Nem érhet kétségbeesés,
míg csillag gyúl az éjben,
míg harmatos az alkony és
reggel arany nap ég fenn.
Kétség nem győzhet rajtad itt,
hulljon bár könnyek árja:
akit szerettél, nincs-e mind
veled, szívedbe zárva?
Sírsz, mint más. Kínod sóhaját
kettőzi szél nyögése,
s bús tél hint sápadt zúzmarát
az őszi holt levélre.
Mégis száz friss virág virul:
sorsod a sorsuk, hidd el.
Menj hát tovább. Járj szótlanul,
de soha megtört szívvel.
Fordította: Csengery Kristóf
Forrás: Vers mindenkinek
Vedd kedveseim, kedves, vedd, igen, mind:
Amid már volt, ahhoz mit adnak ők?
Több szív, amely hű szív volna, szívem, nincs:
Enyém tied volt már e több előtt!
Ha kedvesem kedvemért akarod,
Nem hibáztatlak: szerelmemet éled;
De nem tetszik, ha magadat csalod,
S mit eldobsz, azt kéri makacs szeszélyed.
Elnézem rablásod, szép tolvajom,
Bár viszed minden szegénységemet;
De, tudja a szív, nagyobb fájdalom
A szív sebe, mint a nyílt gyűlölet.
Buja szépség, halmozz bár bűnre bűnt,
Kínozz, ölj, ellenségek nem leszünk.
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
„Ahhoz, hogy meglásd a tavaszt, ha tényleg látni akarod, előbb túl kell élned a telet.”
Részlet a Kigyulladt jégmadár című regényből
Forrás: Lélektől lélekig
Bármit tettél, ne bánkódj; tüske van
A rózsán, ezüst forrásban iszap;
Nap s hold elé felhő és árny suhan,
S rút rák él a bimbó selyme alatt.
Mind tévedünk; én is, mert képbe zárom
S így oldozom önkényed tetteit,
S magam rontva vétkedet magyarázom,
S túlzott mentéssel túlzom bűneid:
Értelmezem érzékiségedet
(Az ügyész véd): szívem ím pörbe száll
Szívemmel, mert szerelem s gyűlölet
Benne oly polgárháborúban áll,
Hogy kényszerére keserű bajomnak
Cinkosa vagyok édes tolvajomnak.
Forrás: Lélektől lélekig
Bizony, jobb, ha utunk most elszakad,
Noha szerelmünk osztatlanul egy:
Így a sok foltot, mely velem marad,
Viselem majd magam, tenélküled.
Két szívünk közös vágy, de életünkben
Olyan választó bántalom is él,
Melytől, bár nem csökkenti örömünket, nem
Egy szép órát veszt a szent szenvedély.
Nem illethet ezután a szavam,
Mert szégyenem megszégyenítene,
S hogy becsülsz, ne mutasd nyilvánosan,
Mert megromlik neved becsülete:
Nem, nem, ne tedd; mert szívem úgy szeret,
Hogy, mint magad, enyém a jó híred.
Forrás: Lélektől lélekig
Ha túléled ama boldog napot,
Melyen a bitang halál leterít,
S véletlenül mégegyszer átfutod
Volt híved gyarló és nyers sorait:
Gondolj arra, hogy fejlődik a kor,
S tartsd meg, bár minden toll legyőzi, őket,
Tartsd meg, értem, s nem rímemért, mit oly
Könnyedén túlszárnyalnak a különbek.
Ó, tisztelj meg, hogy ezt mondod: „Íme,
Ha a növő korral nő a barátom,
Drágább kincset szült volna a szíve,
S feszíthetne most rangosabb batáron;
De mert meghalt, s van jobb: őt, amit átélt,
Azért olvasom, s mást a stílusáért.”
Fordította: Szabó Lőrinc
Forrás: Lélektől lélekig
Szívedbe gyűlt, kincstárba, mind a szív,
Mit, vesztve, holtnak hittem: egymagad
Őrzöd a szerelmet, s gyönyöreit,
És sírbaképzelt sok barátomat.
Szememből a szerelem álma hány
Szent gyászkönnyet lopott, adóul, a
Sok halottnak, kit, ím, éltet s csupán
Messze múltban rejt szíved otthona!
Tűnt vágyaim éltető sírja vagy,
Volt kedveseim száz jele díszít,
Amim övék volt, most mind rád maradt;
A sokak kincse már csak a tiéd:
Benned látom szeretett arcukat,
És te (ők mind) mindenem ura vagy.
Fordította: Szabó Lőrinc
Forrás: Lélektől lélekig
Ha a merengés édes ünnepén
Együtt ülök a múlt árnyaival,
Sóhajt bennem a sok vesztett remény
S elmúlok: sír újra a régi jaj:
És noha nem szoktam, megkönnyezem
Egy-egy barátom, kit időtlen éj fed,
S felzokog a rég-megölt szerelem
S köddé vált arcok fájnak, messzi képek,
És tűnt bánatok új bánata hasgat
S ahogy kín kínra feltámad megint,
Bús számláját sok panaszolt panasznak,
Nem először, fizetem újra mind.
De ha közben eszembe jutsz, barátom,
Nincs veszteségem és a gyász csak álom.
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Ha, vesztve nép és Szerencse kegyét,
Árvultan sírok kivert voltomon,
És zaklatlak, hiába, süket Ég,
S nézem magam és sorsom átkozom,
S irigylem a reménykedőbbeket,
Különbeket és tapsoltabbakat,
Ezt, mert többet tud, azt, mert verse szebb,
S fő-kéjem öröme is szikra csak:
Akkor, magam már-már megvetve, rád
Gondolok – s lelkem (mint a hajnali
Pacsirta, mely a föld árnyain át
kitör) az ég kapuit zengeti;
Mert édes emléked is annyit ér,
Hogy balsorsom sem adnám trónokért.
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
Hogy legyek hát megint derűs kedély,
Ha az áldott pihenés elkerül?
Ha nehéz napom nem könnyíti éj,
S napra éj s éjre nappal nehezül?
Mindkettő, bár ellenséges hadak,
Gyötrésemre barátként összefog,
Ez, hajszolva, az meg panaszomat
Keltve, hogy tőled mind messzebb jutok.
Hízelgek a napnak: beragyogod,
Ha felhőfoltos is a végtelenség;
S a fekete éjnek: te csillagok
Nélkül is megaranyozod az estét.
De a nap kínom napról-napra nyújtja
S éj edzi éjről-éjre szomorúbbra.
Szabó Lőrinc fordítása
Forrás: Lélektől lélekig
