Úgy vagy egész,
ha mindkét feled
magad előtt terelgeted,
ahogy bojtár a nyájat.
Futnak körötted, pórázon:
öröm és bánat.
Az egyik gúzsba köt,
a másik feloldja, s csaholnak rád
mint ebek a Holdra.
Ahogy csipked az idő csőre,
ahogy tépázott rongy a szíved,
úgy vagy egész, halhatatlan,
reménytől, vágytól tüzelve,
kétségek ollójába zárva,
válaszutakon tétovázva,
megadva magad a halálnak:
Átbillent a végtelen térbe,
s felültet Göncöl Szekerére.
Úgy vagy egész,
ha megfeszítenek,
ég és föld közé pányvázva,
álmok után sóvárogva,
vágyaidon csontot rágva,
őrizve a leheletet, amivel
legyez a szerelem szárnya,
és sóhajok harangoznak
szíved forró templomában.
Forrás: Lélektől lélekig
