https://verskucko.com

Címke: csikó

  • Lesznai Anna: Rémület

    Elsőfű fiatal csikó
    lépdel virágos réteken
    akár a lányka kényesen
    lép át kacér kis vétkeken.

    Tompora felett göndör fürtöt
    épp most hányt a buja akác
    az orgona is orgonál
    nászos határ amerre látsz.

    A busa fejű kis csikó
    szeme felszippantja a rétet
    szomjas tekintete latolja
    a szétterített legelőket
    orrcimpája remegve csalja
    ide a messzi égi kéket.

    Dajkája emlőjét feledve
    szimatolja mi jó van itt?
    Elrúgja vékony lábait
    testében ősi füvek nedve
    buzog fel, nyújtózik, örül
    habozva kering még kicsit
    kövérhasú kancák körül.

    Felágaskodik hirtelen
    övé a vágytelt végtelen.

    De mi történt? Megtorpan, reszket
    s mint aki drága kincset vesztett
    most veszi észre… keble dobban
    remegve áll a felvert porban
    dehogy mozdulna többet el
    feszült inakkal vesztegel.

    Most riadt meg először életében
    a halál fürdik téveteg szemében.

    Fellegek árnya vagy akácfa ága
    szórta a rémet boldog iramára:
    itt van s áthághatatlan nagyra nőtt!
    Ezentúl mindig látni fogja Őt.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Simon István: Mirza

    Ahogy első gazdája hívta,
    mi is csak így becéztük: Mirza.
    Sejtelmünk se volt, mit jelent a szó,
    mit magával hozott a kiscsikó,
    mikor egy tavaszi vásár után
    udvarunkba vezette apám.
    Mirza, Mirza… mint rejtelmes talány
    csendült a szó nagyanya ajakán.
    Sehogy se akart békülni vele,
    aztán ráhagyta: „Egye a fene
    ezt a bolondos, furcsa szót.”
    S így hívta ő is a kiscsikót,
    kinek deszkából tákolt kaloda
    volt istállónkban külön otthona.
    Nappal persze ficánkolt nagyon,
    játszott a tyúkokkal az udvaron.
    Nyihított, dobbantott, majd megszaladt,
    űzte a bugó szarvasbogarat.
    Nagyanyát leste: ölbe fát ha vitt,
    hát elkísérte a konyhába is.
    Meglátta és kiáltott sikítva:
    „Hej, de megijesztettél, te Mirza!”
    S ráveregetve a kampós nyakra,
    kockacukorral kicsalogatta.

    Ezt a csikót is Mirzának hívják. Nem eladó!

    Vasárnap, ha ballagott misére,
    lányok között a csikó kísérte.
    Kert alól, ha paprikát hozott,
    mögötte Mirza ugrándozott
    s selymes füvön, petrencék között,
    így szerzett nagyanyának örömöt.
    Örömöt, kedvet… Aztán egy napon
    ebédnél így szólt apám: eladom,
    sok az adó, lassan a sírba visz,
    és télire majd kell a csizma is.
    Ült némán a megrémült család,
    mindenki letette a kanalát
    s kinek neve talány maradt, titok,
    elvezették a kedves kiscsikót.
    Áthajolva a pudvás kapufán,
    nézte a távozót még nagyanyám,
    és halkan suttogta, szepegte sírva,
    mint legszebb szót a földön:
    Mirza, Mirza

    Forrás: Verspatila