Rágják a szavak szám, felhős a világ,
köd fekszi be szívem, dideregnek a fák.
Beszélni szeretnék, kimondani, ó,
oldódjon a fojtó oldódnivaló.
Hát persze a felhők! Túl rajtuk a nap,
túl rajtuk a kék ég szikrázva ragyog.
Elmennek a felhők, kék mindig az ég.
Hát persze a bölcsnek e vigasz elég.
Búsongani, zúgni, nevetni nagyot
én csak, ha okom van, bírok s akarok.
Ha – mint a pohárból kicsordul a víz –
belőlem az ének csordul maga is.
Majd győz a tavasz. Jó. Még ő van alul.
Országos eső hull, csattog konokul.
Rágják a szavak szám, üdvömbe kerül,
kimondani ezt s most ha nem sikerül.
Forrás: Lélektől lélekig
