https://verskucko.com

Címke: árvaság

  • Gyóni Géza: Árva gyerek karácsonya

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Sosem láttad az apádat.
    Kora sírján Dnyeszter síkján
    Csúf fekete varjak hálnak.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Mit üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Sosem láttad az apádat.
    Anyád csókján, kis cókmókján
    Kozák rablók kockát hánynak.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Mit üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Ki ne dugd most gyönge lábad:
    Ajtó előtt nekifutnál
    Zsoldos rabló szuronyának.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Hogy üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Kis szívedben mi a vágyad?
    Hogy téged is neveljen fel
    Boldog alvók gyilkosának?
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Mit üzensz a Jézuskának?

    Árva gyerek, árva gyerek,
    Húzd fejedre paplankádat.
    Gyönge ajkad imádságát
    Tán elviszik angyalszárnyak.
    Árva gyerek, árva gyerek,
    Üzend meg a Jézuskának:

    „Árva gyerek, árva gyerek…
    Kik megölték az apámat,
    Rabló népség minden léptét
    Gyász borítsa és gyalázat.
    S ne essen meg soha-soha
    Szíve rajt a Jézuskának.”

    Krasznojarszk, 1916.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Benedek Elek: Az árvák

    Egyszer az utcán sétáltam,
    S ottan két kis árvát láttam.
    Halljátok, mint következik,
    Mit mondott az idősebbik:

    „Akinek van egy krajcárja,
    Az árvától ne sajnálja.
    Nincs kenyerünk, nincsen tejünk,
    Nincs, ahol megmelegedjünk.

    Árvák vagyunk: apa nélkül,
    De még inkább: mama nélkül;
    Nincsen apánk, nincsen mamánk,
    Nincsen nekünk meleg ruhánk.

    Ó, ha apa, mama élne,
    Bezzeg koldulni nem kéne,
    De sem apánk, de sem mamánk,
    Az éjjel is majd megfagyánk.”

    Meghallá ezt egy nénike,
    S az árvákat hazavitte.
    Szobájába bevezette,
    Soha el sem eresztette.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Eötvös József: A megfagyott gyermek

    Ily késő éjtszaka ki jár
    Ott kinn a temetőn?
    Az óra már éjfélt ütött,
    A föld már néma lőn.

    Egy árva gyermek andalog,
    Szivét bú tölti el;
    Hisz az, ki őt szerette még,
    Többé már fel nem kel.

    Anyja sírjára űl, zokog
    Az árva kis fiú:
    „Anyám, oh kedves jó anyám!
    Szivem beh szomorú!

    Mióta eltemettek itt,
    Azóta bús fiad.
    Nincs a faluban senki most,
    Ki néki csókot ad;

    Nincs senki, a ki mondaná:
    Szeretlek gyermekem!
    Puszta a ház, hideg szobám,
    Nem fűtenek nekem.

    Melléd temetve én is itt
    Miért nem nyughatom?
    Szegény és elhagyott vagyok,
    Hideg a tél nagyon!”

    Az árva búsan zengi így
    Kinos panaszait;
    Felelve rá a téli szél
    Üvöltve felsivít.

    A gyermek fázik, könnyei
    Elállnak arczain;
    Borzadva néz körűl, de itt
    A holtak hantjain

    Mély nyúgalom uralkodik;
    A csend irtóztató,
    Csak szél sohajt a fákon át,
    Sziszegve hull a hó.

    Fölkelne, jaj! de nincs erő;
    Lankadva visszadűl
    A kedves dombra, – felsohajt,
    S mély álomba merűl.

    És ím az árva boldogúl,
    Jól érzi most magát:
    Elmúltak minden gondjai;
    Az álom hív barát.

    Szive még egyszer feldobog,
    Mosolygnak ajkai;
    Csöndes-nyugodva alszik ott –
    Meghaltak kínjai.

    1833.

