Anyám a föld alatt van
vigyázok, rá ne lépjek.
Nem tudom, mily alakban,
költi föl őt az élet.
Könnyű, soványka teste
nem tudom, hogy mivé lett.
Bogárka, búza lett-e –
vigyázok, rá ne lépjek.
Forrás: Szeretem a verseket
Címke: anya
-
Ratkó József: Anyám
-
Reményik Sándor: Ének anyámról
Ó, most adj erőt Isten, Istenem,
Hogy méltón zengjen árva énekem
Róla, ki csöndes mártír volt szegény,
S hang nem hatolt be két szegény fülén.
Meghalt a Hang – régen meghalt Neki –
Fülébe szóltak még gyermekei
Odatapasztva forró ajkukat –
Aztán e szalmaszál is elszakadt.
A betű maradt csak, a holt betű,
Élő hang helyett ó be keserű.
Aztán – szelíd, vigasztaló barát –
Szemén át jött el hozzá a világ.
Hogy csüggött e két drága szürke szem
Szánkon: mit mondunk: igen-e, vagy nem,
S próbálta kínlódva olvasni le,
Szemmel, mit fel nem fogott a füle.
Ki jót akart: mellé telepedett,
S írt neki – én nem írtam eleget.
Ifjan még sorsa ellen lázadó,
Később csupa bölcs rezignáció:
Virágot ápolgatott, olvasott,
Ha házi gondja olykor elfogyott.
A fecske megérkezett csicseregve.
S nem hallotta – ő, pedig úgy szerette.
Beethovent zongorázott a leánya –
Búsan támaszkodott a zongorára.
Tapsok közt olvasott fel a fia –
Nem tudta, milyen verse hangsúlya.
A rádiót – be jó – nem érte meg.
A mennydörgésre csak megremegett.
A nagy harang ha szólt Szilveszter-éjjen,
Ő ült akkor is fojtó csöndességben,
Fájtak benne madarak, gyermekek,
Csak a néma virág nem sebezett.Ha van igazság, hallania kell
Most mindent, ami lelket fölemel.Madarak ezerhangú kórusát
A tavaszodó mennyországon át.Beethovent, amint maga dirigál
S zenekarában ezer angyal áll.A konduló, mély, érchangú harangot,
Amit idelenn közelről se hallott.A gyermekeit és az unokáit,
Ahogy hangjuk fölhat a mennyországig.Itt örök csendre kárhozott füle
Ott örök muzsikával van tele.S ha Isten van, meg nem szűnik soha
E mindent-kárpótló szimfónia.Forrás: Lélektől lélekig
-
Bella István: Ádvent, 1948.
Apám s anyámmal szeretnék lenni újból,
meg nagypapával és nagymamával!
… A három cédrus fölött fölsüt az új hold.
Szívemben is jótékony félhomály van.A kis vaskályha dolgozik veszettül:
úgy meg van tömve szénporral, majd szétdurran.
Tűzgyíkok futkorásznak az oldalán keresztül,
születnek s meg is halnak azon nyomban.A nagyanyámék ágya előtt keresztben
álló díványon fekszem a jó melegben,
azt figyelem, a fény az árnyakat hogy űzi.Csak hadiözvegy anyám alszik jégveremben,
a nagyszobában, amit most nincs pénzünk fűteni.
Fekszik, mint üres ágy, vagy sír eldőlt keresztje.Forrás: Lélektől lélekig
-
Kiss Judit Ágnes: Az utolsó rap
Hányszor álmodom még a halálod,
hányszor álmodom még?Ugyanaz a szcéna, de más a díszlet,
hányszor álmodom, nem azt, hogy véged,
hányszor álmodlak úgy, ahogy készülsz,
fekszel vagy járkálsz, vagy az ágy szélén ülsz,
tanácsokat osztogatsz és rendelkezel,
hogy mit hogyan tegyünk, amikor már nem leszel.Pedig igazából nem úgy volt, de éjszaka az álom
valamit mindig korrigál a valóságon.
Tudom, szégyelled, hogy féltél, de az ember ilyen fajta,
jól csináltad, hidd el, nincs mit javítani rajta.
Hogy mindjárt meghalsz, mért kell minden éjjel újra látnom?
Hogy kevésbé fájjon, vagy hogy még jobban fájjon?Szeretlek, anya, tudod jól, csak kicsit sokat ittam,
kérlek, ne gyere többet vissza az álmaimban!Forrás: Magyarul Bábelben
-
Kamarás Klára: Anyám köténye
Emlékek között foszló kelme…
de szép is volt anyám szerelme!
Soha nem járt ő feketében,
pedig fagy fészkelt bús szívében.Köténye tele volt virággal,
százszorszéppel és tulipánnal.
Fekete éjben virágillat,
viharfelhők közt is volt csillag,
mert bánatát szívébe zárta,
ne lássa senki, milyen árva.Jól emlékszem, hitt benne végig,
hogy fel fog szállni, fel az égig,
s két füstös felhő fenn az égen
összefonódik újra, szépen.Forrás: Magyarul Bábelben
-
Csoóri Sándor: Anyám szavai
Köszönjük neked, fiam, hogy hazajöttél,
mert mi már olyan öregek vagyunk,
mint fönt a padláson az a falióra
s a mutatónk már nagyon a temető felé mutat.
