https://verskucko.com

Címke: életvágy

  • Friedrich Schiller: Remény

    Álmodnak egy szebb, jobb hazáról,
    Ez álom minden emberé:
    Lihegve tör a földi tábor
    Egy felragyogó cél felé!
    A föld tavaszra, télre válik –
    Az ember remél mindhalálig.

    Remény az út, a cél, a pálya.
    A gyermek hűen él vele,
    Remény az ifjú délibábja,
    Remény az aggnak élete:
    Ha fáradt teste sírba űzi,
    Reménységét a sírra tűzi.

    S ez nem valami lázas eszme
    Bomlott agyvelők éjjelén;
    A lélek harsog messze, messze:
    Nagyobbért, szebbért élek én! –
    S amit a lélek hangja hirdet,
    Az nem csalhat meg soha minket!

    Dsida Jenő fordítása

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Somlyó Zoltán: Vénülés előtt

    Barázdás szántóföldek hűs pora;
    forrószínű, nagyszárú mákvirágok
    sziromhullása; kék szőlők bora;
    húgom keze nyomán te mindig búgó,
    búsan csendülő szárnyas zongora:
    most, nagyon fájón, tihozzátok szállok!
    Én vénülésre nem vagyok való.

    Most szépülök, a vágyak kora vesztén,
    én: könnyel vető, sírva arató.
    A vérem is csak most himnuszos, bátor,
    mint vihar után a kékvizű tó; –
    a vénülést és még most se szeretném.

    Ti szántóföldek, láttatok vakon;
    te piros mák, a szemem feltüzelted!
    Te őszi bor, megöntözél nagyon!

    S húgom keze nyomán te mindig búgó,
    bús zongora: ajkon, szíven, agyon
    te csókoltál először. Jertek! Jertek!
    Én roggyant lábat még nem akarok!

    Ha temetés jön, mindég elhúzódom.
    S új életek az asszonyi karok
    s néha úgy érzem, hogy elülről kezdem,
    de visszamenni én nem akarok!…

    Segítsetek előre, csudamódon!
    Egy marék hűs por szaladjon velem;
    egy mákvirág sirasson messzi tájon.
    Gazdag hegyen, egy szőlőlevelen
    kezem nyoma piruljon évről-évre;
    zongora búgjon minden estvelen
    és hívjon engem. S várjon, várjon, várjon…

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Nagy László: Tenger

    Violás égbolt borul a tájra,
    hullámok villognak alóla,
    hangot hoznak a végtelenségből,
    zúdulnak egymásba-karolva.

    Balcsiknál zordan mormol a tenger,
    szüntelen reszket a rózsafa.
    Szép ez a tenger, vad szeretettel
    mintha a lelkemhez szólana!

    Tenger, te lelkem habos testvére,
    két szemem ragyogva megcsodált,
    de én még ifjan szabad hajóval
    akarom járni az óceánt.

    Én még sokáig akarok élni,
    szállani előre sebesen.
    Zabolát vetni lehet a vízre,
    de énrám, de énrám sohasem.

    Forrás: Szeretem a verseket

  • Móricz Zsigmond: Csak megmaradni

    A semmibe lezuhanónak
    mit ér a csillagok zenéje,
    mit ér a rét híme,
    az erdők állata,
    mit ér a gondolatok ereje,
    az évmilliók szózata,
    mit ér a hímes perzsaszőnyeg
    s a pontos óra a falon,
    mit ér a szerelem…
    Csak egy kell:
    csak egy perc még!
    S még egy
    és még csak egy…
    csak a percek rebegve könyörgött sora…
    Összehúzódni a semmiségig:
    De megmaradni,
    csak megmaradni,
    az Élet ruháján sejtporul…

    Forrás: Vers mindenkinek

  • Juhász Gyula: Akarat

    Az újszegedi erdőben, avarban
    A fűbe fekszem s nézem az eget.
    Ilyen kék nem volt soha még s alattam
    Oly bíborak se a falevelek!

    Harkály kopácsol és rigó rikkant még
    És a nap hervad, hervad nyugaton,
    Ha most szelíden én ez őszbe halnék,
    Fejedelmi volna ravatalom!

    De jaj, még élek és még élni vágyom,
    Botor, bolond vággyal, mely élni fél,
    A falevél, mely finom ívbe rám hull,
    Megnéz utolszor és jaj, elitél!

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Ady Endre: ZUHANÁS A SEMMIBE

    Most szeretnék egy förtelmest zuhanni
    A Semmibe
    S minden készet nemesen másnak hagyni.

    Úgyis halál volna egyetlen szépem
    S késlekedik,
    Mint vicinális sötét, kis vidéken.

    Felkínálom, két nyult karom föltartva,
    Életemet,
    De az a gúnyos Sors nem akarja.

