https://verskucko.com

Címke: ébredés

  • Adrian Plass: Krédó

    Szavakkal krédóm el nem mondhatom.

    Hogyan írhatnám le félelmeim,
    örömem, bánatom,
    ámulatom, haragom, bizonyosságom
    és hitetlenségem?

    Hogy sűrítsem mondatokba
    álmatlan éjszakáim?
    Ki legyen az alany,
    és ki a tárgy?

    Ha távol marad egy Barát,
    majd ismét felbukkan váratlanul
    – megkésett pirkadat,
    felhők közül vakító napsugár?

    Miért talállak ott a titkos, néma helyeken,
    hová örök szavad elől rejtőzöm?

    Gyűlöllek, imádlak, akarlak és várlak,
    s néha azt kívánom,
    bárcsak elhagynál!

    Mégis, tudom, réges-régen
    tündérmesét fűztél nekem egy napról,
    mikor éles kardod előhúzod,
    s leszabdalod a rám forrt vastag páncélt.

    Életet csókolsz belém, akár a mesebeli herceg,
    és egy csipkerózsika életre kel.

    Amikor megébredek,
    szívembe nézve mindent megértek,
    ott megszűnik némaságom és
    krédóm végre szavakkal is elmondhatom.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Dsida Jenő: Idegen ébredés

    Felszáll a köd. Szívverésünk zaja
    végigdördül még egyszer rajta,
    finoman reszket. Lépünk, lépünk, de
    miért nem ér földet a lábunk?
    A sötétség tágranyitott ajtaja
    előtt apró sugárrongyok libegnek,
    minden elmúlik, és mi elalszunk.
    Ébredésünk ágyát idegen virágok
    illatozzák, idegen lesz az
    ének és a tengerek arca.
    S nem emlékezünk egymás nevére.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Georg Trakl: Napkelte előtt

    A homályban már csattog a madárszó,
    fölzsong a lomb, a forrás fölzenél,
    s mint zsenge vágy, a felhőkön sugárzó
    bíbor remeg. Világosul az éj –

    A hajnal végigsimít a szerelmek
    lázban parázsló ágyán, ujja lágy,
    s álomban teljesíti be az ernyedt
    csókok félébren érzett mámorát.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Babits Mihály: Reggeli ének

    A reggelt éneklem, az enyhe szépet
    Ó reggeleim!
    jó reggeleim!
    Testem mint egy eleven béke ébred
    Tejjel és mézzel folynak ereim.

    Lelkem kilép az álom fürdejéből
    Megint üde már
    oszlik köde már.
    Kilép az álmok sötét erdejéből
    s egy dombra száll, egy kedves dombra száll.

    És így néz széllyel hajnala hegyérül
    mély multja fölé,
    mult mélye fölé
    s a tegnap és a tavaly köde gyérül
    lába alatt, amint néz lefelé.

    Nézi, mint új ruhán foszolni fércet
    a táj köd-egét
    homályüvegét
    s a kukoricaszál, a lenge, délceg
    hogy hajlogatja tollas süvegét.

    S a völgy fölött lassan mélyülve kékell
    a szerte határ,
    mit a menny kitár
    s egy messze vers ébredő ütemével
    kóvályg benne, mint hajnali madár.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Lesznai Anna: Ébredés

    Éltem aluvó asszonyéltemet
    Testem nem volt más: minden nyarak teste,
    Hajam a fáknak kusza lombja volt,
    Szívem a nappal leáldozott este.

    És nem volt más álomra nyílt szemem
    – Hiába hajlott ködfejtő betűkre –
    Mint minden víznek és minden egeknek
    Egymásba mélyedt magalátó tükre.

    Bús eremben télvégi harmat gyűlt meg,
    November hóban őszi pára ült meg.
    Mindenik maggal kipergett az éltem
    És lenge lelkem lebegett a szélben.

    – Te eljöttél és kiváltottál engem,
    Te csudahántó megváltó szerelmem.
    Hogy gyökeret vert tebenned a lelkem
    Én fölsikoltva önmagamra leltem.

