https://verskucko.com

Címke: anya

  • Ágh István: Virágosat álmodtam

    Édesanyám,
    virágosat álmodtam,
    napraforgó
    virág voltam álmomban,
    édesanyám,
    te meg fényes nap voltál,
    napkeltétől
    napnyugtáig ragyogtál.

    Forrás: MEK


  • Pilinszky János: Mégis nehéz

    Anya, anya
    ebben a sivatagban,
    mért hagytál itt, ebben a sivatagban?

    Mért hagytál itt, hol minden oly kietlen,
    és mindent mégis oly kiváncsian
    szemlélgetek?
            Tudod, hogy hány kisértés,
    a semmi és üresség késdobáló
    hány és hány pokla leskel itt reám?

    Persze, a ruhák fodrát leeresztik,
    a kelme megfakúl, s a fű
    beteríti az utakat.

    Persze, persze, a feledés, az elmulás –
    de hol is hagytam abba? –
    mégis élek,
    mégis nehéz, anya, mégis nehéz.

  • József Attila: KÉSEI SIRATÓ

    Harminchat fokos lázban égek mindig
    s te nem ápolsz, anyám.
    Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
    kinyujtóztál a halál oldalán.
    Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
    próbállak összeállitani téged;
    de nem futja, már látom, az időből,
    a tömény tűz eléget.

    Utoljára Szabadszállásra mentem,
    a hadak vége volt
    s ez összekuszálódott Budapesten
    kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
    A vonattetőn hasaltam keresztben,
    hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
    neked, én konok, csirkét is szereztem
    s te már seholse voltál.

    Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
    édes emlőd s magad.
    Vigasztaltad fiad és pirongattad
    s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
    Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
    mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
    Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad –
    félrevezettél engem.

    Ettelek volna meg!… Te vacsorádat
    hoztad el – kértem én?
    Mért görbitetted mosásnak a hátad?
    Hogy egyengesd egy láda fenekén?
    Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
    Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
    haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
    s mindent elrontsz, te árnyék!

    Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
    ki csal és hiteget!
    Suttyomban elhagytad szerelmeidből
    jajongva szült, eleven hitedet.
    Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
    mind visszaloptad az utolsó órán!
    A gyereknek kél káromkodni kedve –
    nem hallod, mama? Szólj rám!

    Világosodik lassacskán az elmém,
    a legenda oda.
    A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
    észreveszi, hogy milyen ostoba.
    Kit anya szült, az mind csalódik végül,
    vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
    Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
    ebbe fog belehalni.

    1935/1936. dec.

  • József Attila: MAMA

    Már egy hete csak a mamára
    gondolok mindíg, meg-megállva.
    Nyikorgó kosárral ölében,
    ment a padlásra, ment serényen.

    Én még őszinte ember voltam,
    ordítottam, toporzékoltam.
    Hagyja a dagadt ruhát másra.
    Engem vigyen föl a padlásra.

    Csak ment és teregetett némán,
    nem szidott, nem is nézett énrám
    s a ruhák fényesen, suhogva,
    keringtek, szálltak a magosba.

    Nem nyafognék, de most már késő,
    most látom, milyen óriás ő –
    szürke haja lebben az égen,
    kékítőt old az ég vizében.

    1. okt.

  • József Attila: AZ ÉDESANYJÁNAK

    Rajzás és nyüzsögés szivemben,
    széllé kellene kerekednem,
    ablakról ablakra szétfutni
    s függönyötökben elaludni.

    Jobbkezed csendes órazengés,
    balkezed télesti derengés.
    Örülök néked ködön át is,
    ledobnék érted pacsirtát is.

    Arcomat olajtól haraggal
    hányszor törültem zsákdarabbal!
    és nyálkás kosarakkal jártam.
    Engedd, hogy fátokat fölvágjam.

    Lábadhoz leülvén, simitsd meg,
    hulló hajamat erősitsd meg,
    szülőcském, fillérem aranyja,
    mennyezetemnek édesanyja.

    Szelid dörgésben, jó harmatban
    csurgóra húzott rossz kalapban
    nem fogok bolyongni már többé,
    űlök és mosolygok örökké.

    1928 nyara [?]