Szépszerén azt se tudjuk, csütörtök van-e, kedd-e?
Amikor jössz, az a mi vasárnapunk.Apád még csak-csak, ide fut, oda fut,
de nekem már a kisajtóig is ménkű hosszú az út,
hányszor megemlegetem azt a körtefát,
amit a konyhaajtó elől fordított ki a bomba,
meg tudnék benne kapaszkodni, mint most a te karodba.
Talán, ha bottal járnék! No még csak az hiányzik!
Fogom inkább a söprűt, azzal botozgatok el
a ház végéig, a kapuszájig, minthogyha dolgom volna.Csak várni ne kéne soha! Várni levélre, híradásra.
Ha kisiklik egy vonat, nem alszom éjjeleket –
A múltkor is, amikor Amerikába mentél,
a szemem belülről kisebesedett:
eljutsz-e? visszajutsz-e? ülsz-e még ide mellém?
mert nekem minden távolság: tenger és tüskebokor
és minden repülő lezuhan, melyen te utazol.Mondom is a doktornak: doktor úr, hogyan lehet,
hogy én már a fölröppenő madártól is megijedek?
és annyi havat álmodok össze-vissza: hókazlat, hóhegyet
és mindegyik mögül a fiamat hallom – igen, a köhögésedet,
de fekete puskacsövek és messzelátók figyelik lépteimet.Talán, ha én is kelek-forgok a világban amerre te,
nem féltelek a kilengő, magas házaktól
s a krokodilusos tavaktól se,
a mosolygó, késes emberektől, akik bankot rabolnak
vagy csak játszanak,
álarc van rajtuk, mint a szüretibálos ördögökön
s bohócos nagykalap,
de ki szegény: akkor is fél, amikor nevethetne, amikor örül,
ki van az én szívem is verve, hét vassal körös-körül.Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
-
Csoóri Sándor: Anyám anyja
Anyám anyja, Gémesi Éva,
te kút-nevű,
te vízzel összejátszó nevű asszony-alma,
húztalak behavazott kocsin a háborúban,
húztalak púpos kordén a háborúban,
húztalak halálosan,
hová? hová? magam se tudtam: hová –
A kihűlő répaföldekről
tankok lestek az útra
s égtek a fapajták, mint a te legbelsőbb sebeid –
bakancsos lovad voltam,
hóba merülő öszvéred voltam: láz szivacsával
fölitatott
asszony-világ –
Meghalsz, meghalsz, suttogták
hátad mögött
a pokrócos menekülők
s torod se lesz,
harang se szól majd
és meg se mosdatnak utoljára –de én csak nevettem rád,
de én csak nyerítettem neked a rúdnál
s a repülőroncsból
színes drótokat téptem ki új istrángnak
s Pákozd és Baracska között már
megrágtam neked e levegőt is,
téli szilváid ízét éreztem benne,
aszalt körtéid ízét éreztem benne,
a homlokodon lecsurgó,
fájdalmas mézet éreztem benne.Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia
-
Szabó Katalin: Fátyol (Pieta)
Tart még a karom fiam
sebeid lüktetnek szívemen,
ha kérdezné Isten, akarnám-e gyötörni,
kínban ölni lelkemet látni téged így:
azt felelném: akarom! Tart még,
tested nem teher, kezem közt lüktet
minden álmod, én hoztalak e létre,
és én is viszlek el.
Csak nézem húnyt szemed,
csókom sem ébreszt, de látom:
győztes vagy a létben,
győztes a halálon, csak én hajlok föléd
zokogva, könyörülsz-e rajtam: vesztes anyádon.
Még tartalak fiam, nem enged kezem,
csodát kapott a világ, de mi maradt nekem?
Hajlott hátam sújtaná bár korbács,
testeden ne húzna éket ütése,
gyűlölne, s szeretne inkább engem a sors,
neked még élned, élned kéne!
Fájdalmad tűrném, viselném,
adná az ég, mennyire szeretném!
Anyádnak lennem…! Mily gyötrelmes csoda
még egyszer tenném, ha megtehetném!
Még tartalak, még ölellek gyermekem,
fond magad köré karjaim! Bújj keblemre még,
hadd nyújtsak vigaszt, hadd csókoljam sebed,
adott az ég nekem egy gyermeket, s a világnak
egy embert, egy igazt.
Viszed bűnöm drága kincsem,
te feloldottad a világot bűneiért,
de én vagyok ki látva, szeretve, féltve,
s siratva téged mindért vezekeltem.Forrás: Lélektől lélekig
-
Ellen Niit: Anya sírja
(Dabi István fordítása)
Mélyen a földben
gyökeret eresztenek a szívek.
Virágnak, levélnek, ágnak.Anyám szeme
némán néz
a gyep zöld tekintetével.Oh, örök álom, te
az időkön át tartó
ébrenlét vagy.Az ősz – az este.
A tél – az éjszaka.
A tavasz – a reggel.
A nyár – a nappal.Nemzedékek követik tekintetükkel
két talpam nyomát.Tenyerem alatt
fatörzsek suttogása.
Örök élet.Hallak anyám, hallak
téged.
Szavaid kihallom
több ezer szó közül is.Forrás: Index fórum – Kedvesch versek
