptól, kert közepén
    Hó puha ágyban, lágy nyugalomban
    Rózsa alá rejtem szívem én.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Blake: Az angyal

    Az Angyal – születésem elnöke –
    Így szólt: „Kéj- s kedvből gyúrt lényecske, te,
    Menj, szeress, Földi Hívság ne vonzzon sose.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Lewis Carroll: Idézetek

    “A képesség, hogy azt lássa az ember, amit a többiek nem látnak, sokkal fontosabb, mint nem látni azt, amit mindenki lát.”

    Forrás: Lélektől lélekig

  • William Shakespeare: Lear király – A bolond jóslata

    (3. felvonás, 2. szín)

    Míg pap sok jót mond, s tesz keveset,
    A szaladhoz serfőző önt vizet;
    Ha majd szabónak úrfi gyáma lesz,
    S máglyán nem hithagyó, kurafi vesz,
    Ha bíró minden ügyben jól ítél,
    S lovag, nemes, adósság nélkül él,
    Ha nyelven többé pletyka nem repes,
    S a zsebmetsző tolongást nem keres,
    Ha pénzén uzsorás földet mível,
    S kerítő, kurva templomot emel;
    Akkor lesz Albion
    Zavarral teljes hon,
    És oly idő jön, aki még megéri,
    Hogy fő divat lesz lábbal mendegélni.

    Forrás: Kedvesch versek

  • Percy Bysshe Shelley: Dal

    A téli fán gyászolva üldögél
    egy özvegy nagy madár;
    fölötte fagy leng, lassú szél,
    és lenn a víz megáll.

    A síkos föld kopár, virága jég,
    fagy járta át a fát,
    csönd van, csak egy malomkerék
    suhog a légen át.

    Radnóti Miklós fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • W. H. Auden: Kedves, tedd alvó fejed

    (Franyó Zoltán fordítása)

    Kedves, tedd alvó fejed
    Hűtlen, halandó szívemre;
    Kör és láz elperzseli
    Sok merengő gyermekarc
    Saját báját. És a sír
    Gyermek-múlást bizonyít.
    Mégis – hajnalig simulj
    Élő lényeddel reám:
    Földi, vétkes vagy, – de lám,
    Nekem hibátlan remek.

    Test és lélek végtelen:
    Két szerelmesnek, ki hitvány
    Aléltságban nyúlik el
    Fönt a szent varázshegyen,
    Vénusz ad nagy látomást:
    Világ-nagy gyönyört s reményt;
    Míg az elvont mélybe tett
    Pillantás felkölti néha
    Kő és jég közt az aszkéta
    Vad, érzéki mámorát.

    Hűség, biztonság kiszáll,
    Hogyha már éjfélre kong,
    Mint a harang halkul el,
    S kényes úrfiak henyén,
    Fontoskodva esküdöznek:
    Mindent magam fizetek,
    Bármit mond a szörnyű kártya.
    Ám ma éjjeltől egyetlen
    Gondolat vagy suttogás,
    Sem egy csók már el ne vesszen!

    Szépség, álom, éj kimúl; –
    Hadd: a hajnal lágy szele
    Álmodó fejed körül
    Legyen oly nap hírnöke,
    Mely szemet-szívet vidít,
    Érd be hát a földi léttel!
    Kínok csúcsán is legyél
    Váratlan erőktől edzett,
    Bántalom éjét virraszd át
    Örök földi szerelemben!

    Forrás: Lélektől lélekig