– Nevetsz, de szemed nem nevet veled,
s szád szögletében keserű az árnyék.
Kérdeznélek, de mit sem ér a szó,
őszinte választ mindhiába várnék.
Milyen felhő ez? Elszállt az idő?
Ne gondolj rá! Lesz még napfény, madárdal,
lomb és virág… és vers. Szerelmes szó is.
A gondolat határok nélkül szárnyal.
– Most óvatosan lépünk járt úton,
és napra-nap. Mondd meddig tart hitem?
Botorkálunk a szürke semmiben!
Hová? Miért? Már magam sem tudom,
hiszen csak álom minden újrakezdés!
Ha tudsz feledni, akkor vagy szerencsés.