    Az én karom reszket ölelve téged,
    Az én szívemre verődik beszéded:
    …Sebzett lelkem a nyarakból kiválott
    Most talpig saját fájdalomban állok.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Sík Sándor: A hajnal szerelmese

    Azt szeretem, aki nevet
    akinek rózsaszín az arca
    aki örül, aki kacag
    aki dalolva megy a harcra.

    Enyém az áprilisi szellő.
    A feslő bimbót szeretem
    a hasadót, a harmatosat.
    A hajnal a szerelmesem.

    Az én emberem a gyerek
    a nagyszemű, nevető gyermek
    akiben szűz, minden-csírák
    ezer erők rügyezve kelnek.

    Az én emberem, aki fölkel
    az induló, az ébredő
    akinek győzelem az álma
    akiben dalol a jövő.

    Szeretem azt, aki akar
    aki remény, aki ígéret.
    Az enyém a vér és a tűz:
    a fakadó fiatal élet.

    Az ébredő Napot imádom
    megyek a virradat elé.
    Az én lelkem a tüzek lelke
    az én dalom a hajnalé.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szabó Lőrinc: Elmulasztott ébredés

    Bujj, bujj, zöld ág!… Csak sóvárogtam… A
    játék komoly volt: rácsa, kapuja
    csillant, nyílt, aztán valahogy megint
    eltűnt mindig a tüskelabirint
    mögött a boldog Kert, az Édené,
    ahová, jövőm kincsei közé,
    úgy vágytam legalább belesni már…
    Bujj, bujj, zöld ág!… – dudoltam – aki vár,
    ami ott vár, az arany alma, a
    tündér s a többi áhított csoda
    ébredjen végre és ébresszen: óh,
    túlhosszú álom, mutasd a való
    gyönyörét, Csipkerózsát!… Oly közel
    volt a titok, hogy nem hihettem el:
    oly közel a Kert, hogy boldogtalan
    kételyem maga zárta csak utam…
    Bujj, bujj, zöld ág, nyisd, rózsám, váradat!
    – Fent volt, s én vártam, hogy keljen a Nap!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Farkas István – Felébredtem

    Voltak álmaim,
    de nem emlékszem rájuk.
    Már felébredtem.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Fodor Ákos: Vakvágta

    Addig kerestelek,
    míg meg nem találtál
    — s hogy ez megeshetett,
    úgy érzem: becsesebb
    életnél, halálnál.

    Mindaddig vártalak,
    míg el nem értelek
    s a Pontnyi Pillanat
    támasz-pontunk marad,
    hol nincs enyém-tied.

    Bár naponta meg kell mászni egy-egy vermet;
    naponta föl lehet zuhanni a csúcsra!
    Az ember, úgy látszik, avégre termett,
    hogy mit elért: keresse újra s újra…
    Vakon vágtázva is, és át tűzön-vízen,
    meg-megmértük végre: mekkora lehet a Kék Végtelen!

    — S e győztesen, s e vesztesen,
    félálomban suttogjuk: igen.
    Álmunk mély és teljes legyen.
    S hogy nappal is rólunk álmodjon a Szerelem:
    ébredj velem,
    Jobbik Felem,
    ÉBREDJ VELEM!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Garai Gábor – Hajnali metszet

    Szürke buszokból ömlik ki a hajnal
    hűvös és párás homlokú hada,
    zörgő rekeszek közt pille-sóhajjal
    úszik a kenyér meleg illata.

    Roppan a tejboltban a kifli, lassú,
    langy kortyokban lényegül át a tej.
    Anyja karján egy gyerek messzehangzó
    ébredésére mozdony-kürt felel.

    Népes és gyors és otthonos az utca.
    Aki most még tömény álmát alussza,
    annak a kép délre porrá pereg szét:

    egy kék köpenyes férfi söpri össze,
    együtt a friss széllel, halkan fütyülve,
    a tegnap lomhán kóválygó szemetjét.

    Forrás: Lélektől lélekig