Az idő minden új csodája megszűnt.
Millió gép hiába dübörög,
millió gőzös hiába szeli
zakatolva a roppant vizeket.
Se hang, se füst el nem hatol ide.
Megrakva elcsendesült emberekkel,
egyszer csak megindul ez ősi jármű,
amilyen engem nem vitt még soha.
Társaimat nézem: oly csendesek.
Az állatokat nézem: azok is.
Lovak, bivalyok szekerek előtt:
mintha tudnák: nem eshetik bajuk.
Valaki bennünket eloldozott,
az innenső partról eloldozott,
s mindünket fel is oldozott talán.
Visz a víz. Nézem e furcsa vizet.
Egy hulláma, egy loccsanása sincs.
Nem fodrozódik ez a víz sehol,
tükrét nem töri e jármű sehol.
Megszűnt a nagy törvény: az ellenállás.
Megszűnt a nagy törvény: a küzdelem.
Víz se mozdul, komp se, mégis megyünk,
mintha egy volna már a víz s a komp.
S egyszer csak a túlsó parton vagyunk.
Enyed–Csombord közt, a Maroson, 1936 július
Forrás: Vers mindenkinek