    Hát én legyek magamnak durva őre
    És a Halált
    Én invitáljam előbb és előre?

    Gyönyörködöm ma is az őszi Napban
    És örülök,
    Hogy, úgyahogy, de élőn megmaradtam.

    Gyönyörködöm a földi gyönyörökben
    És utamon
    Szabad az út, csak jönnének még többen.

    Én egyre vágynék: förtelmest zuhanni
    S mégis élve
    Semmisülni élni, vágyni és kapni.

    Forrás: Lélektől lélekig

  • Szécsi Margit: Szárnyakon fekszem

    Erő és szépség elhagyott,
    fehér ágy elszív engem –
    én édesem, én édesem
    ne hagyj meghalni engem,
    míg öt világrész illata
    csábít világgá mennem –
    űzd el a gyalog-madarat
    ki elkaparna engem!

    A henteskutya kicsinyel
    cingár falatját: engem –
    a teljes élet összegyúrt
    dögöt és lángot: engem.
    Mosdass, ölelj, ne félj, ne félj,
    mert el nem érnek engem,
    fekvén is fekszem szárnyakon:
    isten szállat föl engem.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Reviczky Gyula: Számlálgatom…

    Számlálgatom, találgatom,
    Hogy hány hetem vagy hány napom
    Van hátra még…
    Irgalmas ég,
    Esdek, ne légy fukar nagyon.

    Óh, hányszor hívtam a halált,
    Mihelyt a kedvem búsra vált.
    De most hogy itt
    Ólálkodik;
    Nem érzek mást, mint borzadályt.

    Meghaljak?… Óh, ne még, ne még,
    Agyam még eszme-tűzben ég.
    Forró szívem
    Jobban pihen
    A napon: óh a sír setét.

    Vágy még hevít, kedv még emel,
    Óh, még sok dalt nem zengtem el.
    S eszméimet
    Mind a hideg,
    Sötét koporsó nyelje el?

    Toldjad meg hát, kegyelmes ég,
    A csüggedt költő életét.
    Hadd öntse ki
    Érzelmei
    Zengő, zsibongó tengerét.

    Forrás: Magyarul Bábelben

  • Csoóri Sándor: Menekülés a magányból

    Házakat emelt körém a sötétség –
    s a házakban nem lakik senki.

    Fákat ültet körém a képzelődés –
    s a fáknak nem támaszkodik senki.

    Gyerekkoromból egy fekete kutya
    szaglászgat erre, habos a szája széle,

    fölnéz az égre
    s üres az ég, akár egy kinyalt kutyatányér.

    Nevetnem kell ezen a buta magányon,
    mint egy kitalált állatfajon,

    nem ezért születtem én a világra,
    nevetnem kell hát magamon.

    Egyetlen titkom van csak: szeretek élni!
    s nem takargathatom tovább, mert elmúlik az élet.

    A képzelt fák közé tévedjen be a Nap
    éles fejszével és sikoltó körfűrésszel.

    Szükségem van az ifjúságra,
    mint útlevélre az utazónak;

    szükségem van a kezetekre,
    hogy minden magányt leromboljak;

    a szátokra, hogy a megromlott
    igazságokat porba köpjem –

    elvész a föld, ha nem élhetek
    boldogítóan s vakmerően.

    Utak röppennek el szemem előtt,
    mint éjjel fénycsóvás bogárkák.

    El kell indulni minden útra,
    az embert minden úton várják.

    Nincs halálos érv a maradásra,
    csak a találkozásra s a kalandra –

    Jegenyék, zöld, zöld szökőkútjaim,
    záporozzatok tavaszt a magasba!

    Forrás: Digitális Irodalmi Akadémia

  • Andrássy Réka: Lehetetlen bakancslista

    Szeretnék indián lenni egy évre,
    szeretnék házakat festeni kékre.
    Szeretnék éjszaka úszni egy tóban,
    szeretnék hinni az örökké szóban.
    Virágos busszal világot járni,
    sohasem fáradni, sohasem fájni.
    Szeretném ha bokáig érne a hajam,
    szeretném jobban szeretni magam.
    Szeretnék egy évre szerzetesnek állni,
    sötét kis szobában csendben meditálni
    és amikor ültem kis szobámban eleget,
    szeretnék nagyon, nagyon sok gyereket.
    Szeretném újra anyámat ölelni,
    szeretnék minden kérdésre felelni.
    Szeretnék sírókat megnevettetni,
    József Attilának barátja lenni.
    Szeretnék ültetni cseresznyefákat,
    cseresznyefa ágán lóbálni a lábam,
    a cseresznye magokat messzire köpködni,
    föld felett angyalként könnyedén röpködni.
    Szeretnék jót látni az emberek szemében,
    szeretnék ülni a Jóisten ölében.

    Forrás: Lélektől lélekig