Menton, november, Azur-ország
nem volt soha kékebb.
Menjünk el innen, integetnek
a rózsaszínű párázatban
csodálatosabb, azurabb vidékek.
Mentünk tovább, méla Cap-Martin,
mindjárt itt az este.
Menjünk el innen, amott várnak
alkonyos, áldott, enyhe csöndben
szűz, nagy tájak, amott messze, messze.
És mentünk a csillagos éjben,
s megyünk, amíg élünk.
Óh, csodálatos Azur-ország:
óh, Élet, milyen nagy és szép
minden tájad, melyet el nem érünk.
Forrás: Vers mindenkinek
Az éjnek ismerője voltam én,
ki záporban megy el s hazaoson,
ha kialudt a végső utcafény.
Bámultam szomorú sikátoron.
Éji bakter mellett mentem tovább
sunyt szemmel: én nem magyarázkodom.
Megálltam, némítva lépés zaját,
mikor kiáltás, hirtelen szűnő,
a háztetők felett fülembe szállt,
nem hívó, nem is búcsút üzenő;
s messzebb, nem-földi magasság terén
bolygó óra hirdette: az idő
se-téves, se-igaz, nem holt, s nem él.
Az éjnek ismerője voltam én.
Forrás: Weöres Sándor fordítása