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Hervay Gizella – Három hangra

    Három szerelem az életem.
    Semmim sincs ezen kívül.
    Rád gondolok: évek rácsai közt
    az emlék elfeketül…
    Jaj, szívem, olyan sovány vagy,
    meg ne szánjon a halál!
    Homlokod mögött a világ
    elfehérült szájjal kiált. –

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Testednek tiszta menedék:
    a csók a léleknek nem elég.
    Nem elég három szerelem:
    három árvaság idebenn.
    Három homlok is kitaszít.
    Fehér a magány, mint az ing.
    Fehér az ing, fehér a halál.
    Csak az él, aki társra talál.

    Szótlanom, egyetlenem,
    tenyered tenyeremen.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Arany János: Both bajnok özvegye

    Hunyad alatt, egy kis házban,
    Élt az özvegy, talpig gyászban;
    Mint gyümölcs a fát, lehajtja
    Nehéz gondja, gondolatja:
    Neveletlen négy magzatja.

    “Gyertek elő – monda – gyertek
    Négy apátlan árva gyermek:
    Hadd szelek most a kenyérből,
    Nem puhából, nem fehérből:
    Csak az árvai szegényből!

    Hatalommal a rokon-had
    Elfoglalta birtokunkat:
    Ide látszik a ház orma,
    Ide barnúl régi tornya,
    Ide villog a vitorla.

    Jaj! mert aki védelmezze,
    Messze van az tőlünk, messze:
    Levél oda el nem juthat,
    Izenő szó oda nem hat,
    Követ onnan hírt nem hozhat.

    Mert szószóló nyelve néma,
    Ótalmazó karja béna;
    Sírba szállott szemünk fénye,
    Az özvegynek a reménye,
    Az árvának a törvénye!

    Cserna vizén zúg a malom:
    Más veszi a vámot azon;
    Másnak zöldell a domb hátja,
    Másnak a völgy selyem ágya, –
    Még az Isten is megáldja!

    Kérdezi majd a jövevény:
    Bothi Bajnok hol van szegény?
    Both elesett, a hű bajnok,
    És az árvák, és az anyjok, –
    Tudja Isten, merre vannak!”

    Hunyad alatt egy kis házban
    Ül az özvegy, földig gyászban;
    Mint gyümölcs a fát, lehajtja
    Nehéz gondja, gondolatja:
    Neveletlen négy magzatja.

  • Arany János: Árva fiú

    Árva fiú sír az ablak alatt,
    Ifi’asszony a szobában múlat.
    “Anyám, anyám! hideg van itt,
    Bocsáss be,
    Bocsáss be.”
    “Megállj, poronty… megyek ki csak,
    Megállj te!”

    Ifi’asszony gyújt lobogó lángot,
    Süti annál a csöröge-fánkot.
    “Anyám, anyám! eressz be már,
    Ehetném,
    Ehetném.”
    “Csak ezt is még a föld alá
    Tehetném!”

    Árva fiú marad a sötétben,
    Özvegyasszony kedvese ölében.
    “Anyám, anyám! nem tudom én
    Mit látok,
    Mit látok;
    Félek nagyon: ne oltsd el a
    Világot!”

    Temetőben árva fiú apja
    Lepedőjét, szemfödelét kapja.
    “Anyám, anyám, az Isten szent
    Nevére,
    Nevére!
    Amott jön az édesapám
    Fehérbe.”

    Kimene az özvegyasszony éjjel,
    Veri fiát a vizes kötéllel,
    “Ne bántsd, ne bántsd, gonosz r…!
    Az árvát,
    Az árvát:
    Te ölted meg, te adod meg
    Az árát.

    Temetőben csendes az én házam,
    Jobb neki ott énvelem egy házban;
    Oda viszem karon fogva
    Magammal,
    Magammal:
    Ne bánjon így senki az én
    Fiammal!”

    S ifi’asszony elszalad egy ingben;
    Ismeri őt a faluba’ minden:
    Körül, körül csatangol a
    Temetőn,
    Temetőn.
    Szegényt, szegényt szánd meg uram
    Teremtőm!